Több mint fesztivál: barátság, közösség, hit a hagyományokban és a jövőben. Az oldalkocsis motoros találkozó immár tíz éve pezsdíti fel a parkerdőt Kiskunfélegyházán. A rendezvény mögött álló család szívvel-lélekkel dolgozik azon, hogy minden évben különleges élményt nyújtson a hazai és...
A Nemzetközi Oldalkocsis Találkozónak évek óta állandó programja a Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézménye ellátottjainak motoroztatása, dr. Ónodi Izabella képviselő asszony szervezésében. Idén augusztus 7-én, csütörtökön délután került sor az eseményre, az oldalkocsisok szeretettel teli közreműködésével.
Augusztus 8–10. között nyolcadik alkalommal rendezik meg Bugacon az Ősök Napját, mely a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepe. A rendezvény célja a hun, avar és honfoglalás kori örökség méltó felidézése, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítése – mondta Bíró András...
Folytatódik a Béke-Tér-Zene programsorozat augusztus 8-án, 18 órakor, a megszokott helyszínen. Az est vendégei ezúttal a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola vonósegyüttese lesznek – tudtuk meg Kis-Fekete Vilmos igazgatótól.
Az "Unatkozol? Vár a könyvtár!" című szünidei programsorozat első alkalmán, augusztus 5-én, különleges hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, és kreativitásukat szabadjára engedve készíthették el saját hangszerüket. A városi könyvtár augusztus 8-án ismét várja az érdeklődőket, ezúttal a színház témakörében.
Egy friss kutatás szerint a madarak és denevérek a szőlőtermelők szövetségesei is lehetnek. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem közös vizsgálata szerint a repülő ragadozók nemcsak a kártevők számát csökkentik, hanem mérséklik a terméskiesést is. A kutatásból kiderült,...
Különleges képzőművészeti élményre invitálják az érdeklődőket augusztus 15-én, pénteken 17 órakor, a Móra Ferenc Művelődési Központ kiállítóterébe, ahol megnyílik Bajzákné Szabó Magdolna "Pillanatok – Krokik – Pár perces mozdulatok" című tárlata.
Heteken belül megkezdődik az ősz legnagyobb szántóföldi munkája, a kalászosok vetése. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács információi szerint a vetőmagszektor elegendő mennyiségű, jó minőségű vetőmaggal áll a gazdálkodók rendelkezésére. A szervezet idén nettó 171 ezer forintos tonnánkénti tájékoztató...
A gyorshajtók száma annak ellenére emelkedik, hogy hétről-hétre felhívjuk az autósok figyelmét arra, hogy bárhol, a nap bármely szakában számítaniuk kell sebességmérésre. A berendezések éjszakai körülmények között is jól értékelhető felvételt készítenek. A jogsértések számának visszaszorítása közös érdek – hívja...
Augusztusban nemcsak a nyári kánikula, hanem az erdők és mezők sajátos nyüzsgése is megélénkül: az őzek üzekedési időszaka zajlik. Tarjányi Lilit, a KEFAG Kft. PR-asszisztens erdészét kérdeztük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és biztonsági teendőkről.
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A felsőoktatási tanév kezdetével lassan elfogynak a kiadó albérletek, ezért nem árt tisztázni a hosszú távú lakáskiadás legfőbb szabályait – hívja fel...
A motorozás szerelmeseinek központjává válik augusztus 6. és 9. között a város, hiszen immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozót. A rendezvény nem csupán a motorosoknak kínál felejthetetlen élményeket: a programok között zenés estek, oldalkocsis túrák, látványos kaszkadőr...
Egyre többen használják a hulladékudvarokat, tavaly több mint dupla annyi újrahasznosítható hulladékot adtak le az emberek, mint egy évvel korábban – közölte a hulladékudvarok koordinációját ellátó MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTI-vel.
A harmincnegyedik alkalommal megrendezett Művészetek Völgye összművészeti fesztiválon mutatta meg magát a félegyházi kötődésű Kackiás FolkSzínház. Keserű Benedek és Gombás Bende néptáncot, népmesét és utcaszínházat vegyítő műsorát július 21-én, a Hagyományok Háza Folk Udvarban láthatták az érdeklődők.
Második alkalommal szervezte meg Pálmonostora és Környéke Traktoros Egyesület a Pálmonostorai Traktoros Napot, augusztus 2-án, szombaton. Az idén is óriási lelkesedéssel és összefogással megvalósított rendezvény minden várakozást felülmúlt: a nap folyamán rekordszámú látogató érkezett a községbe, hogy együtt ünnepeljék a...
Kétnapos ünnepi kavalkádra készül Kiskunfélegyháza augusztus 19-én és 20-án. Az idei Félegyházi Napok színes programkínálattal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A Rocktár előtti Gyermekbirodalom egy igazi vonatos mesevilággá alakul ugrálóvárral, terepasztallal és kézműves élményekkel, míg a sportcsarnok parkolójában koncertek...
Rendhagyó dartsverseny hozta lázba a sportág helyi és környékbeli kedvelőit július 26-án. A Kiskunfélegyházi Darts Sport Egyesület dupla be, dupla kiszálló versenye új kihívások elé állította a játékosokat.
Július utolsó előtti vasárnapján rendezték meg Csongrádon a XII. Serházzugi Hosszútávúszó Versenyt, ami az V. Nyíltvízi Szenior Országos Bajnokság is volt egyben.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom