Aki valaha is álmodott arról, hogy végigjárja az El Caminót, most testközelből hallhatja, milyen érzés napokon át gyalogolni a tengerparti ösvényeken, miközben az ember nemcsak a tájat, hanem önmagát is felfedezi. Fricska Irén november 6-án, csütörtökön 17 órától tart vetítéssel...
November közepén ismét mesék, rajzfilmek és gyermeki kreativitás költözik a Móra Ferenc Művelődési Központ falai közé. Az intézmény második alkalommal csatlakozik a XI. Országos Rajzfilmünnephez, ahol két napon át vetítések, pályázatok és családi programok várják a gyerekeket és felnőtteket. Kovács-Csonka...
Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár. Az országos szintű ellenőrzések a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával, a vármegyei kormányhivatalok, a járási hivatalok, valamint a Nébih szakembereinek közreműködésével zajlanak. A téli...
A vadászat sokak fejében még mindig ellentmondásos fogalom, pedig a természethez fűződő kapcsolatunk egyik alapja. Tarjányi Lili vadgazda mérnök, munkája során fontosnak tartaja, hogy a legkisebbekkel is megértettesse, mit is jelent valójában az erdő és a vadgazdálkodás világa. Oktat, kutat,...
Ütközések címmel bűn- és balesetmegelőzési program várta a középiskolás diákokat november 3-án, hétfőn, a Városi Sportcsarnok parkolójában. Az esemény a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának közös szervezésében valósult meg, amely során a társszervek közreműködésével egy...
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1855-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Az a sofőr, aki az 53-as számú főúton 90 helyett 169...
A Móra Ferenc Művelődési Központ a XI. Országos Rajzfilmünnep programjaihoz kapcsolódva tárgyalkotó pályázatot hirdet, amelyre gyerekek kedvenc mesefiguráikat, rajzfilmkaraktereiket készíthetik el szabadon választott technikával. Az elkészült alkotásokat november 10-ig lehet leadni a Móra Ferenc Művelődési Központban.
Az alábbiakban a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár által összeállított félegyházi hírességek születésének és halálának évfordulóit olvashatják.
A PlusMarket immár második alkalommal érdemelte ki a szakértő zsűri által odaítélt Kiváló Fogyasztói Márka címet, míg a Dél-100 Kft. harmadszorra vehette át a rangos Kiváló Üzleti Márka díjat.
BanBQ-Téli malackodás címmel Európa eddigi legnagyobb SCA nemzetközi steaksütő versenyét rendezi meg Tiszaalpáron Tarjányi András és felesége Tarjányiné Dobák Nóra november 8-án, szombaton.
November utolsó hétvégéjén megnyitja kapuit a sokak által kedvelt jégpálya városunkban – tájékoztatta lapunkat Kordás Roland, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője. A helyszín az előző évekhez hasonlóan a könyvtár parkolója lesz. Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra,...
Kis Ferenc, a Kiskunfélegyházáról indult környezetgazdálkodási agrármérnök és megújuló energetikai szakember ma már a luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Bank energetikai mérnökeként dolgozik, mégis büszkén vallja félegyházi gyökereit. November 4-én, kedden 17 órakor a Városi Könyvtár rendezvénytermében dr. Tarjányi József beszélget...
Szállodaigazgatóként képzelte el magát egykor, az orvos hivatást szülői hatásra választotta. A legbüszkébb arra, hogy vezetésével Kiskunfélegyházán megvalósulhatott egy olyan alapszintű endoszkópos labor, amely 1994-ben lehetővé tette városunkban a gasztroenterológiai szakrendelés elindulását. 2025. október elsején ötvenéves évfordulója volt annak, hogy...
Idén Magyarországon a nyári hónapok – különösen a június – rendkívül szárazak és melegek voltak, rekord alacsony csapadékmennyiséggel. Az év utolsó hónapjaira enyhe, az átlagosnál is szárazabb időjárást jósolnak a szakemberek, a fehér karácsonynak is csekély esélyt adva. Körkérdésünkben arra...
Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezték meg a 12-13 éves fiatal birkózók számára szervezett nemzetközi Kozma István Emlékversenyt, ami az egyik legrangosabb megmérettetés ebben a korosztályban.
A gyász sosem múlik el igazán – csak átalakul. Lassan megszelídül, megtanul csendben létezni bennünk. Már nem hasít úgy a fájdalom, mint régen, de ott él minden lélegzetünkben, minden gondolatunk mélyén. A hiány egyre halkabb, de az emlékek egyre élesebbek....
A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Móra Ferenc Művelődési Központ programajánlója.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom