A tavaszi szünet és a húsvéti időszak alatt is várta a kirándulókat a budapesti Gyermekvasút – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A vonatok a megszokottnál sűrűbben, 40-50 percenként indultak a végállomásokról, a kínálatot pedig nosztalgiajáratok is színesítették.
Május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amelynek keretében az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagylaltozók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat. A kezdeményezés célja, hogy népszerűsítse a minőségi magyar fagylaltot, és közösségi élménnyé tegye a fagyizást.
A Könyvek klubja olvasókör április 22-én, kedden 16.30-tól ismét várja az érdeklődőket a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ez alkalommal David Garnett: A róka-asszony című különleges hangulatú, szimbolikus regénye kerül terítékre.
A 24. fordulóval folytatódott a vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság. A Kiskunfélegyháza gárdája az SC Hírös-ÉP Egyesület csapatát fogadta. A változatos mérkőzésen a hazaiak otthon tudták tartani a három pontot.
Élet-érzés címmel, a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria tematikus rajzpályázatot hirdet az általános és középiskolás korosztály számára kreatív rajzok, grafikák, illetve festmények készítésére. Azoknak a diákoknak szeretnék felkelteni az érdeklődését, akik szívesen alkotnak és nem félnek megmutatni a tehetségüket.
Daru Alex szinte Maugli szerepére született. Sokan meg is jegyezték neki ezt – bár eleinte zavarta, végül erőt kovácsolt belőle. Ez a hozzáállás is nagyban segítette abban, hogy megkapja Maugli szerepét a Szegedi Nemzeti Színház A dzsungel könyve című előadásában....
A tavasz eleji meleg időjárás után márciusban újabb hideghullám érte el az országot, ami Kiskunfélegyházát sem kímélte. A hajnali órákban akár mínusz 10 fok körül is alakult a hőmérséklet, jelentős károkat okozva a háztáji kertekben és kisebb gazdaságokban.
Hódosiné Vizi Tímea neve ismerősen csenghet azoknak, akik követik a közösségi médiában aktív anyukákat. A kiskunfélegyházi édesanya nemcsak a hétköznapjait, hanem tapasztalatait és örömeit is megosztja követőivel – mindeközben közösséget épít. Egy olyat, ahol nem a tökéletesség a cél, hanem...
Húsvét a kereszténység legszentebb ünnepe, amelynek központi hetét – a nagyhetet – mély lelki tartalom és szimbolika hatja át. Geszler Péter, a Sarlós Boldogasszony Templom plébánosa az ünnep liturgikus eseményein vezeti végig minket, Jézus szenvedéstörténetétől a feltámadás öröméig. Cikkünkben arról...
A kertészkedés nemcsak hobbi, hanem életforma is: összeköt a természettel, megnyugtat, és sajátkezűleg termelt zöldséggel, gyümölccsel ajándékoz meg. Kiskunfélegyházán sokan már most serénykednek a kertekben – körkérdésünkben helyi lakosokat kérdeztünk arról, elkezdték-e már az idei kerti munkákat, és van-e kedvenc...
Május 10-e a madarak és fák napja, a Föld napjának testvérünnepe, melynek célja, hogy különböző rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse, megismerje és értékelje a természetben található élőlényeket.