Fontos mérkőzésen nyertek meg a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosai, november 11-én a férfi NB I. keleti csoportjának 6. fordulóban az Eötvös Diák-Pedagógus SE I. ellen győztek 10-8-ra hazai környezetben. A párosok során Korponai Zoltán és Pengő Gábor hozta játékát, Erdélyi...
A csoport talán legerősebb csapata vendégeskedett városunkban. Jó felmérőnek ígérkezett tehát a mérkőzés, főleg annak tudatában, hogy csapatunk fele előző napon Diákolimpia Megyei Döntőben a Móra Gimnázium iskolát képviselve két meccset is játszott.
Teremlabdarúgó kupát rendeznek január 13-án és 14-én a Kossuth Lajos szakközépiskola tornatermében. Nevezni január 10-én, szerdán 18 óráig lehet Patyi Zoltánnál a 06-70 9358-107-es telefonszámon vagy e-mailen a [email protected] címen. Az első négy helyezettet kupával és oklevéllel jutalmazzák. A legjobb...
A november 25-ei, szombati verseny célja a fekvenyomás (erőemelés, testépítés) népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok illetve sportbarátságok szorosabbá tétele. A Center Gym Kiskunfélegyháza versenyét a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Sportcsarnokában rendezik meg. Információ Tyukász Attilától kérhető e-mailben a [email protected] címen, vagy...
Szenior (40+) labdarúgó teremtornát rendeznek december 9-én, szombaton 14 és 18 óra között a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. A torna megrendezése fontos lépés ahhoz, hogy a szervezett rendszerű tornákat a későbbiekben több helyszínen is megrendezhessék.
Az elmúlt két hétvégén, Hódmezővásárhelyen és Foktőn ragadtak íjat a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai, mindkét verseny csak 3D-s célokat felvonultató vadászverseny volt.
Magyarország legjobb hat csapata közül az ESMTK (Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör) bizonyult a legjobbnak, miután ötből öt csapattalálkozót nyert meg a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban megrendezett extraliga csapatbajnoki visszavágón. Második lett a Pénzügyőr SE, míg harmadikként a Ceglédi VSE zárt.
Hátrányba került, végül fölényesen, 6-3-ra győzött a Kiskunfélegyházi Vasutas SK Fülöpszálláson a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság őszi szezonjának utolsó találkozóján. A hazaiak a 11. percben szerezték meg a vezetést, de a félegyháziak a 23. minutumban Kiss István góljával kiegyenlítettek...
Nagyon küzdött a megyei felnőtt férfi kézilabdacsapat, de nem tudta megfékezni a jó erőkből álló Balog Tészta TVSE-ét hazai pályán a bajnokság 7. fordulójában november 5-én. A Félegyházi Kézilabda SC a szünetig már 8-17-es hátrányba került és a találkozó későbbi...
A Kerekegyházi SE botlásával ismét belátható közelségbe került az első hely a Kiskunfélegyházi HTK II. számára, ehhez a félegyházi csapatnak nyerni kellett hazai környezetben a Városföldi SE ellen november 5-én. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a városföldiek idén ugyan...
A magyar birkózás egyik legrangosabb eseményének adott otthont Kiskunfélegyháza, a városi sportcsarnokban a birkózó Extraliga csapatbajnokság visszavágóját bonyolították le november 5-én. A bajnoki címért hat csapat versengett, a mérkőzéseken több korábbi Európa-bajnok, illetve világbajnok és olimpikon lépett szőnyegre.
Folytatta menetelését a félegyházi játékosokkal és edzői stábbal felálló Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a leány futsal U15-ös elsőosztályú bajnokságban. November 4-én Szekszárdra látogatott az együttes, ahol az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolták. Esélyeshez méltóan nem hagytak esélyt a hazai csapatnak a félegyházi...
Győzelemmel fejezte be a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság őszi szezonját a Kiskunfélegyházi HTK, amely november 4-én a Lajosmizsei VLC otthonában szerezte meg a három pontot. A KHTK mindenképpen győzelemre tört, míg a lajosmizseiek jó formában készültek az összecsapásra. A gólok...
Idősebb korban sem vész el a labdarúgás iránti szeretet, ezt vallják azok az „örökifjú” futballisták, akik az Országos Veterán Labdarúgó torna dél-alföldi régiójának 3. fordulójában Kiskunfélegyházán mérték össze tudásukat november 4-én. A helyi félegyházi csapat mellett Szegedről és Békéscsabáról érkeztek...
Bronzérmet szerzett a Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG tagintézményének súlylökő csapata az októberi, Budapesten megrendezett Diákolimpia Ügyességi Csapatbajnokság Országos Döntőjében. A csapat tagjai voltak: Szécsényi Ádám (9/knya), Szegedi Gergő (9/knyd), Bujdosó Gergő (9.d), Almási Sándor (10.b), Soós Miklós (12.b).
Nehéz mérkőzésekre számíthattak a Félegyháza-Csongrád játékosai, akik az NB II-es sakk csapatbajnokság Tóth László csoportjának 3. fordulójában a második helyezett Maróczy SE II. tagjai ellen ültek asztalhoz október 29-én. A tizenkét partiból Nagy József révén mindössze egyet nyertek a félegyháziak,...
Megszakadt a hatmeccses győzelmi sorozata a Kiskunfélegyházi Vasutasnak, amely hazai pályán szenvedett 4-3-as vereséget a Sunplast-Kerekegyházi SE-től a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójában, október 29-én. A félegyháziak kezdték jobban a mérkőzést, előbb Seres János, majd pedig Kürtösi Zoltán...
Kecskemétre látogatott az őszi szezon hajrájához közeledve a Kiskunfélegyházi HTK II., ahol a középcsapatnak számító Kecskeméti LC KTE SI látta vendégül a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójában, október 29-én. Gólt nem, piros lapot viszont hozott a találkozó, a...
A Félegyházi Kézilabda SC mindkét felnőtt csapata a Bácsalmási PVSE ellen lépett pályára október 28-án, a megyei bajnokság 6. fordulójában. A bácsalmásiak jobb játékerőt képviselnek, amit a mérkőzések során is bizonyítottak. A Félegyházi Kézilabda SC felnőtt férfi csapata már az...
Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy kié a jobb futsalcsapat a Hajdúböszörményi TE – Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls összecsapáson a leány futsal U15-ös elsőosztályú bajnokság 7. fordulójában. A félegyházi játékosokkal felálló Astra mélyütést mért korosztályos riválisára, összesen 13 gólt szerezett a Hajdúböszörmény...