Fogathajtók vették birtokba a bugaci pusztát szeptember 21. és 24. között, hiszen idén is megrendezték az Abonyi Imre Emlékverseny Nemzeti és Nemzetközi Fogathajtó Verseny Magyar Hajtó Derby-t.
Ismét megrendezik a Kecskeméti Kisvasúti Napot és Hajtányparádét Bugacon, augusztus 12-én, szombaton 10 és 18 óra között. A rendezvény napján különböző színes programokkal várják az érdeklődőket.
Törpesas ritkán látható hazánkban, rendszerint egy-egy átrepülő példányról érkeznek a megfigyelések. A bugaci puszta egyik ürgék által sűrűn lakott gyepén azonban három példány is vadászgat már néhány napja.
Bugac egyik legnagyobb rendezvénye a falunap, amelyre július 8-án, szombaton várják az érdeklődőket. Családi főzőverseny, strandfociverseny, szabadulószoba, kisvasúti hajtányozás, kezes-lábas játszóház, karikatúra, Palcsó Tamás produkciója, néptáncbemutató, Kefir fellépése, udvarbál, kiállítás, hajfonás, kirakodó vásár és még sok program várja a kilátogatókat....
Bugac Nagyközségi Önkormányzat TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00003 azonosítószámú, „Évezredek útján, Aranymonostor és látogatóközpont turisztikai fejlesztése II. ütem” című projektje a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz TOP_Plusz-1.1.3-21 Helyi és térségi turizmusfejlesztés tárgyú felhívása keretében valósul meg 207,33 millió Ft európai uniós vissza nem...
Menetrend szerint és egyedi igényeknek megfelelően, bérelt eszközzel is lehet már közlekedni a bugaci hajtánypályán. Ráadásul, a vonal egyedülálló: Magyarországon csak itt lehet ilyen hosszú szakaszon vasúti vonalon hajtányozni – tudtuk meg Kékesi Márton járműfejlesztési mérnöktől, pályaüzem-vezetőtől. A szakember arról...
Bugacra is megérkezett az első fehér gólya március 14-én – tájékoztatott Varga Péter, természetvédelmi őrkerület-vezető. A párnak egyelőre még csak az egyik tagja landolt a fészekben.
Bugacpusztaháza összes háztartásába egyedi, természetközeli szennyvíztisztítót telepítenek. A projekt előzményeként 2019-ben a bugacpusztaházi polgármesteri hivatal udvarában épült meg hasonló, biológiai elven működő rendszer, amely vegyszer és komolyabb gépészet felhasználása nélkül, szaghatásoktól mentesen tisztítja a szennyvizet. Már akkor szó volt róla,...
Mint minden évben, úgy idén is folytatódik a 2011 óta tartó feltárások sora a bugaci aranymonostornál. Dr. Rosta Szabolcsot, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat által nemrégiben Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel díjazott régészt, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatóját kérdeztük az aktualitásokról.
Bugacpuszta Saga: a fűrészlábú nyomában elnevezéssel ingyenes gyalogtúrát szerveznek a Petőfi emlékév alkalmából. Az érdeklődők hazánk legnagyobb termetű rovarfajának, a fűrészlábú szöcske életterét ismerhetik meg és járhatják be Varga Péter túravezető kalauzolásában. A nyolc kilométeres sétaútvonal körülbelül 3-4 óra alatt...
Lovak dobogásától volt hangos a puszta augusztus 12. és 14. között Bugacon. E rendezvény egyike azoknak, amelyet minden magyarságtudatú hagyományőrző ember már jó előre beír a naptárba, hiszen ez a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző találkozója. Az idei évben több mint...
Kecskeméti Kisvasút Nap és Hajtányparádé volt a mögöttünk hagyott hétvégén, Bugacon. A nagy népszerűségnek örvendő eseményre sokan voltak idén is kíváncsiak: kicsik és nagyon szívesen próbálták ki a kézi és motoros hajtányokat, amelyek Bugacon és környékén közlekedtek az esemény alkalmából.
A régebb óta fiatalok még emlékeznek a külvilágot a kis településekkel, városokkal összekötő kisvasútra. Olyan volt, mint a köldökzsinór, hiszen a tanyákon élőknek szinte nem volt más lehetőségük arra, hogy eljussanak akár még csak piacra is. A világ sokat változott,...
Együtt ünnepelt Bugac apraja-nagyja a XXIII. falunapon július 23-án, szombaton. Hagyományos pásztoréletek témával már reggeltől zajlott a családi főzőverseny, ahol bárki megmutathatta, milyen jól tudja forgatni a fakanalat, illetve, hogy a desszertről se feledkezzenek meg, a hagyományos házi sütemények is...
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg Bugacon a falunapot július 23-án, szombaton. Az eseménynek a Mendel Gáspár Közösségi Színtér és környéke ad helyet. A program családi főzőversennyel indul reggel 8 órakor, majd egész nap színes programok sora várja az érdeklődő felnőtteket és...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom