Az idei év utolsó bajnoki mérkőzéséhez érkezett Mezőberénybe december 20-án, a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) U16-os fiú kosárlabdacsapata. Mivel két fordulóval ezelőtt a saját kezünkbe helyezték sorsukat, a fiúk önbizalomtól fűtve vágtak neki az ütközetnek. Kielemezték az egymás elleni első meccsüket, és...
A területi selejtezőt követően hat félegyházi tanuló jutott be az asztalitenisz megyei diákolimpiai döntőjébe, amit december 20-án Soltvadkerten rendeztek meg. A félegyházi fiatalok nagyszerűen helytállva három számban is dobogós helyezést értek el. Az I-II. korcsoportban a Batthyány Lajos Általános Iskola...
Szentesen folytatódott december 15-én, pénteken a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) U18-as kadett fiúcsapata számára a regionális bajnokság 8. fordulója.
December 9-10-én a félegyházi U11-es kosárlabdacsapatok lejátszották az idei év utolsó fordulóit. Voltak, akik kitettek magukért, és volt, akin már az év vége tükröződött.
A VIII. Országos Szabadidős Squash Bajnokság regionális selejtezőjét bonyolították le december 17-én Kiskunfélegyházán, a helyi fallabda pályán. A Mozdulj Félegyháza Sportegyesület által rendezett versenyen olyan fallabdázók indulhattak el, akik jelenleg nem szerepelnek a magyar, illetve más squash ranglista férfi 251.,...
Az idei utolsó fordulót rendezték meg az NB II-es sakk csapatbajnokság Tóth László csoportjában, amelynek 6. fordulójában a Félegyháza- Csongrád játékosai Szentesen ültek asztalhoz december 17-én. A két alsóházi együttes találkozója kiegyenlített játékot hozott, tizenkét partiból 6 döntetlennel, míg 3-3...
Nagyszerű hangulatban az Astra csapatainak sikerével telt az V. Karácsonyi Futsal Fesztivál második napja december 17-én. Az U15-ös korosztályú együttes győzelmét követően a karácsonyi kupa részeként két női felnőtt NB I-es mérkőzést bonyolítottak le a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. A felnőtt...
Izsákon rendezték meg a fiú U12-es kézilabda gyermekbajnokság Badó László régió C csoportjának idei utolsó játéknapját december 16-án. A Kiskunfélegyházi HTK korosztályos csapata egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a 2017-es esztendőt. Árvai Zoltán tanítványai a Mizse KC ellen 17-11-re nyertek,...
Lelkes hazai publikum előtt legyőzte az eddigi éllovas Miskolci Vénuszt az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls a leány U15-ös első osztályú futsalbajnokság 13. fordulójában. A korosztályos rangadót az V. Karácsonyi Női Futsal Fesztivál keretében rendezték meg december 17-én, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. A...
Tizenhat csapat versengett a SCITEC Karácsonyi Kupáért, amit december 16-án és 17-én a Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében rendeztek meg. Az amatőr teremlabdarúgó torna első napja a csoportmérkőzésekkel telt, a legjobbak között másnap délután dőlt el a kupa sorsa. A tavalyi győztes...
A Mikulás Kupát követően Karácsonyi Kupával folytatódott a teremlabdarúgó szezon, amelynek első játéknapját december 16-án, a mezőgazdasági szakiskola tornatermében bonyolították le. A tavalyi SCITEC Karácsonyi Kupát büntetőkkel a „Spílerek” nyerték a „Bullst” legyőzve. A „Spílerek” idén is tagjai a mezőnynek,...
A hagyományokhoz híven idén is megrendezte a Kiskunfélegyházi Honvéd TK Szabadidős Szakosztálya a Kiskun „Honvéd” Kupát. Az amatőr asztalitenisz versenyen hölgyek és urak kortól függetlenül egyaránt ütőt ragadtak december 16-án, a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola edzőtermében. A jó hangulatú versenyen amatőr...
A 15. Sébi-kupa fekvenyomó versenyt (egyben az V. Szabó József emlékversenyt) rendezték meg december 16-án Kiskunfélegyházán, a Darvas Általános Iskola aulájában. A résztvevők a már megszokott súlykategóriákban mérték össze tudásukat (kategóriák: női vegyes; -70kg; 70-85kg; 85-100kg; +100kg. Masters kategóriában vegyes...
A Brandmisson-Artifex Tolna számára sikerült a legjobban az V. Karácsonyi Női Futsal Fesztivál első napja december 16-án. A négycsapatos tornán a házigazda Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls, a Gyulai Amazonok és a Miskolci Vénusz is veszített találkozót. A körbeveréseknek köszönhetően a 6 pontos...
Bács-Kiskun megyei Rövidpályás Úszó Bajnokságot rendeztek december 9-én, a Félegyházi Termál Parkfürdőben a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub szervezésében. A hét egyesületből 85 korosztályos versenyző érkezett. A megmérettetésen szakmai alapkövetelményi vizsgát tehettek a fiatalok. A versenyt Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere nyitotta...
A XV. Halászlé Kupán vett részt november 25-26-án Baján, a DMTK-KVSE Aquasport Egyesület. A versenyen az úszó és vízilabdás gyerekek is megmutatták remek úszástudásukat. A DMTK-KVSE a 38 induló csapat közül az 5. helyen végzett.
Csúcsrangadóra készült a kadett fiúcsapat a december 11-ei, hétfői meccsnapon, hiszen a bajnoksága eddigi egyetlen legyőzője látogatott a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokba. Az elmúlt hetek teljesítménye bizakodásra adott okot. Minden játékosban ott volt a visszavágás vágya, hiszen ha nyernek, nagy lépést...
A Kiskun Vízi- és Szabadidő Sportegyesület szenior versenyzői 2017-ben számos nemzetközi és országos bajnokságon, valamint a Senior Világbajnokságon vettek részt. A kilenc versenyen tizenkét úszó indult, a világbajnokságra öten kvalifikálták magukat – mondta el lapunknak Ónodi László, a csapat tagja.
Helyi és országos szinten is nagy igény mutatkozik a szenior labdarúgó tornákra, ennek jó példázatát szolgálja a Zánka Kupa, amit jövőre 18. alkalommal bonyolítanak le. A kupa szervezői és megvalósítói, Török Bálint, valamint Szabó Henriett rendszeresen részt vesznek az év...