Országos elismerést kapott a Kiskun Múzeum, az intézmény vezetője, Mészáros Márta pedig „Kiskunfélegyházáért” kitüntető díjban részesült. Az elismerések kapcsán a múzeum igazgatójával beszélgettünk.
A megszokottnál korábban indult a hazai cseresznyeszezon, a korai fajták szedése már május közepén megkezdődött, nagyobb mennyiség azonban június elején kerül majd piacra a kedvelt gyümölcsből. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) piaci körképe szerint...
Kiskunfélegyháza idén ünnepeli városi rangjának 250. évfordulóját. Május 24. és 26. között az önkormányzat nagyszabású ünnepséget szervezett, amelynek csúcspontja a Kiskun Expo volt. A jelenlegi Körkérdés rovatunkban a résztvevő vállalkozások képviselőinek véleményét gyűjtöttük össze, hogy megtudjuk, miként értékelték az eseményt...
Már csak néhány hét és itt a nyári vakáció, ami több ezer diák számára a felhőtlen szabadsággal és a tanulásmentes hétköznapokkal járna. Ám vannak, akik a pihenés mellett szeretnék a bankszámlájukat is feltölteni. Körbejártuk, milyen lehetőségek közül választatnak a dolgozni...
Koszorúzási ünnepséget tartottak a város két pontján június 4-én, visszaemlékezve a 104 évvel ezelőtt, Magyarországon, 1920. június 4-én eseményre, amikor aláírták a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést. Ezzel Magyarország sorsa örökre megpecsételődött, ugyanis a korábbi 283...
Vizsgára, a közösen összeállított drámanapra készülnek a Waldorf iskola diákjai Buda Borsi vezetésével. Ezúttal a 8. osztályos tanulók művészeti vizsgáját tartják június 10-én, hétfőn 17 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban a Shrek 2 című mese történetei alapján.
Medvey Boldizsár építésztervező, a NaturARCH Stúdió munkatársa, a vályogépítészet elkötelezettje lesz a vendége a Zöld könyvtári esték ismeretterjesztő sorozatnak. Előadásának témája: Környezettudatos szemlélet az építészetben, a természetes anyagú építés és a természetes építőanyagok a XXI. század építőiparában. A program június...
Az ismeretlen szerzőtől származó, szinte minden nyelvre lefordított Az Ezeregyéjszaka meséi közül A tengerjáró Szindbád utazásai című írást dr. Szabó Imre filozófus ismerteti a Könyvek Klubja következő alkalmán, június 4-én, kedden 16:30-tól. Az eseményre a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban...
Június első hétvégéjén rendezték meg Csongrádon a XVII. Országos Szenior Úszóversenyt, aminek a helyi gyógyfürdő és uszoda adott otthont. A jó hangulatú megmérettetésre határon túlról is érkeztek versenyzők a hazai csapatok mellett. Városunkat a Kiskun Vízi és Szabadidő Sportegyesület szenior...
Június 9-én, vasárnap Kiskunfélegyházán négy, vagy – a nemzetiségi szavazók esetében – öt vagy akár hét szavazólapot is kapnak az állampolgárok, ugyanis egy napon, közös eljárásban választjuk meg idén Magyarországon az európai parlamenti képviselőket, az önkormányzati képviselőket és polgármestereket, a...
Folyamatosan zajlanak a ravatalozó újjáépítése miatt szükséges bontási munkák a Felsőtemetőben. A projekt megvalósítása során átépítik, bővítik és korszerűsítik az épületet és új arculatot kap a búcsúztató környezete is. Lesz kulturált mosdóhelyiség, szabadtéri árnyékoló, és harangtorony is épül. A minden...
A következő évek nagy kihívásai közé fog tartozni, hogy mennyire tudjuk környezetünkben a fákat megtartani. Ma már tudjuk, hogy a természetes erdők elengedhetetlenül fontosak az élethez. Az erdei életközösség a természet meghatározó eleme. De vajon mi a helyzet a városban?!
A Kiskunfélegyháza vármegyei első osztályú csapata a 2023/24-es bajnokság utolsó mérkőzését a Honvéd pályán, a Kecskeméti LC ellen vívta. A hazaiak számára nem volt mindegy, hogy végül is hányadik helyen végeznek majd a tabellán.
Perlaki Máté a Dózsa György Általános Iskola hetedik osztályos tanulója. Széles érdeklődési körével és kiemelkedő tanulmányi eredményeivel hamar kitűnt társai közül. Szabadidejében nemcsak a banánfák gondozásával foglalkozik, hanem szenvedélyesen tanul matematikát, történelmet, angol nyelvet és természetismeretet.
A befektetett munkának mindig meg lesz a gyümölcse – vallja Téglás Dávid, a József Attila Sportiskolai Általános Iskola pedagógusa, aki nemrégiben nyerte el a vármegye kedvenc tesitanára címet. A sikeres pedagógust pályájáról, munkájáról és terveiről is kérdeztük.
Üdítő színfoltja volt a város kulturális életében az a kertmozis vetítés, amit június 1-jén, szombaton este tartottak. A nagyposta parkolójában több százan nézhették végig a 2018-ban 4 Oscar- és számos más díjjal jutalmazott Bohém rapszódia című filmet.