Harkányi Árpád és Zárug Zita: Kerékpárral a világ körül - 40 ezer kilométer, 4 év, 46 ország érdekességei és tanulságai című előadására kerül sor február 9-én, csütörtökön 17 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A földrajzi szabadegyetemi sorozat újabb előadásán...
Amikor 2006-ban, az akkor Amerikában már mintegy harminc éve létező, de Magyarországon még friss műfaj először megvetette lábát országunkban, senki sem gondolta volna, hogy tíz év múlva (tavaly volt az első jubileumi év, mely keretében az első Országos Slam Poetry...
Nyílt napot tart január 24-én, kedden a Pallasz Athéné Egyetem (PAE). Kecskeméten és Szolnokon nem csak az összes kar lesz jelen, hanem a duális partnerek is. Így a szülők, és a diákok első kézből kaphatják meg a legfontosabb információkat.
Hagyományteremtő céllal indít játékos műveltségi vetélkedőt csapatoknak a Móra Ferenc Művelődési Központ. Az első alkalom február 7-én, kedden 18 órakor lesz a Korona Kávézóban. 2-6 fős csapatok jelentkezését várják 16 éves kortól. Asztalt foglalni nem szükséges, a belépés díjtalan. A...
A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola Gyermekeinkért Alapítványa ez évben is megrendezi jótékonysági Riói Karneválját január 28-án, szombaton 18.30-tól az iskola aulájában. Asztalt foglalni január 20-áig, az intézmény I. emelet 110-es irodájában lehet. Az est bevételét az iskola tanulóinak javára...
A Félegyházi Kézilabda SC szeretettel hív minden sportolót és családját, baráti társaságot a március 10-én, pénteken 19 órakor kezdődő rendezvényére a Csillag Vendéglőbe. Az est folyamán tombolasorsolás lesz, értékes nyereményekkel. A vacsorajegy ára 3 ezer forint. További információ kérhető Tasnádiné...
A Yours Truly egy finn kezdeményezésű egyéni futóverseny minden év január és február utolsó vasárnapján, amely során teljesíteni kell az 50 vagy 25 km-es távot 24 óra alatt, de más távval is lehet nevezni. Az első futás időpontja január 29-én...
A Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye szeretettel hív mindenkit január 18-án, 14 órára a Tulit Péter Tornaterem búcsúztató ünnepségére.
A 110 éve született dr. Mezősi Károly tanár, iskolaigazgató, Petőfi- és Móra-kutató, múzeumigazgató értékmentő életútját bemutató kiállítás nyílik január 20-án, pénteken 16 órakor a Kiskun Múzeumban. A vendégeket köszönti és a kiállítást ajánlja Mészáros Márta, az intézmény igazgatója. A kiállításmegnyitó...
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Társaság, a Kiskun Múzeum és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szeretettel hív minden érdeklődőt a Móra Ferenc Emléknap programjaira február 8-án, szerdán 17 órára a Kiskun Múzeumba.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel hív minden érdeklődőt a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvényeire.
A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség augusztus 11-12-13-án rendezi meg a IV. Ősök Napját Bugacon. Az ünnep a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált,...
A Kiskun Múzeum Baráti Köre múzeumlátogatást szervez január 27-én, pénteken, Budapestre. \nProgram: A Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteménye, az MTA Könyvtár és Információs Központ Vörösmarty kiállítása (80 év után ismét látható a Szózat kézirat és Vörösmarty egyéb hagyatéka) és a...
Idén is lesz jótékonysági városi bál Félegyházán. A báli szezon immár hagyományos nyitórendezvényét január 14-én, 19 órakor rendezik meg a művelődési központban, ezúttal a Máltai Szeretetszolgálat javára. A bál fővédnöke Rákossy Balázs államtitkár, védnöke Csányi József polgármester.
Szakmai napot rendeznek óvónőknek, általános- és középiskolai tanároknak az Alapfokú Művészeti Iskola és a Hidas Frigyes Alapítvány közreműködésével a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola III. emeleti előadótermében február 24-én, pénteken. A 8.30-kor kezdődő, és késő délutánig tartó rendezvényen a drámapedagógia iránt...
Szabó György, a bükki füvesemberként ismert természetgyógyász tart előadást február 21-én, kedden 17 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az előadást csak regisztrációs jeggyel lehet megtekinteni, amelyeket a művelődési központ információs pultjánál lehet igényelni.
Az idei év első filmklubjának vetítésére kerül sor január 13-án, pénteken 19 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban. Ezúttal Bacsó Péter: A tanú című 1969-ben készült filmszatíráját nézhetik meg. A belépés, mint eddig is, díjtalan.
A Magyar Művészetért Díj kuratóriumi elnökének, Gubcsi Lajosnak nyílik válogatás-élőtárlata a Magyar Művészetért kortárs alkotóinak munkáiból a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, január 19-én, csütörtökön 17 órakor. A Magyar Kultúra jegyében tartandó estet Csányi József nyitja meg, a kiállítást Gubcsi Lajos...
Mint ahogyan 2008 óta tapasztalhatta a félegyházi és a térségbeli közönség, idén is nagyszerű előadókkal és zenészekkel találkozhat Kiskunfélegyháza közönsége. A téli-tavaszi kínálatban mindenki megtalálhatja a magának való adagot: lesz pop, rock és blues is. A sort január 14-én, az...
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár januári programajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom