Február végén rendezték meg Hódmezővásárhelyen a Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóversenyt, amelyen a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub úszó szakosztálya 10 fővel képviselte Kiskunfélegyházát.
Kecskeméten rendezték meg a közelmúltban a 2016/2017. évi Úszás Diákolimpia megyei döntőjét, amelyen a kiskunfélegyházi iskolákat 30-an képviselték. \n \n \n
Meghívásos versenyt rendezett a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola újoncok számára március 5-én az egyesület edzőtermében. Az eseményen csak amatőrök indulhattak el. A félegyháziak mellett Árpádhalomról, Fábiánsebestyénről, Szegedről és Tázlárról érkeztek fiatalok. A színvonalas tornán kategóriák szerint díjazták a legjobbakat.
A győzelem reményében utazott a CSÁTESZ SE Csávoly otthonába a Dél-100 Kiskunfélegyháza felnőtt férfi kézilabda csapata a megyei bajnokság 17. fordulójában március 5-én. Ősszel 32-22-re a Félegyháza nyert és ezúttal is esélyesként várhatta az alsóházban tanyázó Csávoly elleni találkozót. A...
Szép eredményt ért el Szécsényi Ádám Soltvadkerten, ahol a birkózó diákolimpia országos döntőjét rendezték az elmúlt hétvégén serdülő korosztályban. A nehézsúlyúak között lépett szőnyegre a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzője és a József Attila Általános Iskola tanulója. Ádám magabiztos győzelmekkel jutott...
Az U12-es gyermek kézilabda bajnokság Badó László régiójának soros fordulóját bonyolították le március 5-én Szarvason, ahol a Kiskunfélegyházi HTK korosztályos csapata is pályára lépett. Az alsóházbeli rájátszás során a félegyháziak ezúttal is két mérkőzést játszottak, a KIKI SKFT elleni vereség...
Hatpontos mérkőzésen értékes három pontot szerzett a harmadik helyezett Bácsalmási PVSE vendégeként a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A KHTK első tétmérkőzését játszotta tavasszal, Szabó István helyett immár Ozsváth Ferenc ült a kispadon. A Bácsalmás augusztusban némi...
Az U15-ös leány csapatok teremtornájával ért véget az V. Csikós József "Csiki" korosztályos emlékverseny március 5-én. A Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében hat együttes csapott össze. A Félegyházi Térségi Sportiskola mellett a Bugac, a Kiskunhalas, a Kerekegyháza és a Kecskeméti LC két...
Kondoroson vendégszerepelt az NB II felnőtt férfi kézilabda bajnokságának második helyén álló P&P Kiskunfélegyházi HTK március 4-én. Az erőviszonyok alapján félegyházi győzelemre lehetett számítani, ősszel 32-21-re a KHTK nyert. A kondorosi mérkőzés igazolta a papírformát, a szünetig mindössze 10 hazai...
Spanyolországban, Sevillában rendezték meg női futsalban a hallássérültek részére szóló Bajnokok Ligáját, ahol két nagymágocsi játékos is érdekelt volt Győző Tilla és Szabó Nóra személyében. Kimagasló eredményeket értek el: a kiskunfélegyházi születésű Szabó Nóra a Sevilla csapatával bajnok lett, Győző...
Érvényesítve a papírformát 5-0-ra legyőzte hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK II. a Tiszaalpári SE-t a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 17. fordulójában március 4-én. A KHTK II. ősszel is nyert Alpáron és hazai környezetben sem kegyelmezett riválisának.
Fölényes, 11-3-as győzelemmel zárta a női futsal NB I alapszakaszát a szebb napokat is megélt győri Árkád ETO otthonában az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC március 4-én. A mérkőzés végeredményétől függően előzetesen már eldőlt, hogy az Astra negyedikként végez az alapszakaszban, tét...
Néhány percig közel került első bajnoki pontjához a Kiskunfélegyházi Vasutas a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. Az együttes 16 elveszített találkozót követően a Nyárlőrinci LSC ellen a szünetben 1-1-es döntetlenre állt a csereként pályára lépő Gál Alex góljával. A félidei...
Hat csapat részvételével március 4-én rendezték meg a Csikós József „Csiki” Emléktornát az U11-es korosztályú fiatalok számára. A Félegyházi Térségi Sportiskola „A” és „B” együttese mellett Kunszállásról, Csongrádról, Kerekegyházáról és Szentesről érkeztek csapatok. Körmérkőzéses rendszerben öt fordulót bonyolítottak le. A...
A Hargitai Farkasok és az Old Boys Liptószentmiklós győzelmével zárult az idei, immár ötödik Classic Winter. A farkasok üvöltéssel üdvözölték az eredményhirdetést.
Nem kis örökséget kellett átvennie Szabó Istvánnak az elmúlt év januárjában. A Kiskunfélegyházi HTK az előző három szezonban, zsinórban háromszor megnyerte a bajnokságot a megyei I. osztályban.
Kimagasló eredménnyel lettek a régió bajnokai a Kecskeméten megrendezett, a Sport XXI. alapprogram Dél-alföldi Régió teremversenyén a Jövő Bajnokai Diák Sport Egyesület ifjú atlétái az U11- es és U13-as korosztályokban.
Február 25-én rendezték Szombathelyen Magyarország Serdülő és Újonc Téli Dobó Bajnokságát. Kiskunfélegyházát a József Attila Általános Iskola négy súlylökő atlétája képviselte, akik a Jövő Bajnokai DSE színeiben indultak. Egy aranyérem mellett, egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik helyezést értek...
Mindkét felnőtt kézilabda csapat vereséget szenvedett február 26-án a megyei bajnokság soros fordulójában. A Dél-100 Kiskunfélegyháza férfi együttese a Kecel KC vendégeként szerepelt a 16. fordulóban. Az első játékrész szorosan alakult, a szünetben csupán egy gól volt a különbség (15-14)....