– Izgalmas, a nagyközönség előtt elzárt erőművi területekre enged bepillantást az idei Erőművek Éjszakája október 27-én, pénteken. Az országos rendezvény keretében Kecskeméten a Bácsvíz Zrt. ritkán látott vízműtelepe is megnyitja kapuit, hogy bemutassák a várost és három másik vármegyét is ellátó...
Sokszor találkozhatunk azzal a ténnyel, hogy az idős emberek alig jutnak hozzá az információs társadalom vívmányaihoz, szolgáltatásaihoz. Igaz, vannak kísérletező kedvűek, akik fogékonyak a mai modern lehetőségekhez, mások csak legyintenek, hogy az új technológiák már nem nekik valók. Így sajnos...
Október 10-én, kedden 17 órakor folytatódik a méltán népszerű Félegyházáról indultak című helytörténeti beszélgetéssorozat a Hattyúházban. A vendég ezúttal Madari Gyula mérnök, idegenvezető, a Makrovilág Zarándok Utazási Iroda alapítója és igazgatója lesz. Beszélgetőtársa dr. Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési...
Kalandos Emlékhely címmel indított új programsorozatot nyáron az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Ennek célja, hogy a látogatók számára tartalmas, érdekes, alkalomhoz illő programokat kínáljanak, ezáltal „élővé” téve a muzeális kiállítóhelyet. A látogatóknak lehetőségük nyílik az adott témáról kérdéseket feltenni, vagy...
Kovács Sándor, a Móra Ferenc Gimnázium egykori igazgatójának verseiből tartanak zenés felolvasó estet október 12-én, csütörtökön 17 órai kezdettel a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az eseményen Rácz-Szabó Zoltán zászlós nyolc verset szaval, a kecskeméti Ülő Bikák zenekar előadásában pedig...
Nyolcadik alkalommal rendezik meg városunkban a Kiskunfélegyházi Makettkiállítás és Látványmakettezés nevű bemutatót. Az október 7-8-án szervezett programnak ezúttal is a Móra Ferenc Művelődési Központ ad helyet, ahol a makettek mellet hagyományőrző II. világháborús ruhákat és fegyvereket is meg lehet majd...
Szeptember 28-a és október 1-je között rendezték meg a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége Hollandia volt. A két ország kulturális kötődése a 16. századig nyúlik vissza: az első hazánkban kapható könyvek közül sok holland nyomdából származik. A Petőfi Sándor...
Október 14-én, szombaton 8 és 12 óra között színpompás vásárrá változik a Petőfi- és a Béke-tér területe, ahol a Móra Ferenc Művelődési Központ idén is megrendezi az Őszi virágünnep programot.
Kibővített Betűbölcsire várják az érdeklődőket a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete és a városi könyvtár szervezésében az anyatej világnapja alkalmából október 3-án, kedden 10 órától a Hattyúházban.
Brunner Attila művészettörténész, levéltáros, Budapest Főváros Levéltára munkatársának könyvét mutatják be a városi könyvtárban Magyarországi városházák címmel. A program október 3-án, kedden 17 órakor kezdődik a Hattyúházban. A szerzővel dr. Kőfalviné dr. Ónodi Márta a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei...
Szeptember 29-én, pénteken és 30-án, szombaton a két plébánia és a Kiskunfélegyházi Tourinfom iroda jóvoltából megnyílnak a templomtornyok városunkban.
Újra Kutatók Éjszakája a Móra Ferenc Gimnáziumban szeptember 29-én, pénteken. Az országos eseménysorozatba idén is bekapcsolódó iskola, 17 és 20 óra között várja az érdeklődő diákokat, szüleiket és nagyszüleiket is – tudtuk meg dr. Kása Zsuzsanna igazgatótól.
Fekete János halálának 15. évfordulója alkalmából tart megemlékezést a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár október 5-én, csütörtökön 15.30-kor a Felsőtemetőben. Kiskunfélegyháza jeles személyiségére Kállainé Vereb Mária, az egyesület jelenlegi elnöke emlékezik, majd megkoszorúzzák a...
Kilencedik alkalommal nyílnak meg a Déli ASzC Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Csongrádi úti tangazdaságának kapui, hogy egy jó hangulatú pikniken megvendégeljék a városlakókat szeptember 30-án, szombaton.
Az Ikarus-rajongók találkozójától a hatvani nosztalgia-telephelyig, a szolnoki RepTártól a vácrátóti arborétumig és a veresegyházi medveparkig számos eseményre, illetve helyszínre látogathatnak el az érdeklődők retró járműveinkkel szeptember-októberben.
Jótékonysági orgonakoncert-sorozatot szervez a legnehezebb sorsú nemzetrész támogatására Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművésszel a Nemzeti Összetartozás Alapítvány. A turné bevételeivel célzott támogatást nyújtanak a kárpátaljai magyar oktatási és szociális intézményeknek. Kiskunfélegyházán szeptember 30-án, szombaton 18 órakor kezdődik a jótékonysági esemény.
Ha ősz, akkor virágünnep. Hagyományosan október közepén rendezik meg Kiskunfélegyházán a méltán népszerű őszi virágünnepet. Ez alkalommal október 14-én, szombaton 8 és 12 óra között várják a látogatókat Kiskunfélegyházán, a Petőfi-téren, a Hattyúház előtti sétányon. Szokás szerint lesz dísznövény-bemutató, virág...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom