Az internet veszélyeire felhívó színdarabot nézhettek meg a középiskolások március 22-én, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. Az esemény Kiskunfélegyháza Város Rendőrkapitánysága szervezésében, a Kreatív Mozaik Alapítvány, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Ma reggel 8 órakor elkezdődött az a jótékonysági sütivásár, amit a 13 hónapos, születése után agyi infarktuson átesett Szabó Tomika javára rendeztek meg. A felajánlásként érkezett süteményekből délig a piac főbejáratánál, délután 5 óráig pedig a polgármesteri hivatal árkádja alatt...
Az irodalom összeköt elnevezéssel a Kiskun Múzeum meghosszabbított nyitvatartással várta a vendégeket március 21-én a Petőfi Sándor Emlékházban. Az esti órákban kezdődő eseményen interaktív tárlatvezetéssel, életút-beszélgetéssel, irodalmi diskurálással, videóvetítéssel és kultúrkocsmával kedveskedtek a szervezők. Az est részleteiről Samu Csilla múzeumpedagógus...
Rendhagyó szülői értekezletre került sor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban március 21-én, csütörtökön Gyermekünk biztonsága szülői kötelesség címmel. Az esemény a 25. Internet Fiesta keretében valósult meg, amit az Informatikai és Könyvtári Szövetség – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával –...
A Koraszülöttekért Országos Egyesület immár harmadik alkalommal indítja el „Együttdobban” című fejlesztési pályázatát, mellyel az érintett gyerekek fejlesztő terápiájához nyújtanak anyagi támogatást. A keretösszeg a tavalyi adó 1 százalékos felajánlásoknak köszönhetően 5 millió forint. A pályázatra 2024. április 20-ig várják...
Szavazást indított a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), hogy kiderüljön, országszerte kik a legnépszerűbb testnevelő tanárok. A szavazás a K&H Bank támogatásával és a Mediaworks média-együttműködésével zajlik.
Szinte minden évben előkerülnek a klasszikusok: töltött tojás, tojáskrém, sonkás tekercs, kalács. Kedvelt húsvéti receptjeink ízletesek és kiadósak, így feltétlenül helyük van az ünnepi asztalon. Érdemes figyelembe venni azonban, hogy ezek kivétel nélkül megterhelik az emésztésünket. Bár az ünnepi szezon...
Páratlan húsvéti hangulattal, változatos programokkal: látványos locsolkodással, tojásfestéssel, muzsikaszóval, kézműves foglalkozásokkal és néptánccal vár minden látogatót az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark március 31-én és április 1-jén.
A Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ által szervezett élményprogramon \nvett részt március 19-én a Batthyány Lajos Általános Iskola 6. évfolyama, amely eseményt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozta létre, hogy támogassa a diákok médiaértés-oktatását.
A Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium tanulói nyerték meg a március 21-én megrendezett Fekete Pál Emlékversenyt. A megjelenteket a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke, Kállainé Vereb Mária köszöntötte.
Kereken 10 évvel ezelőtt, 2014. március 21-én nyitott meg az akkor már Pannon 2001. Mozgókép Kft. által üzemeltetett Kiskunfélegyházi Petőfi Mozi. Az elmúlt évtizedben 343 516 látogatója volt a nyilvános vetítéseknek, de ha hozzáveszik az iskolai vetítéseket is, akkor körülbelül...
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak március 20-án, a városháza falán elhelyezett Kossuth Lajos-emléktáblánál. A megjelenteket Fekete Beatrix köszöntötte, majd a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak zongoraműsorát hallgathattuk meg. Kossuth Lajos életéről és munkásságáról dr. Bánki Horváth Mihály, a Közgé Kiskunhalasi...
Folytatódott a képzőművészeti előadás-sorozat, amelyet a Szépművészeti Múzeum „Művészetről Mindenkinek!” címmel indított a kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Kör galériájában. Március 20-án, Mertus Ágnes művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógiai osztályának munkatársa Ha a falak mesélni tudnának – a Szépművészeti Múzeum története...
Sajtótájékoztatót tartott Kiskunfélegyházán a Válasszon jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület. Az eseményen Harkai Péter elnök röviden bemutatta az egyesületet, annak céljait, értékrendjét, valamint Kollár László személyében az egyesület színeiben induló félegyházi polgármesterjelöltet.
A Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete a 66/2023. (III.30.), a 145/2023. (VI.29) határozatainak figyelembevételével 180/2023. (VIII.31.) számú Képviselő-testületi határozatával döntött a hatályban lévő településrendezési eszközök részleges módosítására vonatkozó államigazgatási eljárás megindításáról.
Húsvétváró családi délelőttel várják a családokat március 23-án, szombaton 9 és \n12 óra között a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Gyermekbirodalmában. A szervezők izgalmas programokkal készülnek, hogy együtt ünnepeljék a jelenlévők a tavasz beköszöntét és a húsvét közeledtét.
Kedves leendő elsősök és szüleik! Zenei meghallgatást tart a Batthyány Lajos Általános Iskola (Kiskunfélegyháza, Batthyány u.12-18.) a leendő 1.z osztályos tanulóknak március 25-én, hétfőn 8 és 13, majd a következő napon, kedden 14 és 18 óra között. Április 10-én, szerdán 17...
Három vármegye diákjainak részvételével rendezték meg a Tollaslabda Diákolimpia területi döntőjét március 16-án, Újszászon. A Batthyány Lajos Általános Iskolát Kulik Eszter, Polgár Dániel, Deák-Antal Miklós, László Ferenc és Zentai Zéman Viktor képviselte.
Kamatmentes hitel igényelhető, 3 millió forint összeghatárig maximum 36, illetve 18 havi törlesztéssel egyéni vállalkozók, társas vállalkozások, mezőgazdasági őstermelők részére. A pályázat benyújtásának határideje: május 3., péntek 12 óra.
Kossuth Lajos Emléknapot szervezett, az államférfi halálának 130. évfordulójára emlékezve Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. Az emléknap első eseményére március 20-án, szerdán délelőtt került sor a Hősök Parkjában álló Kossuth-mellszobornál.