A Magyar Kultúra Napja alkalmából mutatta be a Bugaci Tanyaszínház a Páros élet című pajzán népi játékot a Bugaci Művelődési Házban, szombaton. A darab a szerelem humoros oldalát dolgozza fel bohém fordulatokkal és intrikával vegyítve, végső soron könnyed szórakozást, jókedvet...
Magas patogenitású madárinfluenzát mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy 121 ezer tojótyúkot tartó gazdaságban, Kunszálláson. A gazdaság felszámolása haladéktalanul megkezdődött, megakadályozandó a járvány továbbterjedését. Ez az eset is megerősíti, hogy a járványvédelmi fegyelem lazításának még nem érkezett...
A korábbi, nem megfelelő helyen, idegenhonos fafajokkal végzett erdőtelepítések visszagyepesítése meglehetősen nagy kihívásokkal jár, ugyanakkor az erre való törekvések fontos elemei a gyepterületek természetvédelmi célú növelésének. Nem beszélve arról, hogy a nagymennyiségű szén-dioxid elnyelésére képes gyepek a klímaváltozás hatásának mérséklésében...
Katona Andrásné, Terike nénit nagyon régóta ismerem. Minden sejtjéből árad a tenni akarás, a munka, az élet szeretete. Kiskertjét folyamatosan gondozza, háztartást vezet, nyugdíjasklubot látogat, főz, az unokáknak hetente süteményeket készít, és mindig mosolyog. Terike néni, aki idén tölti 85....
Gőzerővel folyik a falu végén található telekblokk belső útjainak kialakítása. Összesen hatszáz folyóméter útalap épül négy méter szélességben és kb. 25 cm vastagságban, amelynek az alsó rétege betondarálék, a felső rétege pedig murva. Az alaphoz szükséges – helyszínen felhalmozott –...
Csaknem 2 hektáron alakított ki részben közművesített telkeket a múlt évben Petőfiszállás önkormányzata a településen, amelyeket értékesítettek is. A további igényekre reagálva további, mintegy másfél hektár terület rendezését kezdték meg telek kialakítás céljából. Így szeretnék támogatni az örvendetes jelenséget, amelynek...
Teljes szélességében új burkolattal látja el az 5-ös főúttól a falu központjáig tartó mintegy 3 km hosszúságú utat a sikeres Magyar Falu programnak köszönhetően a Magyar Közút.
Az új év sok feladatot tartogat a petőfiszállási főzőkonyha számára, ugyanis az előzetes tervek szerint várhatóan több rendezvényt szerveznek a településen, mint tavaly. Jelenleg naponta több mint 500 adag meleg ételt szállítanak ki, emellett 55 óvodásnak, 102 diáknak és 85 szociális...
A 2022-es év nagyszerű hírrel indult Kunszálláson. Szerdán vehette kézbe a település polgármestere az M5 autópálya kunszállási csomópontjának építési engedélyét.
A tiszakécskei székhelyű Hódmezővásárhelyi Útépitő (Hódút) Kft. építheti meg az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszát, nettó 106 milliárd 996 millió forintért. A becsült ellenérték nettó 110 milliárd 105 millió forint volt.
Petőfiszállás /Ferencszállás/ legrégibb történetéről meglehetősen keveset tudunk, de a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum több bronzkori edényt és szerszámot gyűjtött erről a területről. Az ásatások során több vaskori leletet is találtak, illetve fény derült arra is, hogy a szarmata területek határán itt...
Évzáró vacsorát rendeztek Fülöpjakabon december 21-én, kedden, ahol – a polgármesteri hivatal dolgozói, az iskola és óvoda alkalmazottai, az egészségügy valamint az egyház képviselői, testületi és bizottsági tagok, civil szervezetek vezetői és az intézmények nyugdíjasai jelenlétében – a települési elismeréseket...
Az új sportpályát az elmúlt napokban adták át az iskola udvarán. A pálya a Magyar Falu program "Irány a pálya" alprogram keretében épült meg. Speciális burkolatú, multifunkciós. Ennek köszönhetően lehetőség nyílik a kunszállási óvodások és kisiskolások számára sokféle sportággal, mozgásformával...
Több helyszínen, több mint 120 millió forint értékben folynak beruházások Kunszálláson. Épül már a régen várt bölcsőde, a gyerekeknek sportpálya és játszótér készül, felújították a temető kerítését és a község második legforgalmasabb útját is.
Pályázatot nyújtott be Gátér Község Önkormányzata a TOP-2.1.3-16-BK1 – Települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztések című felhívásra. A mintegy 40,07 millió forintos, vissza nem térítendő Európai Uniós forrás keretében a településen a csapadékvíz-hálózat részbeni fejlesztése, kiépítése történt meg. A projekt célja a...
Elkészült Kunszálláson a Móra Ferenc utca legforgalmasabb szakaszának teljeskörű rekonstrukciója, amely magában foglalja az új aszfaltburkolatot, épített padkát, csapadékvíz-elvezető árkokat. A cél egy egységesebb, a főutcával harmonizáló településközpont kialakítása volt. A beruházáshoz szükséges sikeres forrást a Magyar Falu pályázat nyújtotta.
Hosszú évek hagyományát követve idén is megrendezték a szüreti ünnepet Gátéron. A községi önkormányzat és a Faluház közös rendezvényét szeptember 25-én tartották meg.
Szüreti ünnep lesz Gátéron szeptember 25-én, szombaton. Minden érdeklődőt szeretettel vár a település önkormányzata a Faluházzal közös programon.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom