Két hatpontos csapat találkozott a Bács-Kiskun megyei férfi felnőtt kézilabda bajnokság 9. fordulójában a Kész Arénában. A Dél-100 Kiskunfélegyháza a Kecskeméti FS DSE U23-as együttesét látta vendégül november 19-én. Jobban kezdték a mérkőzést a vendégek a szünetig ötgólos előnyre tettek...
Szoros mérkőzésen 10-8-ra nyert hazai környezetben a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola a férfi NB I. keleti csoportjának 8. fordulójában. A FASI játékosai november 19-én a Nyírbátori ASE tagjaival álltak asztalhoz. A párosok során Korponai Zoltán és Pengő Gábor ezúttal is győzött,...
Az esélytelenek nyugalmával látogatott Kiskunmajsára a Kiskunfélegyházi Vasutas a megyei II. osztály északi csoportjának őszi zárófordulójában november 19-én. A majsaiak az élmezőnyhöz tartoztak, míg a félegyháziak még nem szereztek pontot a labdarúgó bajnokságban. Ennek tükrében némileg váratlanul a félegyháziak kerültek...
Rangadóval fejezte be az őszi szezont a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában a Kiskunfélegyházi HTK II. November 19-én a harmadik helyezett Kerekegyháza otthonában gólgazdag mérkőzésen 6-2-re maradtak alul. Intenzív első tízpercet láthatott a publikum, amely során három találat...
Mikulás úszóversenyt rendez a Kiskun Vízi és Szabadidős Sportegyesület december 3-án, szombaton 9 és 13 óra között a városi uszodában. A versenyen részt vehetnek a város és környéke óvodásai és iskolásai, akik már biztonsággal úsznak. Azok az óvodások, akik még...
November 13-án rendezték meg a Kalocsa Kupa Úszó Emlékversenyt. A Jogging Plusz Szuperinfó Futóklub Úszó Szakosztálya 15 fővel vett részt a versenyen, ahol 11 csapat 176 úszóval vett részt. A kiskunfélegyháziak csapatversenyben a 3. helyet szerezték meg, ezen kívül egyéni...
Katonatelepen lépett pályára az elmúlt hétvégén a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) U 12-es fiúcsapata. A félegyháziak ezúttal mindkét meccsükön kikaptak ellenfelüktől – tájékoztatta szerkesztőségünket Simon Zoltán edző.
Nemzetközi úszóversenyt rendeztek november 12-én és 13-án Hódmezővásárhelyen, ahol Kiskunfélegyházát nyolcan képviselték. Az eseményen mintegy 350-en vettek részt, köztük Németország, Ausztria, Románia, Szlovénia és Szerbia is elküldte senior úszóit. Ezen kívül több válogatott magyar bajnok és helyezett is részt vett...
Az őszi szezon utolsó fordulójában a Kecskemét együttesét fogadja a Kiskunfélegyházi HTK november 19-én, szombaton 13 órakor a Honvéd pályán. Szabó Istvánt, a csapat vezetőedzőjét kérdeztük a fontos rangadó előtt.
Az ötcsapatos fiú regionális kadett bajnokság 5. fordulóját rendezték meg november 16-án a Constantinum Sportcentrumban. A Félegyházi Térségi Sportiskola korosztályos csapata az első négy fordulóban három győzelmet szerzett, egyedüli legyőzőjének a SZEDEÁK „B”-nek is visszavágott a játéknapon. A fegyelmezetten, jól...
Karcagon folytatták bajnoki szereplésüket a Félegyháza-Csongrád sakkozói az NB II. Tóth László csoportjának 4. fordulójában. Tizenkét partiból négy végződött félegyházi pontszerzéssel. A harmadik és a negyedik táblán Szekeres Sebestyén és Kelemen Sándor győzött. A második és a tizenegyedik táblán Gyugyi...
Az ugyancsak 10 ponttal álló Orosházi FKSE U23-as együtteséhez látogattak az NB II dél-keleti csoportjának rangadóján a P&P Kiskunfélegyházi HTK kézilabdázói november 13-án. A második és a harmadik helyezett csatája a várakozásnak megfelelően izgalmasan alakult, a szünetig fej-fej mellett haladtak...
Fölényes győzelemmel hangolt a Kecskeméti LC elleni rangadóra a Kiskunfélegyházi HTK, amely a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 14. fordulójában Soltvadkerten nyert 4-0-ra. A soltvadkertiek bő fél órán keresztül őrizték meg kapujukat a góltól, a 32. percben Marsa Levente juttatta...
Nem sikerült pontot szerezniük a megyei kézilabda bajnokság 8. fordulójában a Dél-100 Kiskunfélegyháza felnőtt csapatainak. November 12-én a nők az élmezőnyhöz tartozó Jánoshalmát fogadták a Kész Arénában. Szoros első félidőt követően végül 15-23-ra alulmaradtak. A férfiak idegenben a Kecskeméti FS...
Két rossz formában lévő együttes találkozott november 12-én a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 14. fordulójában. A házigazda Kiskunfélegyházi Vasutas még nem szerzett pontot a bajnokságban, a vendég Izsáki Sárfehér SE legutóbbi öt mérkőzését elveszítette. A gyenge szériából a vendégeknek...
A nagy esőzés miatt nem a Honvéd Sporttelepen, hanem a kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrumban fogadta a Kiskunfélegyházi HTK II. a Nyárlőrinc focicsapatát a megyei II. osztály 14. fordulójában. Idei utolsó "itthoni" mérkőzésén megszerezte a győzelmet a KHTK II. november 12-én. A...
Két fordulót is megrendeztek a férfi NB I. keleti csoportjában, amely során a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosai hazai pályán és idegenben is ütőt ragadtak. November 12-én a megerősödött SZERVA Asztalitenisz SE-t fogadták, szoros küzdelemben 8-10-re alulmaradtak. Párosban Korponai Zoltán-Pengő Gábor...
"Valódi játék, több szőr kell", a november a bajusz hónapja, ennek jegyében hirdetett helyi versenyt a Mozdulj Félegyháza SE Squash Team november 12-én. Három kategóriában 26 fő nevezett. A nőknél Bali Cintia győzött, a férfiak kezdő kategóriáját Pugner Gábor nyerte...
Kiskunfélegyházán a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban rendezték meg az U14-es gyermekbajnokság Badó László régiójának (B csoport) 4. fordulóját november 12-én. A házigazda Kiskunfélegyházi HTK korosztályos csapata mellett a Kiskőrösi KS, a Csongrádi UKE, a Bácsalmási PVSE, a Szentesi FKC és...