A 2020-as esztendőben is tovább folytatódott az amatőr teremlabdarúgó-szezon Kiskunfélegyházán. Január 11-én és 12-én 22 helyi és környékbeli együttes lépett pályára a Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében. Izgalmas mérkőzésekben most sem volt hiány. Az év első kupáját a Tüpe Cukrászda FC nyerte...
Az egyesületben utánpótlásképzés folyik, a sportolók életkora 5 és 16 év közötti. Birkózásban a hivatalos versenyeket 10 éves kortól rendezik, az alatt különböző meghívásos, felkészülési gálákon léphetnek szőnyegre a fiatalok, ahol már több apróság ért el biztató sikereket.
Az MTK Hungária mindkét játéknapon remek teljesítményt nyújtva megvédte címét, és sorozatban harmadszor is aranyérmes lett a Női NB I-es Teremlabdarúgó-kupán. A kék-fehérek a döntőben 5-0-ra győzték le a Haladás-Viktóriát. A bronzmeccset az Astra nyerte 3-1-re az FTC-Telekom ellen.
Visszavágott az őszi 102-94-es vereségért a Kiskunfélegyházi KC csapatának a Békési SZSK U23 a felnőtt férfi kosárlabda bajnokság NB II. keleti csoportjának 12. fordulójában. Végig szorosan alakult a találkozó, a KKC játékosai ezúttal némileg gyengébb dobószázalékot fogtak ki, ezt kihasználva...
A téli szünetet követően a 10. fordulóval folytatódott a felnőtt férfi extraliga, amelynek keretében a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosai Szécsényben a SZERVA ASE I. otthonában léptek asztalhoz. Ősszel már találkozott a két együttes, akkor 7-0-s SZERVA ASE I. siker született....
Kilencvenhárom játékossal, rekord létszámmal indult az idei verseny január 11-én, szombaton, amelyen a város-, a megye-, sőt az országhatáron túlról is érkeztek vendégek. A díjazottak Balla László alpolgármestertől vehették át az oklevelet, érmet és ajándéktárgyakat. Számos önkéntes segítőjének, a támogatóknak...
Bizakodva készülnek a 2020-as esztendőben a Hideg László Boksz Egyesület tagjai. Az edzéseket továbbra is a Darvas Iskolában tartják, ahová 7 éves kortól várják a gyermekeket, illetve a felnőtteknek is biztosítanak tréningezési lehetőséget. Az egyesület névadója, vezetőedzője, Hideg László beszámolójában...
A futsalban bármi megtörténhet, ezt bizonyította a Tolna-Mözs és az Astra Kiskunfélegyházi Bulls rangadója a női futsal NB I-ben. Fordulatban bővelkedő mérkőzésen az Astra már 4-1-re is vezetett, innen fordított és nyert az utolsó percben 5-4-re a Tolna, amivel megszakította...
A hatodik helyezett Mezőberényt fogadta a negyedik Kiskunfélegyházi KC a felnőtt férfi kosárlabda bajnokság NB II. keleti csoportjában. A két csapatot mindössze egy pont választotta el egymástól. Ősszel Mezőberényben 75-64-re a KKC nyert. Hazai pályán ismét a KKC bizonyult jobbnak....
Sokat fejlődött az elmúlt időszakban a félegyházi játékosokkal szereplő Astra Kiskunfélegyházi Bulls U-17-es futsalcsapata, amely az országos bajnokságban a 2019-es esztendőt öt győzelemmel zárta. Az Abonyi Péter által irányított együttesre január 5-én nehéz feladat várt, hiszen a második helyezett Tolna-Mözs...
Ötödik alkalommal rendezték meg a Csincsák Zoltán (1963-2015) öregfiú emléktornát, illetve negyedik alkalommal emlékeztek meg Bagdi Istvánról (1958-2016). Az öregfiú teremlabdarúgó tornán barátok, korábbi sporttársak, volt labdarúgók vettek részt január 4-én a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Mindketten sokat tettek a félegyházi...
Dombó János női válogatottja az ukrajnai Lvovba utazik, január 12-e és 15-e között egy hatcsapatos tornán vesz részt. A mérkőzések között kevés pihenőidőre lesz módjuk a lányoknak, de ugye a rendezés költségei sok mindent felülírnak.
Ötödik alkalommal rendezik meg a Csincsák Zoltán Emléktornát január 4-én, szombaton a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az öregfiú teremlabdarúgó tornán barátok, korábbi sporttársak, volt labdarúgók vesznek részt. Az emléktornát megelőzően Bagdi Istvánról is megemlékeznek a jelenlévők, hiszen mindketten sokat tettek a...
Az év utolsó napján hagyományosan, immár 28. alkalommal rendezte meg jótékonysági szilveszteri futóversenyét a Jogging Plus Sportegyesület. Az eseményen ezúttal is a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvodák javára gyűjtöttek. A “Zárjuk együtt az évet egy jó cselekedettel! Támogassuk futva az óvodás gyermekeket!"...
A hagyományokhoz híven idén is megrendezték karácsony és szilveszter között a Kosárlabda Gálát városunkban. December 27-én immár 29. alkalommal gyűltek össze a kosársportot szerető csapatok, barátok. A helyszín ezúttal is a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok volt. A Félegyházi Térségi Sportiskola szervezésében...
December 15-én, vasárnap 7 fővel utaztak a Koppányok a tiszaföldvári teremversenyre. 24 célon két körben kellet bizonyítani tudásukat. Szokatlanul nagy létszám gyűlt össze a megmérettetésre (130 fő).
A tavalyi évhez hasonlóan most is rekord létszámban gyűltek össze az amatőr kispályás labdarúgó csapatok a kétnapos Koch Karácsony Kupára a Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében december 21-én és 22-én. Összesen 21 félegyházi és vidéki együttes mérkőzött meg. A Mikulás Kupához hasonlóan...
A DEAC elleni mérkőzést követően ismét erős ellenfél várt a Kiskunfélegyházi KC csapatára. A Békéscsabai KK impozáns mérleggel szerepelve eddig mindössze egyszer szenvedett vereséget az NB II. keleti csoportjában. Esélyeshez híven magabiztos játékkal, 106-54-re győzte le a KKC-t, amely ötödikként...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom