Már hagyományosnak mondható családi napot tartott a Kiskunfélegyházi Korona Modellező Sportegyesület augusztus 13-án. Idén is vendégül látták a családokat, az egyesületi tagokat és az érdeklődőket a modellező repülőtéren.
Augusztus 14. és 20. között rendezte meg a Magyar Íjász Szövetség a III. HDH-IAA Historical Archery World Championships, azaz, HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokságot. 3 kontinens 21 országának 292 versenyzője nevezett. A világbajnokságnak idén Magyarország, ezen belül Gyula adott otthont.
Július 9. és 11. között rendezték meg az I. Erste Hand BMW Open-t a kiskunfélegyházi Honvéd teniszpályán. Az országos teniszversenyen a játékosok fiú 14, férfi II. és III. osztály kategóriákban indulhattak. A háromnapos tornára több mint 50 játékos nevezett. A...
Idén harmadik alkalommal rendezték meg Szarvason a Trianoni Emléktusát, ami a XXXIII. Szent István-napi úszóverseny hagyományának folytatása, futótávokkal kiegészítve, így lehetőség van az úszó-, és futótávok együttes teljesítésére is.
A vasárnap kezdődő HDH-IAA Historical Archery World Championships gyulai bajnokságán szakosztályunkat négyen is képviselik: Dürgőné Kovács Piroska, Dürgő Csaba, Vasné Köteles Anita és Vas Tibor. A kihívásokat mindannyian szépen teljesítették az elmúlt napokban és a pályákon, a rangsorolókon meglőtték a...
Augusztus 6-án és 7-én rendezték meg az E-ON Decathlon Pécsi Triatlon – E-ON UP Ranglista OB, Amatőr kupa és a Váltócsapat OB szezonzáró eseményét. A versenyhelyszínt a Tüskésréti tónál alakították ki. A Jogging színeiben 26 versenyző indult az Újonc 1,...
Augusztus 2-a és 8-a között versenyeztek a 12 éves fiúk és lányok Korosztályos Magyar Tenisz Bajnokságon, Budapesten. Nemenként mintegy 60 játékos nevezett, a magyar ranglista legjobbjai kivétel nélkül részt vettek a tornán.
Mozgalmasan telik a nyár a Hideg László Boksz Egyesület háza táján. Idén május végén, a Tesco Kupán és az utána júliusban megrendezett Tőserdő Kupán is kiválóan szerepeltek fiatal ökölvívóink: Vízhányó Anna, Ilonka Bence és Nagy Kincső.
Országos figyelem vetődött két fiatal sportolóra a közelmúltban, akik életében Kiskunfélegyháza fontos szerepet játszott és játszik a mai napig. Deák Zalán és Faragó Rómeó sportsikerei Juhász István Zoltán edzőnek köszönhetők, aki felfedezte kiváló adottságaikat az atlétika terén.
Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencében Sakkozó Magyarok Találkozóját a Lakitelek Népfőiskola Hungarikum Liget Kölcsey Házában, augusztus 8. és 13. között. A sakkjáték szerelmesei öt országból érkeztek, köztük négyen mindig itt voltak: Bicskei Mihály és Farkas Tibor Magyarkanizsáról, Donkó Mátyás...
Sziksósfürdőn rendezték meg a már hagyományosnak mondható Sziki Kupát augusztus 7-én, vasárnap. A megmérettetésen 17 egyesület 71 versenyzője szállt ringbe, köztük a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia növendékei is, 11 versenyzővel.
Scitec Power Challenge – Muscle Beach 2022 elnevezésű versenynek adott helyet Siófok, augusztus első hétvégéjén. Az izmok fesztiválján kiskunfélegyházi csapat is képviseltette magát, remek szerepléssel.
Ezen a hétvégén kezdődnek meg a MOL Magyar Kupa 2022/23-as kiírásának a küzdelmei. Az első fordulóban öt Bács-Kiskun megyei együttes érdekelt, köztük a Kiskunfélegyháza. A megyei első osztályban szereplő félegyházi gárda vasárnap 16 óra 30 perces kezdettel fogadja a Hódmezővásárhelyi...
Patyi Zoltán, az Erőemelő Liga elnökségi tagja örömmel tájékoztatta portálunkat, hogy városunkban egy új rendezvény van készülőben. Erőemelő tehetségkutatóra várják a sportág szimpatizánsait augusztus 19-én, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokba. Az Erőnek Erejével címet viselő eseményre Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből...
Július 30-án néhány versenyzőnél reggel fél 4-kor csörgött az óra, pakolt, majd indult a kiskunfélegyházi találkozóhelyre, ahonnan az egyesület vezetőivel, edzőjével együtt indult a csapat a XXXVIII. SporTolna Triatlon Fesztiválra, Fadd-Domboriba.
Családi napra várják az érdeklődőket augusztus 13-án, szombaton a modellező repülőtérre. A Kiskunfélegyházi Korona Modellező Sportegyesület idén is szeretné vendégül látni a családokat, az egyesületi tagokat és minden érdeklődőt, aki rokonszenvet érez a sportág iránt.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom