A Móra Ferenc Gimnázium értesíti a tisztelt szülőket és azokat a diákokat, akik a hatévfolyamos emelt nyelvi tanulmányi terület iránt érdeklődnek, hogy részükre 2025. november 17-én, hétfőn, 17 órakor szülői értekezletet és tájékoztatót tartanak az intézményben.
A Dél-Alföldi csapatbajnokság felsőházi fordulójában a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola III. együttese hazai környezetben fogadta a Baja Best csapatát. A szombati mérkőzésen a vendégek bizonyultak eredményesebbnek, így a három pont Bajára került.
November 11-e, Szent Márton ünnepnapja van. Hazánkban számos népszokás és néphit kapcsolódik ehhez a jeles naphoz. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban...
Kiskunfélegyházán ma ismét bebizonyosodott, hogy a közösség ereje hatalmas, ha jó ügy mellé áll. Reggel óta süteményillat tölti meg a város központját, hiszen megkezdődött a jótékonysági sütivásár, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson Tibikének, a súlyos szívbetegséggel született kisfiúnak. A rendezvényhez...
Kilencvenedik születésnapján köszöntötték a Csanyi úti szociális otthonban Horváth Józsefné Gizike nénit, november 10-én, hétfőn. Az eseményen az ünnepelt családja mellett Balla László alpolgármester, dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke és Magyariné Tóth Erika intézményvezető is jókívánságait...
BanBQ-Téli malackodás címmel Európa eddigi legnagyobb SCA nemzetközi steaksütő versenyét rendezte meg Tiszaalpáron az Európa-bajnok házaspár, Tarjányi András és felesége Tarjányiné Dobák Nóra, november 8-án, szombaton. A versenyen hét országból képviseltették magukat bírák és versenyzők, a megmérettetés több kategóriában zajlott....
November 15-én 10 és 17 óra között a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete ismét megrendezi a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáját (LESEK) Budapesten, az MVGYOSZ székházában (XIV., Hermina út 47.). A 2013 óta futó, ingyenes rendezvény nemcsak a látássérült embereknek, hanem...
Kádár Kitti, az első félegyházi, aki teljesítette a legendás Spartathlont, mesél élményeiről és a versenyre vezető útról. November 13-án, csütörtökön 17 órakor a Városi Könyvtárban tartják a Út Leónidasz lábáig című beszélgetést, ahol a sportoló bepillantást enged a 246 kilométeres...
A Haleszi Gazdakörben november 12-én, szerdán 15 órakor ünnepélyes megemlékezést tartanak Klebelsberg Kunó születésének 150. évfordulója alkalmából, valamint a gazdakör emléktáblájának 20. évfordulójáról.
November 6-án a Belügyminisztérium Központi épületének dísztermében dr. Pintér Sándor belügyminiszter, egészségügyi szakterületen végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül, Batthyány-Strattmann László születésnapja alkalmából elismeréseket adományozott. A díjakat dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár adta át az ünnepségen. A jeles rendezvényen a Bács-Kiskun...
November második hétvégéjén rendezték meg a Gyarmati Dezső Sportuszoda 10 pályás 50m-es versenymedencéjében a XXII. Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt. Városunkat a Kiskun-Vízi és Szabadidő Sportegyesület tagjai képviselték.
Hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya, aki életét édesapja zenei örökségének védelmére és nemzetközi népszerűsítésére szentelte - tájékoztatta a Budapesti Operettszínház szombaton az MTI-t.
Az őszi időszak a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium életében mindig pezsgő: versenyeredmények, nemzetközi programok, és természetesen a nyílt napok időszaka is ilyenkor zajlik. Rokolya Csabával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk az elmúlt hónapok sikereiről, a diákok...
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a Kiskunfélegyháza csapata Kecskemétre utazott, pontosabban a Műkertváros Sportcentrumba, hogy megmérkőzzön az SC Hírös-ÉP Egyesület gárdájával. A találkozó esélyesei a hazaiak voltak.
Sok család látogatott el november 7-én délután a „Év Kerék” programsorozat keretében megrendezett Márton-napi mulatságra. A Móra Ferenc Művelődési Központban a gyerekek és szüleik együtt élvezhették a kézműves foglalkozásokat és a vidám bábelőadást.
Ma, amikor a gazdasági válságok gyökeresen alakítják át a fogyasztói magatartást, különösen fontos megértenünk, kik irányítják valójában a választásokat. A B2W – Business to Woman legfrissebb, 2025-ös reprezentatív kutatása szerint a nők befolyása tovább nőtt: míg 2022-ben a vásárlások 85%-ában...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom