A megyei első osztályban a 22., a megye kettőben a 20. fordulót rendezték meg a hétvégén. Az első osztályban szombaton három, a megye kettő Déli csoportjában kettő, az Északi csoportban négy mérkőzést játszottak le.
Szerdán a megyei kupa harmadik fordulóját rendezték meg, amely ezúttal egy mérkőzésből, a Kiskunfélegyháza–Lajosmizse összecsapásból állt. Gól nélküli kilencven perc után a vendégek büntetőrúgásokkal jutottak a legjobb négy közé.
Április 23-án, szombaton a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a Vadász László Memorial „Rapid Open” Sakk Emlékversenyt. Az ünnepélyes megnyitón a fővédnök, Csányi József polgármester üdvözölte a megjelenteket, a város, a megye, sőt, az országhatáron túlról is érkezőket, akik a...
Végig összpontosítva játszott a félegyházi csapat, mind a négy negyedet pozitív mérleggel zárta az április 24-i találkozón a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Sajnos még vannak sérültek és új is lett a mostani találkozón, Kiss Szabolcs személyében. Bindics Gábor játékos-edző elégedett volt játékosaival...
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a listavezető Kiskunfélegyháza Lajosmizsére utazott, és változatos mérkőzésen három ponttal térhetett haza.
Dunaegyházán játszott a megye II. tavaszi, negyedik fordulójában a Félegyházi ASI II., április 13-án. Papp József csapatkapitány beszámolója szerint sajnos nem ideális körülmények fogadták őket, a világítás ugyanis elég gyenge volt. A verseég persze nem ennek köszönhető, a csapatnak nem ment...
A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában az akasztói csapat látogatott Kiskunfélegyházára. A hazaiak nem titkolt vágya, hogy megnyerjék a bajnokságot, vezetik is a tabellát.
\nFaragó Rómeó, a Kecskeméti Sportiskola atlétája a világ korosztályos rövidtávfutó élmezőnyébe került. A Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum Szakképző Iskola és Kollégium diákja tavaly Ifjúsági Magyar Bajnokként és 200 méteren Európa-bajnokként zárta az évet. Az idén Izraelben, Jeruzsálemben lesz...
Polner Kupa néven középiskolai svédváltó bajnokságot szervezett egykori testnevelő pedagógusukra emlékezve a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.
Április 9-én rendezték meg az I. FDSE Amatőr Kupát, amelyen 26 amatőr játékos vett részt, Félegyházán kívülről is érkeztek dartsosok szép számmal, csongrádi, kiskunhalasi, kiskunmajsai, mezőberényi, nagykőrösi, tiszaalpári és tiszaugi játékos is volt a nevezők között.
Ismét kitettek magukért a Kiskun Vízi és Szabadidő SE versenyzői a XI. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokságon. Az április 9-10-én Kecskeméten megrendezett versenyen 55 egyesület 326 úszója vett részt. Félegyházát hét versenyző képviselte a rangos eseményen.
Az élen álló Lajosmizse csapatához látogatott a Félegyházi ASI IV. csapata a megye III.-ban, április 6-án. Jól helytállt a félegyházi csapat, hat mérkőzést megnyerve 12-6 arányban maradtak alul, így a 12 csapatos bajnokságban jelenleg a 9. helyen állnak. \nGyőztesek: Faragó...
Tollaslabda Diákolimpia Országos Döntőnek ad helyet Kiskunfélegyháza. A verseny április 8. és 10. között zajlik a városi sportcsarnokban, amelynek célja a tanév „Diákolimpiai bajnoka” cím odaítélése, a tollaslabda sportág népszerűsítése, az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve a szövetség utánpótlás-nevelési...
A megyei kupa második fordulóját rendezték meg szerda délután. A négy mérkőzésen eldőlt, hogy a már főtáblás Lajosmizse mellett kik kerültek még föl az országos táblára. Mindegyik pályán szoros mérkőzéseket vívtak a felek, két helyszínen a rendes játékidő döntetlenre végződött,...
A Homokmégy együttesét fogadta a Félegyházi ASI II. a megyei II. osztályú bajnokságban az elmúlt hétvégén. Jó játékkal, nagy küzdelemben szerezte meg a három pontot a félegyházi csapat, 11-7 arányban megnyerve a mérkőzést. Félegyházi győztesek: Bársony Zoltán 4, Jánosi Ernő...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom