A Kiskun Vízi és Szabadidő Sportegyesületből heten vettek részt a Békéscsabán, március 19-én és 20-án megrendezett XXIII. Nemzetközi Szenior Úszóversenyen. A magyarok mellett szerb, szlovén és román versenyzők is emelték részvételükkel a verseny színvonalát. Úszóink tovább folytatták kiváló szereplésüket, 15...
Tapodi Rebeka, mindössze 17 éves, de az U20-as korosztály válogató versenyén is elindult, ahol ezüstérmet szerzett. Véglegessé vált, hogy a korábbi válogató versenyek eredményeképpen Rebeka indulhat a május 14. és 22. között, Franciaországban tartandó ISF Gymnasiade 2022 rendezvényre, amely a 16-18 éves...
A III. Tajti Lajos Asztalitenisz Emlékversenyt rendezték meg március 19-én, szombaton a KSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tornacsarnokában.
A forduló előtt a 6. helyen tanyázó SC Hírös-Ép az éllovas Kiskunfélegyházát fogadta a megyei másodosztályú bajnokság Északi csoportjában, a 14. fordulóban. Szoros első félidő után a vendégcsapat igazolta jó helyezését, és elvitte mind a három pontot.
A megyei I. osztályban, hazai környezetben fogadja a tabella 12. helyén álló Kiskunhalas együttesét a második pozícióban lévő Kiskunfélegyháza. A megyei II. osztály élén álló Kiskunfélegyháza II. az SC Hírös-Ép vendége lesz. Rajtol az utánpótlás-bajnokság, az U-19 északi csoportját vezető...
A HC Kiskőrös szervezésében 9. alkalommal rendezték meg a Classic Winter Nemzetközi Jégkorong Tornát március 11. és 13. között. A kiskőrösi Rajz Attila Jégpályán megtartott eseményen 5 erdélyi, 2 szlovákiai, 1 szerbiai és 2 magyar csapat mérte össze erejét.
A Kalocsai SE II. csapatát fogadta a megyei II. osztályú bajnokságban a Félegyházi ASI II. március 11-én, pénteken. Jól indult a mérkőzés, a két páros meccset a hazaiak nyerték. Az egyéni küzdelmekben, nagy csatában a Kalocsa 11 meccsen győzött, végül 11-7...
A hétvégén a megyei másodosztályban a 13. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok. Szombaton mindössze három mérkőzést játszottak le, mindhármat az Északi csoportban.
A 15. forduló előtt a 10. helyen álló, a tavaszi idényben idegenbeli döntetlennel rajtoló Kecskeméti LC a táblázaton a 2., az idény második felét hazai győzelemmel kezdő Kiskunfélegyházát fogadta. A mérkőzés óriási csatát, helyenként nagy vendégfölényt hozott, gólt azonban nem,...
A hétvégén az alábbi mérkőzések várnak a félegyházi csapatokra. A Kiskunfélegyháza megyei I-es csapata idegenben lép pályára a Kecskeméti LC vendégeként, a Kiskunfélegyháza II. hazai környezetben fogadja a Kunszállás együttesét. A Vasutas SK a Kunszentmiklós vendége lesz.
A csoportelső nyíregyházi együttest fogadtuk hazai pályán, március 6-án a férfi NB II. Kelet bajnokságának 19. fordulójában. Korábban idegenben szoros meccset tudtunk játszani velük, a végére lett csak nagyobb a különbség, 14 pont a javukra. Számítottunk rá, hogy nem veszik...
A tabellán az őszi idény zárása után 2. helyen álló Kiskunfélegyháza a 4. Kalocsát fogadta a megyei első osztályú bajnokság tavaszi nyitófordulójában. A mérkőzést biztosan nyerte a hazai csapat.
Felavatták Tarjányi István paralimpikon fotóját a Félegyházi Olimpikonok Képcsarnokában, február 23-án. Az eseményt a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. Programirodája szervezte a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.
Dr. Varga Bélára, Kiskunfélegyháza első olimpikonjára emlékezünk március 5-én és 6-án, aki 1888. június 2-án született városunkban. A magyar birkózás hőskorának egyik legmeghatározóbb alakja, akinek példája és szakmai segítsége révén indult el Félegyházán is a birkózó sport több mint 100...
Százhalombattán rendezték meg a Rövidpályás Szenior Országos Bajnokságot, február 19-én és 20-án. A Kiskun Vizi és Szabadidős Sportegyesületet hatan képviselték a találkozón, ahol 57 egyesület 334 versenyzője ugrott vízbe, hogy megmérkőzhessenek a rövidpályás bajnoki címért – mondta el lapunknak Ónodi...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom