Egy szenvedélyes gyűjtőnek, Kiss Lászlónak köszönhetően a régmúlt időket idéző kiállítóterem is látogatható Gátéron. Az érdeklődők szép és érdekes használati eszközökkel, gépekkel és dísztárgyakkal találkozhatnak a Bajcsy utcai házban.
Minden jóra fordul! Ez az üzenet volt anya üdítős kupakjára írva – mesélte csillogó, vidám tekintettel Panka, akit kilenc hónapos kórházi kezelés után a közelmúltban engedtek haza. A hétéves, gátéri kislány leukémiában szenved, de már a gyógyulás útjára lépett. Gyógykezelését...
Évek óta tart az a feltárási folyamat Bugacon, amelynek eredményeképpen szenzációs, országosan, sőt európai szinten is egyedülálló leletanyagról kapunk folyamatosan híreket.
Hosszú eljárás és előkészületek után átadták a felújított MÁV ingatlanokat Petőfiszállás Önkormányzatának. A MÁV Pályavasúti Területi Igazgatóság munkatársai július 13-án a szükséges dokumentáció elkészítése és az épületek bejárása után átadták a kulcsokat Szász János polgármester és Nagy Péter projektfelelős részére.
Új tornaterem (hivatalos nevén tornaszoba) épül a Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában a Magyarország Kormánya határozata által kihirdetett Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program III. ütemében. Ezzel nagy álma valósul meg a településnek, hiszen a beruházás révén egy önálló, csak erre...
Vidám, aktív szórakozással teli napközis tábort tartottak a Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában, július 6-a és 10-e között. Erre az Erzsébet-táboros pályázat adott lehetőséget. A programot Fekete Andrea és Mikita Ferenc megvalósító pedagógusok állították össze. A kézműves foglalkozások segítője Gyöngyösi...
Július 11-én, szombaton immár 13. alkalommal rendezték meg a Keresztény Motoros Zarándoklatot Pálosszentkúton. Az eseményen majd 200 motorral, több száz motoros és az esemény iránt érdeklődő látogató vett részt, amely a délutáni szentmisével kezdődött.
Gátér község az egyetlen település az országban, ahol még a mai napig is működik a lovas postai szolgálat. Kulik István, a Magyar Posta alkalmazottja 1987 óta tölti be ezt a tisztséget. Munkája kezdetekor 128 helyre vitte nap mint nap a...
Nyolc év szolgálat után Pál Csaba atya pálos szerzetest a fővárosba vezénylik, így elbúcsúztak tőle a település elöljárói és az egyházi képviselők. Csaba atya nagyon szereti Petőfiszállást és Pálosszentkút-kegyhelyet, nehéz szívvel válik meg a településtől. A következő években Budapesten, a...
Kihalóban lévő népi mesterségekkel ismerkedhettek meg a gyerekek egy tiszaalpári kézművestáborban. Gergely Ramóna kosárfonó népi iparművész célja, hogy átadja ismereteit a fiataloknak, ezáltal közelebb kerüljenek a népművészethez, a magyar hagyományokhoz.
Hálózatbővítést végez Petőfiszállás közigazgatási területén, belterületen és a nagy kiterjedésű tanyavilágban egyaránt a Nemzeti Közművek Áramhálózati Kft. A megnövekedett igények és háztartási bejelentések miatt mintegy 100 millió forint értékben zajlik a fejlesztés, hogy minden család a mai kornak megfelelő hálózattal...
A Koronavírus gondolatai címmel emlékhelyet készítettek a Pálmonostori Gárdonyi Géza Általános Iskola udvarán. Az iskola intézményvezetőjének, Győriné Farkas Annának az elképzelését támogatta és a kivitelezésben segítette a község polgármestere, Cseszkó László. A tanulók és pedagógusok gondolatait kövekre írva örökítették meg,...
A Petőfiszálláson és Pálmonostorán található Péteri-tavat negyven éve tették védetté a természetvédők. A tó madár- és növényvilága rendkívül gazdag és egyedi. A 230 hektáros szikes tó legfőbb értéke, hogy több mint kétszáz madárfajnak nyújt otthont és költőhelyet. Az első világháború...
Szombaton tíz órától hirdették meg az eseményt, amelyre várták a család apraját és nagyját. Természetesen a gyerekeknek szerettek volna kedvezni azzal, hogy hosszú idő után lehetőséget kínálnak nekik arra, hogy jól érezzék magukat egy ilyen alkalommal.
Fülöpjakab is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy minél több településen gyúljon fel az őrtűz június 4-én, este. A Millenneumi Emlékműnél Csáki Béla, volt polgármester tartott megemlékezést, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékmű előtt a gyász koszorúit. Ezt követően átsétáltak a...
A szentmisét követően Gátéron június 4-én, 17 órakor a Faluház előtt emlékeztek meg a hazánkat ért veszteségekről a Trianoni békediktátum századik évfordulóján. A megemlékezésen Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester mondott beszédet, majd emléktáblát avattak a közösségi ház homlokzatán, amelyet Tamás Sándor...
A Magyar Falu Program keretében, hazai finanszírozásból újul meg Tiszaalpáron a 4501-es összekötő út 2,7 kilométer hosszan, a Bokrosi utcától a Király sarokig. A mintegy 533 millió forintból megvalósuló beruházás része a burkolatfelújításon túl Tiszaalpár lakott területén zárt csapadékvíz-elvezető csatorna...
Több sikeres pályázat eredménye vált láthatóvá Gátéron. A Magyar Falu Program keretében elnyert 25 millió forintos támogatásból számos fejlesztést valósítottak meg a településen – tudta meg a megyei hírportál Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármestertől.
Régi-új koncepció alapján, ebben az évben helyi nevelésű virágpalántákat ültették ki Fülöpjakabon, a falu központjában lévő virágágyásokba, a virágdézsákba, valamint az önkormányzat udvarába.
Befejeződött a kunszállási a Mosolyvár Óvoda komplex felújítása – jelentette be Almás Roland Márk polgármester, miközben arra is emlékeztetett, hogy a beruházást az előző polgármester, Kovács Imre és képviselő-testülete terveztette, pályázta és indította el. A település eddigi egyik legnagyobb értékű...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom