A férfi CSB II. szeptember 7-i fordulójában a PG Tenisz 7-2-re verte a Kiskunfélegyházi VTKE (képünkön) együttesét. Utóbbi sajátos összeállításban lépett pályára az egyéni meccsek során, négy Horváth mellett két Rekedt-Nagy szerepelt a jegyzőkönyvben. Egy különleges családi történet a Homokhátságról...
A Városi Sportcsarnokban megrendezett ötödik Eisberg Kiskun Kyokushin Karate Kupán kétszáznegyven sportoló állt tatamira, hogy megmérettese magát formagyakorlatokban és küzdelemben. A versenyt megtisztelte jelenlétével a kyokushin karate japán megteremtőjének a lánya Kuristina Oyama, valamint az unokája Akira Oyama is.
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában két olyan csapat csapott össze, akik még nem úgy szerepeltek eddig a bajnokságban, mint ahogyan azt elvárták volna tőlük. A Kiskunfélegyháza a Kiskőrösi LC-t fogadta.
A Ludas Matyi futama utcai futóversenyen, a rajt előtt Balla László alpolgármester szólt az indulókhoz. Elmondta, hogy a verseny a szervezők, az indulók, valamint a támogatók nélkül nem jöhetett volna létre.
Immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Ludas Matyi Sakkversenyt, amelyen gyermekek, ifjak és felnőttek mérhették össze tudásukat. A barátságos hangulatú, de komoly küzdelmekkel tarkított megmérettetésen Kiskunfélegyháza, Orosháza, Szarvas, Budapest, Szeged és több környékbeli település sakkozói is asztalhoz ültek.
Nagyszámú érdeklődővel indult 9 órakor a XIV. Ludas Matyi Sakkverseny, amelyet idén is a Pince 72’ Sakk Klub és a KHTK sakkszakosztálya közösen rendez meg a Libafesztivál programjaihoz kapcsolódva. A több korcsoportban zajló megmérettetésre országszerte érkeztek sakkozók Budapesttől Csongrádig, Székesfehérvártól...
Szeptember 22-éig áll nyitva a nevezési határidő a második Kunkarika kerékpáros teljesítménytúrára. Az online felület mellett személyesen is leadhatják jelentkezésüket a Kiskunfélegyházi Tourinform Irodában, nyitvatartási időben.
A Kyokushin Kumite Sport Egyesület ötödik alkalommal rendezi meg az Eisberg Kiskun Kupát, amiben a Kyokushin karate sportot űzők küzdelemben és formagyakorlatokban mérik össze tudásukat. A szeptember 13-ai eseményre több mint kétszáz versenyzőt várnak.
Szeged nemcsak a Tisza fővárosa lesz szeptember 14-én, hanem egy napra az elektromobilitásé is. A belvárosi Széchenyi teret ellepik a legmodernebb elektromos és hibrid járművek, a rakparton pedig felbőgnek – vagy inkább hangtalanul suhannak – az elektromos gokartok. Ez az...
A Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület életében az augusztus minden évben rendkívül mozgalmas és eseménydús hónap. Most sem volt ez másképpen. A Koppányok nem csak versenyeztek, hanem egyéb hagyományőrzéssel és az íjász sporttal kapcsolatos rendezvényen, programon vettek részt.
A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola (FASI) I-es csapata szeptember 7-én megkezdte szereplését a 2025-2026-os Országos Szuper Liga bajnokságban. Az első fordulóban a címvédő Pécs otthonában léptek asztalhoz a félegyháziak, és 6:1 arányban alulmaradtak.
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság harmadik fordulóját játszották le az elmúlt hétvégén, amelyben a Kecskeméti TE II csapata a Kiskunfélegyháza gárdáját fogadta. A találkozó előtt a házigazda három pontot gyűjtött, míg a vendégeknek nem sikerült még pontot szerezniük.
Ismét megrendezik a „LÚDAS MATYI FUTAMA” – utcai futóversenyt szeptember 13-án, amely nemcsak sportesemény, hanem igazi közösségi élmény is a városban. A programról Kószó Évával és Németh Lászlóval, a Jogging Plus Sportegyesület képviselőivel, Balla László alpolgármesterrel, valamint Szűcs-Szabó Sándorral, a...
Nincs könnyű sorsolása a Kiskunfélegyháza vármegyei első osztályú labdarúgó csapatának. Az első fordulóban az elmúlt két évi bajnok, a Tiszakécskei LC II gárdájával játszottak, a második fordulóban pedig a Jánoshalmi SE-vel, akik szintén jelentős erőt képviselnek.
Hölle Martin világrekorddal nyerte az egyéni aranyérmet a kettesfogathajtók hollandiai világbajnokságán, miközben a magyar válogatott zsinórban hetedszer lett csapatvilágbajnok. A 28,64 hibapontos díjhajtás új világrekord, Hölle 131,19 hibaponttal végzett az élen. A csapatversenyben Hölle mellett ifj. Fekete György és Dani...
Közel három hónap szünet után ismét örülhetnek a labdarúgás kedvelői, hiszen elkezdődött a 2025/2026-os szezon a vármegyei első osztályban. Az első fordulóban a Kiskunfélegyháza az elmúlt két év bajnokához, a Tiszakécskei LC II otthonába látogatott.
Kiskunfélegyháziként egyedülálló módon, huszonhárom alkalommal teljesítette a Balaton-átúszást 1996 óta Csordás József alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának kiemelt főnyomozója. Életében mindig fontos szerepet játszott a sport: labdarúgás, futás, erőemelés és úszás is szerepel a kedvelt tevékenységek között.
Ván Jenő közösségi oldalán számolt be arról, hogy megtisztelő meghívásnak tettek eleget a hétvégén: utánpótlás versenyzőik birkózó bemutatót tartottak a pusztaszeri traktoros találkozón. A 39 fokos hőség sem tántorította el a fiatalokat, szívós kitartással végezték a gyakorlatokat.
Tizenöt éve egy bugaci hátsó kertben kezdődött minden: Hajagos Máté, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium egykori diákja, akkor még csak pár trükköt látott a barátja telefonján és egy Cristiano Ronaldo-videót, ma pedig Európa-szerte lép fel és világbajnoki top 16-os helyezéssel...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom