Közel három hónap szünet után ismét örülhetnek a labdarúgás kedvelői, hiszen elkezdődött a 2025/2026-os szezon a vármegyei első osztályban. Az első fordulóban a Kiskunfélegyháza az elmúlt két év bajnokához, a Tiszakécskei LC II otthonába látogatott.
Kiskun Múzeumban nyílt meg a „Csipkébe írt történetek” című kiállítás, amely Sáli Levente festőművész alkotásait és a világhírű Halasi Csipkét mutatja be. A megnyitó a Malom Alatti Sokadalom nyitóprogramja volt, amely egész délután családi és kulturális programokkal várta a látogatókat.
Templomhalmi Csillagparti néven, piknik jellegű délutánra invitálta a városlakókat Szabó József, a városrész önkormányzati képviselője, valamint az Ifjúsági Iroda.
Egy kiskunfélegyházi férfi jelentette be elektromos rollere eltűnését, és miközben a rendőrök a helyszínen rögzítették az adatokat, a rádióforgalmazásból kiderült: Kecskeméten, egy gyanús autó csomagtartójában elő is került.
A félegyházi röplabda motorja Kurucz Tamás, aki több mint húsz éve kezdett játszani, és ma már rendszeresen szervez versenyeket a városban. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a helyi versenyekről és arról, miért szeretnek ide járni a játékosok. Közben szó esett arról...
Nyári felújítási munkák zajlanak a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskolában. A legnagyobb beruházás a sportpályát érinti, amely új, korszerű gumiburkolatot kap, így biztonságosabbá és kényelmesebbé válik a testnevelés és a sportolás. Emellett több tanteremben új klímaberendezéseket szerelnek fel, hogy a...
A Kiskun Múzeumban soha nincs megállás: a nyári időszak a legtöbb látogatót hozza, a programok pedig egészen a Malom alatti sokadalomig sorjáznak. Mészáros Márta igazgatónőt arról kérdeztük, hogyan alakul a múzeum idei nyara, milyen különleges kiállításokat láthatunk, és mivel készülnek...
Kiskunfélegyháziként egyedülálló módon, huszonhárom alkalommal teljesítette a Balaton-átúszást 1996 óta Csordás József alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának kiemelt főnyomozója. Életében mindig fontos szerepet játszott a sport: labdarúgás, futás, erőemelés és úszás is szerepel a kedvelt tevékenységek között.
A Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola Alapítványa sok év tapasztalatával ebben az évben is július 14-19-ig szervezte meg hat napos „ottalvós” táborát az orfűi Mecseki Diákszálláson.
Az államalapítás ünnepén rendezett falunap keretében adták át Zsanán a Kossuth Lajos utca megújult szakaszát. A beruházásra egyebek között a TOP Plusz program 60 millió forintos támogatásával nyílt lehetőség.
Utcafórumon jelentette be Csányi József július 9-i lemondása után, hogy függetlenként indul az időközi választáson a polgármesteri székért. Kérdésekre nem adott lehetőséget, beszédét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. (Szerkesztői megjegyzés: az utcafórumon elhangzott beszédből bizonyos részeket személyiségi jogi kifogás miatt...
Ván Jenő közösségi oldalán számolt be arról, hogy megtisztelő meghívásnak tettek eleget a hétvégén: utánpótlás versenyzőik birkózó bemutatót tartottak a pusztaszeri traktoros találkozón. A 39 fokos hőség sem tántorította el a fiatalokat, szívós kitartással végezték a gyakorlatokat.
Változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 23-án, szombaton 15 órától 22 óráig a Malom Alatti Sokadalom, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum udvarán.
A Jobbik Kiskunfélegyházi Szervezetének tagjai megdöbbenéssel olvasták a Nemzeti Fórum (Fidesz) félegyházi frakciójának nyilatkozatát lemondott polgármesterük viselt dolgairól. A nyilatkozatban megfogalmazott állítások több helyen is kimerítik a bűncselekmény fogalmát, melyeknek tudomásukra jutásakor egy teendőjük lehetett volna: megtenni a hatósági feljelentést,...
A Veled a Városunkért Egyesület elnöksége és önkormányzati frakciója az alábbi közleményt juttatta el lapunkhoz, amit változtatás nélkül közlünk.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom