Három napon át, három helyszínen élvezhetnek térzenei produkciókat a városlakók. Az esemény a II. Kiskunfélegyházi Kürtös Napok szakmai kurzus keretében zajlik majd.
A könyvbarátok nyáron sem maradnak olvasnivaló nélkül, mert a Petőfi Sándor Városi Könyvtár az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem zár be. Ám július 1-je és augusztus 31-e között rövidített nyitvatartással várja vendégeit: 18 óra helyett 17 óráig látogatható, szombaton pedig...
Csák László csongrádi művész Most című kiállítása június 20-án, csütörtökön 17 órakor nyílik meg a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A tárlatot Kecskés László, a Csongrád Város Képzőművészetéért Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitja meg. Zenei közreműködőként Csák László hangász lép fel....
Idén is egyre több külföldön élő magyar család dönt úgy, hogy gyermekeik itthon töltik a vakáció egy részét. A Táborfigyelő friss adatai szerint a táborok árai nőttek, a nyári szünet rövidebb lett, de a minőségi táborok iránti kereslet töretlen. Nézze...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új kiállítással gazdagítja az Aeropark Repülőmúzeumát, amelyből a repülőtéri vámszolgálat történetét, a pénzügyőrök mindennapjait, munkájuk érdekes pillanatait ismerheti meg az egyenruhás és a repülőtéri élet iránt érdeklődő közönség.
Változatos programokkal készülnek a Kiskun Múzeum munkatársai a június 22-ei Múzeumok Éjszakájára. A program összeállítása során figyelembe vették a különböző korosztályok és érdeklődési körök igényeit, így minden látogató találhat magának érdekes elfoglaltságot. Az este folyamán változatos színpadi programok, zenés előadások,...
Tizenhatodik alkalommal szerveznek MotorkerékPálos Búcsút Petőfiszállás-Pálosszentkúton. Az Alföld egyik legszebb Mária kegyhelyére szeretettel várnak minden motoros és nem motoros keresztényt július 13-án, szombaton, hogy megéljék a találkozás örömét.
Egy különleges irodalmi estre várja közönségét a Móra Ferenc Művelődési Központ ahol Radnóti Miklós életművének legcsodálatosabb alkotásai eleven ednek meg. A Csontjaim őrzi a táj című est június 24-én, hétfőn 19:30-kor kezdődik.
Vajger Mónika stresszoldó, gyógypedagógiai asszisztens lesz a vendége a június 11-én, kedden 10 órakor kezdődő Betűbölcsinek. A városi könyvtár baba-mama klubjában Játszva tanulni a gyermekkel a címmel tart előadást a szakember, bemutatva a Brain Gym módszert. Mindenkit szeretettel várnak.
A Moziklub következő összejövetelén Liza kalandos mindennapjait követhetjük végig, aki a szerelmet kutatva egyre inkább meggyőződik arról, hogy el van átkozva. Vajon meg lehet törni az átkot? Elérhető a boldogság? A film végére ezekre a kérdésekre is választ kapunk. A...
Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, a váci konzervatórium orgonatanára ad hangversenyt a Szent István Templomban, június 23-án, vasárnap 19 órakor. Az ingyenes koncerten Johann Sebastian Bach művei csendülnek fel.
Megtalált gondolatok címmel megjelent Fliszár Károly György verseskötete május elején. Az író, költő sorban hatodik kötetében az elmúlt másfél évének érzései, gondolatai, benyomásai kaptak helyet, versbe foglalva.
A Belvárosi Közösségi Egyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel hív mindenkit Bai Mang, Petőfi Sándor kínai műfordítójának emlékoszlop avatására június 11-én, kedden 17 órára. Helyszín az Ótemplom mögötti Petőfi-sétány.
Vizsgára, a közösen összeállított drámanapra készülnek a Waldorf iskola diákjai Buda Borsi vezetésével. Ezúttal a 8. osztályos tanulók művészeti vizsgáját tartják június 10-én, hétfőn 17 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban a Shrek 2 című mese történetei alapján.
Medvey Boldizsár építésztervező, a NaturARCH Stúdió munkatársa, a vályogépítészet elkötelezettje lesz a vendége a Zöld könyvtári esték ismeretterjesztő sorozatnak. Előadásának témája: Környezettudatos szemlélet az építészetben, a természetes anyagú építés és a természetes építőanyagok a XXI. század építőiparában. A program június...
Az ismeretlen szerzőtől származó, szinte minden nyelvre lefordított Az Ezeregyéjszaka meséi közül A tengerjáró Szindbád utazásai című írást dr. Szabó Imre filozófus ismerteti a Könyvek Klubja következő alkalmán, június 4-én, kedden 16:30-tól. Az eseményre a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban...
Még néhány hét és befejeződik az idei tanév. A szülőknek mindig nagy fejtörést okoz az, milyen nyári programokat találjanak ki gyermekeiknek. Városunkban többféle nagyszerű tábort szerveznek általános iskolásoknak, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár kettővel is készül.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom