A Bugac környéki lovas turisztika és az itt élő lovas közösségek egyik középpontja a puszta szélén álló Táltos Panzió, mivel a Kiskunsági Nemzeti Park közvetlen közelében helyezkedik el, és több lovas- és gyalogtúra útvonal öleli körbe, kedvelt kiinduló, vagy pihenőpontja...
Bugacon jól halad a polgármesteri hivatal felújítása és kihasználva az iskolában elrendelt szünetet, az elmúlt hetekben megkezdődött a tornacsarnok, valamint az emeletes iskolaszárny energetikai korszerűsítése is.
Zöldségleves, sertéspörkölt tésztakörettel és savanyú uborkával. Ez a menü készült kedden a felújított és kibővített községi konyhában Bugacon, ahol négyhónapos leállás után kedden kezdődött újra a főzés. Az egészségügyi korlátozások okán egyelőre csak félgőzzel működik a megújult konyha.
A fiatal tehetség egy Táj-Restaurációs Központot tervezett a Kiskunsági Nemzeti Park területére azzal a céllal, hogy segítse a tűz martalékává vált bugaci ősborókás regenerációját. Az újszerű épület a szakma és a laikusok tetszését is egyaránt elnyerte azzal, hogy a terv...
Bugacon, az Aranymonostornál hamarosan elkezdődik egy látogatói központ építése, ami a település turizmusának fellendítését is szolgálja. A monostor csaknem száz évig állt fenn, 1241-ben a tatárjárás vetett véget a virágzó Árpád-kori település életének. A területet a régészek feltárták, és a...
Legismertebb pusztáink egyike Bugac a Duna–Tisza-közén, a Kiskunsági Nemzeti Park területén. Már az Árpád-korban is lakták, amikor még gazdag növény- és állatvilág népesítette be az egész Alföldet és ezt a vidéket is. Napjainkra alapjaiban megváltozott a táj, de a régi...
53 millió forintos pályázatot nyújtott be a bugaci önkormányzat a városközpont és a piac továbbfejlesztésére. A helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztésére októberben kiírt pályázat keretében pozitív elbírálás esetén 53 millió forintos beruházás valósulhat meg a településen 5,3 millió...
Több mint 25 millió forintot nyert Bugac a Magyar Falu Program iskolaépület felújítására kiírt pályázatán. A KLIK (Klebelsberg Központ) által benyújtott pályázat szervesen kapcsolódik a folyamatban lévő, mintegy 250 millió forintos TOP-os (a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által koordinált Településfejlesztési Operatív...
Munkája elismeréseként az Életfa Emlékplakett bronz fokozatát adományozta dr. Nagy István agrárminiszter Juhász László fogathajtó-világbajnoknak, aki a kitüntetést a hetvenedik születésnapjával szinte egy időben Farkas Sándortól, az Agrárminisztérium miniszterhelyettesétől vehette át a közelmúltban. Juhász László aktív versenyzői pályafutása során, világversenyeken...
Javában folyik a bugaci Rigó József Általános Iskola területén lévő konyha régen várt bővítése és felújítása. Az eszközvásárlással együtt mintegy 54,5 millió forintba kerülő beruházás a Pénzügyminisztérium támogatásával és 12 millió forint önkormányzati önerővel valósul meg.
Volt egyszer egy tatárjárás előtti, gazdag, stabil, gyarapodó hatalom, a Magyar Királyság – derül ki a bugaci ásatásokból is. Pétermonostora, egy tatárok által elpusztított, majd feledésbe merült város feltárása zajlik ott – már most sok ezer lelettel és kinccsel. Az...
A Száz éve épült a Galambos-Bugac közötti kisvasút címmel megjelent kötet bemutatóját tartották meg augusztus 8-án, a bugaci művelődési házban. A rendezvényen a Vasúttörténeti Alapítvány kiállítást is rendezett a kisvasutak történetéről. Az eseményen számos, még üzemelő kisvasút képviselői is jelen...
Évek óta tart az a feltárási folyamat Bugacon, amelynek eredményeképpen szenzációs, országosan, sőt európai szinten is egyedülálló leletanyagról kapunk folyamatosan híreket.
Az Árpád és az Alkotmány utca aszfaltozása április elején kezdődött el Bugacon. A két, nagyjából egy kilométeres út felújítása már nagyon indokolt volt, a munkálatokra 15 millió forint támogatást nyert a Belügyminisztérium pályázatán az önkormányzat.
A száz éve elvesztett magyar erdőknek állít emléket a Trianon-liget és a tizenötödik Kiskunsági Alkotótábor zárókiállítása Bugac Felsőmonostoron. A liget ünnepélyes átadását és a kiállítás megnyitóját szerdán tartották.
Újrarendezte és felújította a Pásztormúzeum kiállítási anyagát, a bugaci puszta egyik leglátogatottabb emlékhelyét a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság – mondta el a megyei hírportálnak a nemzeti park sajtóreferense.
Falukarácsonyi ünnepséget tartottak Bugacon, december 20-án. Az iskolai téli szünet nyitásának szerepét is méltán betöltő műsor lehetőséget adott arra, hogy a karácsony előtti készülődés sebes áradatában egy kicsit megállítva az időt egymásra és a közelgő ünnepre fókuszáljunk.
Már állnak a falai az új egészségközpontnak Bugacon. A létesítmény megvalósulásával a bugaciak régi vágya teljesül.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom