Komoly fejlesztések indulnak idén Kunszálláson. A saját erőből és uniós forrásból megvalósuló beruházásokról Kovács Imre, a település polgármestere számolt be.
Falukarácsonyi ünnepséget tartottak Bugacon, december 20-án. Az iskolai téli szünet nyitásának szerepét is méltán betöltő műsor lehetőséget adott arra, hogy a karácsony előtti készülődés sebes áradatában egy kicsit megállítva az időt egymásra és a közelgő ünnepre fókuszáljunk.
Adománygyűjtést hirdetett Petőfiszállás önkormányzata idén decemberben a Karitász helyi szervezetének kezdeményezésére azzal a céllal, hogy egy határon túli magyar település rászoruló gyermekeihez juttasson ajándékokat karácsonyra. Ennek része volt az az összefogásból megvalósuló Adventi Jótékonysági Vásár, aminek során a helyi intézmények...
Összejövetelt szervezett a Faluházban az Idősek Napja alkalmából a Petőfiszállási Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ. A rendezvényt Kiss Katalin intézményvezető és Szász János nyitotta meg köszöntőjével. Ezt követően egy kis műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Dalokat és verseket adott elő Dongóné...
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatással valósult meg a tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola energetikai korszerűsítése. Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat, konzorciumi együttműködésben a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft-vel, a Széchenyi 2020, Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében...
Október 29-e jeles nap volt a tiszaalpári PAX Otthon lakóinak és dolgozóinak életében, ugyanis az intézmény egyik lakója, Virág Rózsa e napon töltötte be 100. életévét. Ez alkalomból az otthon munkatársai előbb szentmisével, majd egy kisebb ünnepséggel is kedveskedtek Rózsika...
Tiszaalpáron nagy múltja van az őszi szüreti felvonulásnak és az azt követő bálnak. Az évek alatt azonban sok-sok szervezői kézben fordult már meg a rendezvény. Az idei évben az önkormányzat és a Tiszaalpári Lovas Egyesület együttes erővel vállalta fel az...
A nagyközség a megyében az első települések között volt, ahol október 19-én megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. A rendezvénynek az idei esztendőben a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az Árpád Fejedelem Általános Iskola tornaterme adott otthont.
Az elmúlt 18 évben a Szentkúti Nyugdíjas Klub szervezte a szüreti felvonulást Petőfiszálláson. Idén már nem tudták felvállalni ezt a nehéz munkát, és átadták a Nagycsaládosok Petőfiszállási Egyesületének, így most első alkalommal ők szervezték meg a felvonulást. A község lakói...
Tiszaalpár nagyközség a ’80-as évek óta tart fenn testvértelepülési kapcsolatot a dániai Kjellerup várossal. Az együttműködés különlegessége – ami majdnem 30 éve köttetett a települések között – az, hogy nem csupán intézményes keretek között történt megállapodás anno, hanem magánszemélyek között...
A Petőfiszállási Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ egyik munkatársa, Vízhányó Ernő tanulmányokat folytat a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete által szervezett képzésen. Az oktatás egyik eleme volt egy tanyagondnoki tájékoztató megszervezése és megtartása a település lakosainak a Petőfiszállási Szolgáltató Házban. A...
Bensőséges ünnepségen köszöntötték a község 65 év feletti lakóit a gátéri Faluházban, október 13-án. A megjelenteket Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester és Szécsényi Attila atya köszöntötte. Az ünnepi műsorban felléptek az óvodások, Deák Emike 4. osztályos tanuló és a Nyugdíjasklub Népdalköre....
Október 5-én, az Árpád téren felállított kopjafák előtt gyülekeztek a nagyközség lakói, hogy méltóképpen emlékezzenek meg az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztről. Az Aradi vértanúk emlékparkja Palatinus Pál helyi fafaragó keze munkáját dicséri. A megemlékezésen a Himnusz felhangzása után...
Petőfiszállás önkormányzata a tavalyi évhez hasonlóan idén is díszvendégként kapott meghívást az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztiválra Fertődre. 2017-ben Petőfiszállás főzőcsapata nyerte meg a Vándorkupát, így az idei főzőcsapat legjobb tudása szerint próbálta megvédeni a tavalyi címet a polgármeseterek főzőversenyén.
Az elmúlt hétvégén Bugacon a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés tízedik évfordulóját ünnepelték. A programsorozattal a honalapító őseinkre és az ő őseikre, a közép-ázsiai testvérnépek közös őseire, valamint többek között Atillára, a hunok vezérlő nagy fejedelmére emlékeztek.
Teraszos csoportszobák, fejlesztőszoba és tornaszoba is lesz a felépülő intézményben. A bruttó 690,8 négyzetméterre épülő új óvoda három csoport befogadására lesz képes, amelynek kivitelezését a Bács-Szinkron Kft. végzi – derült ki a közbeszerzés tájékoztatójából.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom