Nem született gól a Kiskunfélegyházi HTK és a Tiszakécskei LC II. összecsapásán a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A listavezető félegyházi csapat 2021-ben első alkalommal szerepelt hazai környezetben, a Honvéd Sporttelepen, de ezúttal nem tudta megszerezni a győzelmet az...
Hetvenhat éves korában szombat reggel meghalt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója, aki az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja volt. A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
„Focizz az Astrában!” – Ezzel a címmel tett közzé felhívást az Astra HFC, amelynek kiskunfélegyházi alközpontjába továbbra is várják a lányokat és a fiúkat 5 éves kortól. Nagypályán és futsalban is komoly eredményeket értek el a klub csapatai az elmúlt...
Az V. megyei U12-es válogatott tornát rendezték meg április 18-án, Szolnokon. A gyermek korosztályban 4 megye ifjú kosarasai ragadtak labdát. A Félegyházi Térségi Sportiskolát egy-egy játékos képviselte: Varga Nóra és Kurucsai Dávid.
Hátrányból mentett pontot a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú bajnokság 24. fordulójában. Bácsalmáson előbb vezetett, majd pedig vesztésre állt a félegyházi csapat. A vezető gólt Valkai Tamás, az egyenlítő gólt a csereként pályára lépő Szabó Dávid jegyezte a...
Tartalékos felállásban fogadta a Békéscsaba 1912 Előre SE csapatát az Astra-HFC Kiskunfélegyháza a leány labdarúgó-bajnokság U-19-es délkeleti csoportjában. A tabella második helyén álló félegyházi együttes nem tudta matematikailag is bebiztosítani ezüstérmes pozícióját. A kilenc gólt hozó mérkőzés 5-4-es békéscsabai sikerrel...
Rangadó keretében fogadta a Kunszállás SE csapatát a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjában. A tabella második helyén álló félegyházi csapatra nem várt könnyű feladat, de a rangadó fölényes sikerrel ért véget.
Az esélyesebb Solti FC sikerét hozta a Kiskunfélegyházi Vasutas SK elleni találkozó a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjában. A félegyházi együttes a szünetig 1-1-es döntetlenre állt, de a második félidő elején megítélt két büntetőnek is köszönhetően végül 4-2-re alulmaradt.
Elszenvedte első vereségét az NB II. keleti csoportjának alsóházi rájátszásában a Kiskunfélegyházi KC felnőtt férfi kosárlabdacsapata. A debreceni Príma SE némi meglepetésre idegenben bizonyult jobbnak a KKC-nál. Az alsóházi tabellát továbbra is a félegyházi együttes vezeti, előnye azonban egy pontra...
Véget ért a Félegyházi TSI serdülő fiú kosárlabdacsapata számára az országos főtáblán való szereplés. A félegyházi fiatal tehetségekből álló együttes Simon Zoltán edző vezetésével az ország 20. legjobb csapataként végzett ebben a korcsoportban.
Április 10-én, szombaton a Huszka József Hagyományőrző Egyesület pálmonostori íjász tagozata rendezett versenyt a pálmonostori Kiss tanyán. A versenyéhség, a nagy nevezőlétszámban is meglátszott. A pusztán keresztül szaladó erős szél és a messzire kihelyezett célok nehezítették az íjászok célba-találási arányát....
Az elmúlt héten folytatódtak az utánpótlás-bajnokságok, mindhárom félegyházi csapat begyűjtötte a három pontot, az U-14 “B” aktuális mérkőzését elhalasztották.
Április 10-én tartotta a Sólyompróba fantázia nevű íjász versenysorozat első megmérettetését Pálmonostorán, a Kiss tanyán a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület.
A Gyulai Color legyőzését követően a Mezőberényi KK csapatát is felülmúlta a Kiskunfélegyházi KC felnőtt férfi kosárlabdacsapata az NB II. keleti csoportjának alsóházi rájátszásában.
Lakiteleken vendégszerepelt április 11-én a Kiskunfélegyházi Vasutas SK focicsapata. Az esélyesebb hazaiak korán eldöntve a mérkőzést fölényes sikert arattak.
Matematikailag is bebiztosította az első helyét négy fordulóval a bajnokság vége előtt a Gyulai Amazonok leány labdarúgócsapata az U-19-es korosztály délkeleti csoportjában. A liga második legjobb együttese, az Astra HFC-Kiskunfélegyháza ezúttal sem tudta megszorítani az idényben százszázalékosan szereplő gyulai lányokat....
A bajnoki hajrához közeledve fogadta hazai pályán a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola a Csákvári TC csapatát a felnőtt férfi asztalitenisz Extraliga 18. fordulójában. Az alsóházi rangadót nagy csatában a vendégek nyerték meg.
A második helyezett kalocsai Gézengúz UKC otthonába látogatott a P&P Kiskunfélegyházi HTK a felnőtt férfi megyei I. osztályú kézilabda-bajnokságban. Az esélyesebb hazaiak magabiztos sikert arattak.
A harmadik helyezett Solti FC otthonába látogatott a Kiskunfélegyházi HTK II. labdarúgócsapata a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjában, április 10-én. A mérkőzés pontosztozkodással zárult.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom