Február 5. csütörtök, Ágota, Ingrid

Kategória: Sport

Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 - 20, összesen 386 bejegyzés a kategóriában
Futsal átalakulás 2019 0819.jpg (800 x 508 px)
2019. augusztus 17., 18:47
Előtérbe kerültek a fiatalok, új kihívói lettek a Hajdúböszörménynek. Röviden így lehetne összefoglalni a női élvonalbeli bajnokság szeptember elején induló új idényét. Ennyivel azonban nem intéznénk el a dolgot, hiszen a Futsal-hungary mindig is kiemelt figyelmet szentelt a női futsalnak.
Jánoshalma - KHTK összesorsolás - baon 2019 0816.j
2019. augusztus 16., 14:10
Péntek délelőtt az MLSZ Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának a székházában elkészítették a megyei kupa harmadik fordulójának a sorsolását.\n \n
Karsai Ferenc - pingpongedző 2019 0819.jpg (970 x
2019. augusztus 15., 12:40
Több mint hetven, 2007. január 1-je után született gyerek részvételével zajlott Kiskunfélegyházán az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) előkiválasztó-tábora, amelynek egy kétnapos edzőképzés is a részét képezte.
P8090003.JPG (3968 x 2976 px)
2019. augusztus 10., 19:29
Fölényes sikerrel kezdte a 2019/2020-as szezont a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK, amely hazai pályán 6-3-ra múlta felül a Soltvadkert csapatát augusztus 10-én. Bajnoki mérkőzésen első alkalommal ölthette magára a KHTK mezét Tököli Attila korábbi többszörös NB...
KHTK FB borítókép 2018 0802.jpg (950 x 352 px)
2019. augusztus 09., 11:21
Augusztus 10-én, szombaton 17 órakor veszi kezdetét a 2019/20-as Bács megyei labdarúgó-bajnokság. A félegyházi csapat az első fordulóban a Soltvadkert gárdáját látja vendégül a Honvéd Sporttelepen.
67546257_10218311871455671_6973759095962599424_o.j
2019. augusztus 08., 15:34
Három helyszínen is megmérettették magukat a Turul Koppány Íjászai HSE tagjai augusztusban. Jártak Lajosmizsén, Sándorfalván és Cserépváralján is.
Focilabda 2 2019 0806.jpg (1025 x 631 px)
2019. augusztus 06., 17:43
Kedden délután az MLSZ Bács-Kiskun megyei igazgatóságának a székházában sorsolták ki az augusztus 14-én esedékes megyei kupa második fordulójának a párosítását.
67416268_2434964426743370_1707912308103053312_n.jp
2019. augusztus 04., 10:36
Augusztus 3-án rendezték meg Kecskeméten a IV. Hírös Hunok Amatőr Darts Versenyt. A Félegyházi Darts Club-ot Horváth Zsolt, Pecz István, Valkovics István, Mészáros József, valamint Horváth Tibor képviselte. Huszonkilenc versenyző állt a táblák elé, hogy összemérje tudását. A csoportkörök vegyesen...
5170.jpg (400 x 400 px)
2019. augusztus 03., 19:49
Első tétmérkőzését játszotta a 2019/2020-as labdarúgó-szezonban a Kiskunfélegyházi HTK megyei I. osztályú csapata, amely augusztus 3-án a Magyar Kupa első fordulójában a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő kecskeméti SC Hírös-ÉP vendége volt. A KHTK színeiben a 19 éves Antman...
P8020006.JPG (3968 x 2976 px)
2019. augusztus 03., 18:48
Hagyományosan augusztus első hétvégéjén rendezték meg a Balog Tanya 24 órás csapatversenyét, amelyre 3+1 fős horgászcsapatok érkeztek. Idén nem a forrósággal, hanem a helyenként szeles, olykor esős időjárással kellett megküzdeniük a pecásoknak.
P7300065.JPG (3968 x 2976 px)
2019. július 31., 22:21
A májusi Tesco Kupát követően nyáron sem maradtak edzések nélkül a Hideg László Boksz Egyesület tagjai. A legügyesebbek Helvécián ragadtak kesztyűt és jelenleg az augusztus végi szegedi nemzetközi bokszgálára készülnek. A tréningeken 10-15 fő vesz részt és ügyelve a változatosságra...
P7300006.JPG (3968 x 2976 px)
2019. július 31., 22:13
A korosztályos bajnokságok végét követően 7. alkalommal rendezte meg nagysikerű, egyben hagyományos „Csobbanó Delfinek” táborát a DMTK-KVSE Aquasport vízilabda szakosztálya. A kéthetes foglalkozásnak ezúttal is a Félegyházi Termál Parkfürdő adott otthont. Idén segítve a hátrányos helyzetű családokat hetente 5-5 gyermek...
36231267_267641830638794_9006372417701937152_n.jpg
2019. július 31., 16:29
Három úszótábor, két vízilabdatábor, egy triatlontábor, német-magyar közös egyhetes vízilabda edzőtábor és négyhetes intenzív úszóoktatás várta és várja a fiatal vízszerelmeseit a nyári szünidő alatt a DMTK-KVSE Aqausport Egyesületnél.
IMG_20190728_120643.jpg (3688 x 2454 px)
2019. július 31., 10:48
Erős mezőnyben, jó időkkel, meglepő eredményeket értek el a DMTK úszói Tiszaföldváron, július utolsó vasárnapján.
Tököli Attila KHTK 2019 0730.jpg (1510 x 849 px)
2019. július 30., 15:46
Hétfőn délelőtt került pecsét arra a papírra, amelynek a jóváhagyása azt jelenti, hogy a Kecskeméti TE-vel Magyar Kupa-győztes Tököli Attila ősztől a megyei első osztályú Kiskunfélegyházi HTK színeiben folytatja a pályafutását.
67057452_2346761585587520_7229446620876636160_n.jp
2019. július 30., 15:21
Július 20-án és 21-én rendezték Soroksáron a Hungarian Play and Stay Top Series gyermek tenisz-versenysorozat második, júliusi fordulóját. A rendezvényen az ország minden pontjáról, sőt még Szlovákiából és Ciprusról is érkezettek játékosok, és összesen a hetvennégy versenyző mérhette össze a tenisz...
65186756_347672532564847_1905708664619008000_n.jpg
2019. július 23., 23:38
Második alkalommal tartott alakformáló tábort Kádár Kitti ultramarton futó és fitnesz edző saját stúdiójában a nyár folyamán. Egy héten át a napi háromszor 45 perces edzéseken 11 lelkes sportolni vágyó vett részt az esti órákban.
WP_20190720_14_20_36_Pro.jpg (4992 x 3744 px)
2019. július 23., 22:48
Ezúttal is kiválóan szerepeltek és tovább öregbítették városunk úszóeredményekben gazdag történelmét a Kiskun-vízi és Szabadidő Sportegyesület versenyzői a 14. tótkomlósi nemzetközi szenior versenyen július 20-án. Az egyesület úszói összesen hét arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek az egyéni számokban....
67274917_447540056088739_4521957941091237888_n.jpg
2019. július 21., 23:40
Július 20-án rendezték meg Kecskeméten a Lesz Vigasz Amatőr Darts Viadal Final 8 rájátszását. Ez a verseny egy féléves pontgyűjtő sorozat döntője volt, ahol a legjobb 8 játékos küzdött meg azért, hogy eldöntse ki a legjobb. Horváth Zsolt és Valkovics...
P7190002.JPG (3968 x 2976 px)
2019. július 21., 23:12
Mintegy háromszáz fő nevezett a 27. Kiskun Dél-100 Kupa utcai futóversenyre, amit július 20-án rendeztek meg Kiskunfélegyházán. A résztvevőket a Honvéd Sporttelepen várták, ahol Balla László alpolgármester köszöntötte őket. Ezt követően Kádár Kitti ultramaraton futó tartott bemelegítést. Kategóriánként és nemenként...
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram