Az elmúlt hétvégén Bugacon a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés tízedik évfordulóját ünnepelték. A programsorozattal a honalapító őseinkre és az ő őseikre, a közép-ázsiai testvérnépek közös őseire, valamint többek között Atillára, a hunok vezérlő nagy fejedelmére emlékeztek.
Június 30-án, szombaton ismét megrendezik Bugacon a Futó-homok félmaraton futóversenyt. A szervező Iustitia Sport és Kulturális Egyesület és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság várja a kihívást szerető futókat a bugaci pusztába. A különleges természeti adottságok, a várható meleg és a...
Április 21-én megkezdődött a kétnapos Adrenalin Kupa Bugacon, amely a Nyílt Terep-rallye Országos Bajnokság I. futama, valamint a CEZ bajnokság III. futama. Az első versenynapon két 102 kilométeres távot tettek meg a versenyzők, s a mezőnyben a Dakart megjárt pilóták...
Az egységek huszonnégy vízsugárral dolgoztak a helyszínen. Mintegy nyolchektárnyi területen égett a fenyves csütörtök késő délután a Bács-Kiskun megyei Bugac külterületén. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a kiskunfélegyházi, a kecskeméti, a kiskunhalasi, a csongrádi, a szentesi, a fővárosi, a...
Mintegy négyhektárnyi területen lángol a fenyves csütörtök délután a Bács-Kiskun megyei Bugac külterületén. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a kiskunfélegyházi, a kecskeméti és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, közös erővel, több oldalról támadva,...
A bugaci Rigó József Általános Iskola várja az április 12-13-ai beiratkozáskor a leendő kis elsősöket, akik családias, gyermekközpontú iskolában szeretnék megkezdeni diákéveiket.
Nyílt órára és iskolanyitogató foglalkozásra várják a nagycsoportos gyermekeket és az érdeklődő szülőket március 26-án, hétfőn 15 órától a bugaci Rigó József Általános Iskola tanítói.
– Néhány nap, és mindnyájunk szobájában ott fog állni a feldíszített karácsonyfa. Ez a szép fa, mint szimbólum a legnagyobb ajándékra, Jézus Krisztusra mutat, akinek eljövetelével valóság lett az, amiről az ének is szól: “az ég a földre száll”. Fontosak...
Október 12-én Bugacon tartották a 4. számú választókerület polgármestereinek 71. értekezletét. Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője kezdeményezte, hogy negyedévente, mindig más-más településen találkoznak a településvezetők. Ezeken az alkalmakon beszélik meg közösen az éppen aktuális kérdéseket.
Ifj. Juhász László ismét tovább öregbítette Bugac hírnevét. A harmincegy éves hajtó a Bugaci Ménes színeiben nyerte meg a fogatvágta döntőjét a 10. Nemzeti Vágtán.
Mintegy tízéves előkészítő munka eredményeként ultramodern látogatóközpont épül a bugaci Aranymonostor mellett. Az egymilliárd forintos fejlesztést megyei turizmusfejlesztési keretből valósítja meg a bugaci önkormányzat a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési Nonprofit Kft.-vel közösen. Az építkezés a közbeszerzési eljárás után várhatóan jövő tavasszal...
Július 2-án, vasárnap Bugacon, a Karikás csárda mellett rendezik meg a magyar pásztorkutyák országos és nemzetközi kiállítását. Valamennyi magyar pásztorkutyafajtával találkozhatnak az érdeklődők ahol a tenyésztők minden fajtából a legszebbeket sorakoztatják fel. A programsorozat keretében a XX. Magyar Országos Terelő...
Részletesen feltérképezték az ürgelyukakat Bugacon, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei megbecsülhessék az itteni állomány nagyságát. Az ürge valaha olyan nagy számban élt az országban, hogy mezőgazdasági kártevőnek számított. Élőhelyük drasztikus csökkenése miatt azonban olyannyira megritkult, hogy ma már fokozottan védett...
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást P. Ferenc 29 éves és T. Tamás 27 éves helyi lakosokkal szemben. A férfiak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy április 23-án, vasárnap este Bugac külterületén - vadászati...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom