Március 17-én, a Magyar Íjász Szövetség 3D Szakága idei évi 3D Teremíjász Országos Bajnokságán vett részt a Koppányok 4 fős csapata. Az országos bajnokságnak a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok adott otthont. Ezen a teremíjászaton dobogóról lőttek a versenyzők, 28 célra, egy lövéssel. A...
A hétvégén lezajlottak az U17-es korosztályban a válogatóversenyek, ahol szép eredményeket értek el a félegyházi birkózók – mondta el lapunknak Szabó József edző.
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Kiskunfélegyháza csapata a Duna partjára látogatott, hogy megmérkőzzön a Harta SE-vel. A mindig kemény játékot nyújtó hazai csapat ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és jó mérkőzés alakult ki a két csapat között.
A békéscsabai származású atléta, a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes Baji Balázs lesz a József Attila Sportiskolai Általános Iskola vendége március 25-én, hétfőn. Az esemény a Küzdj meg a bajnokkal! program keretében valósul meg, amelynek célja az iskolás gyerekek rendszeres...
Három vármegye diákjainak részvételével rendezték meg a Tollaslabda Diákolimpia területi döntőjét március 16-án, Újszászon. A Batthyány Lajos Általános Iskolát Kulik Eszter, Polgár Dániel, Deák-Antal Miklós, László Ferenc és Zentai Zéman Viktor képviselte.
Ezüstérmet szerzett Bátyai Dorián, a szerbiai Szabadkán rendezett nemzetközi versenyen. A Kiskunfélegyházi Birkózó SE sportolója az U17-es korosztály 92 kg-os súlycsoportjában lépett szőnyegre, ahol a második helyet szerezte meg a lengyel versenyző mögött, szlovák és francia ellenfeleit legyőzve – mondta el lapunknak Szabó...
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában az ötödik helyen álló Kiskunfélegyháza a tizenharmadik helyen tartózkodó Kecel FC-t fogadta. Változatos mérkőzésen dőlt el a találkozó sorsa.
Öt győzelemmel aranyérmet szerzett Törökországban, Kemer városában a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzője, Czakó Zoltán, aki az U17-es korosztály 110 kg-os súlycsoportjában lépett szőnyegre – mondta el lapunknak Szabó József edző.
A II. Hibridlevél Kupa uszonyosúszó versenyen vett részt Dunaújvárosban Rabi Anna, a Bácsvíz KVSC Uszonyos és Búvárúszó Szakosztály versenyzője, a Batthyány Lajos Általános Iskola 5.a osztályos tanulója. Az eseményen, bár dobogós helyezést nem ért el Anna, de szép egyéni csúcsokat...
Az aquatlon a multisport legegyszerűbb és leginkább elérhető formája. A sportág két szakaszból, úszásból és futásból áll. Az úszás történhet medencében vagy nyílt vízben egyaránt.
Március 10-én rendezték meg Kisteleken a Tavasz Kupát, ahol a Félegyházi Térségi Sportiskola U9 labdarúgói is részt vettek. Öt másik csapattal mérkőztek meg, köztük Szeged „A” és „B”, valamint Tiszaalpár, Algyő és Kistelek együtteseivel. Mindenkit maguk mögé utasítva hozták el...
Megvédte bajnoki címét és első lett Pengő Blanka, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola 2.a osztályos tanulója Kecskeméten, a Bács-Kiskun Vármegyei Sakk Diákolimpia egyéni számában. Felkészítő: Lantos Pál.
A versenyszervezők részéről talán már nem is meglepő, ha a Turul Koppány ÍHSE tagjai nagy létszámmal érkeznek egy versenyre. Így volt ez március 3-án, a dunaújvárosi teremversenyen is. A versenyt Gyetvai Attila, mint magánszemély rendezte, ami nem ment a minőség...
Négy fiatal tehetség harcolta ki a válogatott kerettagságot és nyílhat lehetőségük a görögországi Loutrakiban rendezendő Serdülő Európa-bajnokságon való részvételre – mondta el lapunknak Szabó József edző.
A 18. fordulóval folytatódott a vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság. A hatodik helyen álló Kiskunfélegyháza csapata délre utazott, hogy a tabellán tizenegyedik helyen álló Bajai LC-vel találkozzon.
A Bringabarátok Sportegyesület valamint a Bringabarát kerékpárbolt és szerviz idén ötödik alkalommal szervezi meg a Tour de Puszta elnevezésű terep és tájékozódási kerékpártúráját a Fülöpjakab környéki buckákon március 10-én, vasárnap, 9 órától.
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Kiskunfélegyháza csapata is megkezdte a tavaszi szezont. Az idei elsőben ugyanis szabadnaposak voltak.
Február 25-én rendezte a Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület az 51. Tűzmadár teremversenyét. Ez a verseny egyben a 2024-es Tűzmadár-versenysorozat első fordulója is volt. A megmérettetésnek a Constantinum Sportcentrum adott otthont. A versenyre korlátozott létszámban lehetett nevezni, így...
Akik figyelemmel kísérik vármegyénk labdarúgását, azok előtt nem cseng ismeretlenül Kerpits Ferenc neve. És itt most nem a vármegyei labdarúgó-igazgatóságon dolgozó Kerpics Ferencről van szó, hanem az édesapjáról, aki évtizedek óta benne van ebben a sportágban.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom