A Magyar Diáksport Szövetséggel kötött védjegyhasználat alapján a Magyar Triatlon Szövetség rendezésében a Balatoni Úszóiskola Kft. szervezte meg október 21-én a 2017/2018. tanévi duatlon diákolimpia döntőt Maracaliban „A” és „B” kategóriákban.
Először rendezték meg az I. Kecskeméti Őszi Kupa Úszóversenyt október 21-én és 22-én. A találkozón 35 egyesület 421 indulója vett részt. A Jogging Plus Szuperinfó Futóklub csapata 6 versenyzővel képviseltette magát, akik valamennyi versenyszámban egyéni csúcsot úszva szép eredményeket értek...
Varsóban rendezték az idei Szumó Európa-bajnokságot, ahol Rekedt-Nagy Réka kiskunfélegyházi versenyző nagyszerű eredményeket ért el. U 16-os korosztályban egyéniben, a 60 kg-os súlycsoportban bronzérmet szerzett, a magyar válogatott tagjaként pedig csapatban aranyérmes - mondta el lapunknak Szabó József, a Kiskunfélegyházi...
Hosszú utazás, könnyed siker jellemezte az október 24-ei regionális kadett bajnoki mérkőzést a gyulai Dürer iskola tornatermében. Ennél csak nehezebb meccsek várnak a fiúkra, október 28-án, szombaton Hódmezővásárhelyre látogatnak, ahol a Vásárhelyi KS"B" csapatával mérkőznek meg.
Október 21-én rendezték meg Marcaliban a Diákolimpia Duatlon Országos Döntőt, amelyen a Bács-Kiskun megyei diákok is kiválóan szerepeltek. Az esemény azért is figyelemreméltó, mert ez a versenyforma két év után idén került vissza a diákolimpiai sportágak közé. Ebben a tanévben várhatóan...
Selejtező fallabda versenyt rendez a Mozdulj Félegyháza Sportegyesület október 29-én, vasárnap a Kossuth utca 4. szám alatti pályán. A versenyen mindazok indulhatnak, akik jelenleg nem szerepelnek a magyar, illetve más squash ranglista férfi 251., és női 30. helyénél jobb helyen,...
Rangadó várt a félegyházi játékosokkal és edzőkkel működő korosztályos futsalcsapatra az U15-ös leány első osztályú bajnokság 6. fordulójában. Az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls az ugyancsak dobogóért harcban álló Miskolci Vénusz otthonába látogatott október 22-én. A mérkőzés hazai rohamokkal és gólokkal kezdődött, szűk...
Duplafordulóval folytatódott a fiú U12-es kézilabda gyermekbajnokság Badó László régiójának C csoportja. A Kiskunfélegyházi HTK korosztályos csapata október 22-én Kiskunhalason, a Bibó István Gimnázium sportcsarnokban két találkozót vívott. Árvai Zoltán vezetőedző tanítványaira nem várt könnyű feladat, a Kiskunhalas UKSC első...
Az 5. forduló sem hozott szerencsét a megyei felnőtt kézilabdacsapatoknak október 22-én. A Félegyházi Kézilabda SC férfi együttese az élmezőnyhöz tartozó Kecel KC-t fogadta. A találkozó szorosan alakult, szünetben 13-11-re a keceliek vezettek, előnyüket megtartva 29-25-re győztek. A Félegyházi Kézilabda...
Zsinórban hatodik sikerét aratta a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában a Kiskunfélegyházi Vasutas SK. Az élmezőnybe tartozó félegyháziak a 11. fordulóban a még nyeretlen és sereghajtó Ballószög otthonából hozták el a három pontot. A mérkőzés egyoldalúan alakult, 7...
Felsőházi rangadó várt a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosaira a férfi NB I. keleti csoportjának 5. fordulójában. Október 20-án a Nyírbátori ASE vendégeként léptek asztalhoz. Mindkét csapat jól kezdte a bajnokságot, a nyírbátoriak a félegyháziakhoz hasonlóan csupán egyszer szenvedtek vereséget. A...
Megőrizte hibátlan mérlegét a Kecskeméti LC a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban, amelynek 11. fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK-t fogadta. A félegyháziak bravúros eredményre törtek, de a kecskemétiek villámrajtot véve már a 13 másodpercben betaláltak. A gyors hazai gól megpecsételte a...
Érvényesítette a papírformát, 5-1-re legyőzte a sereghajtó Jakabszállás KSE-t a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság 11. fordulójában. A dobogóért harcban lévő KHTK II. bő félórát követően szerezte meg a vezetést, a második félidőben kiütötte ellenfelét.
A Szegedi Szittyák ismét megrendezték immár hagyományossá vált őszi vadászatukat október 15-én, vasárnap. A versenyen bármely kategóriájú íjjal lehetett indulni, kivéve számszer íjjal. Jó időben, szép környezetben a szegedi Szittyaföldön zajlott a verseny, 2 körben 15 célon. A Turul Koppány...
A Félegyházi Térségi Sportiskola U16-os kosárlabdacsapata is megkezdte bajnoki szereplését a regionális kadett fiú bajnokságban október 16-án. A félegyháziak hazai környezetben a gyengébb játékerőt képviselő Mezőberényi KK-t fogadták a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Simon Zoltán vezetőedző tanítványai már az első negyedben...
Október 14-én és 15-én rendezték meg Budapesten, a Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Országos Döntőjét, ezzel elrajtolt a 2017/2018. tanév döntőinek sorozata. Az eseményen kiválóan szerepeltek a megye diákjai: a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola új diákolimpia-csúcsot állított fel a...
Kiskunmajsán rendezték meg az U14-es fiú kézilabda bajnokság Badó László régiójának „B” csoportjának harmadik játéknapját október 15-én, amelyen a Kiskunfélegyházi HTK csapata is pályára lépett. A KHTK második győzelmét szerezte a szezon során, az Orosházi FKSE II. korosztályos csapatát 20-14-re...
Nem zártak sikeres játéknapot október 14-én és 15-én a Félegyházi Kézilabda SC megyei felnőtt csapatai a bajnokság 4. fordulójában. A férfiak a még nyeretlen Euroscale Kecskemét II. otthonába utaztak, ahol szoros első félidőt követően 30-22-re alulmaradtak. A nőkre még nehezebb...