A Kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület idén is megrendezte a Mesterségek és Művészetek című kiállítását. Ebben az évben babakiállítással, szőttesekkel, kézimunkákkal, képeslapgyűjteménnyel, esküvői ruhákkal, és sok-sok meglepetéssel várták az érdeklődőket.
Január elsején kezdetét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János elmondta: az idei Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa...
Szent István napja ünnep hazánk, népünk és a kereszténység számára. Mégis, egész nemzedékek előtt maradt homályban első királyunk művének jelentősége. Ezért sokaknak már távolinak tűnik alakja és üzenetének időszerűsége. Fontos feladatunk, hogy segítsük a hívő és nem hívő embereket abban,...
Csütörtökön a Parlamentben vette kezdetét a Kurultaj elnevezésű hagyományőrző fesztivál. A rendezvény megnyitó ünnepségére Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hun és türk tudatú nemzetek képviselőit hívta meg a Parlamentbe.
Augusztus 12-én, pénteken, Lakiteleken a Népfőiskolán, az Emlékezz Európa Nemzetközi Ifjúsági tábor keretében 14 órakor Edvin Snore: Soviet Story című filmjét mutatja be a diákoknak, amely a korábbi történelmi előzményeket mutatja be. Ezt követően Pongrátz Ernővel és fiával Pongrátz Miklóssal folytathatnak kötetlen...
A TV2-csoport és az Antenna Hungária Zrt. megállapodásának köszönhetően augusztus 8-a és 22-e között a MinDig TV előfizetői a 15. programhelyen kódolatlanul nézhetik a Mozi+-t.
A kiállítás a magyar huszárság történetét mutatja be a kezdetektől a 20. század közepéig. A május 5-én nyílt "A magyar huszár" kiállítást eredetileg augusztus 20-án zárták volna, de a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítják, így még szeptember 4-ig látogatható.
Az iskolákban is elkezdődött a farsangi készülődés, bálozás. A Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény óvodásai és alsó tagozatosai február 14-én tartották meg télbúcsúztató mulatságukat a sportcsarnokban. A gyermekek jelmezes produkcióit szülők, barátok és ismerősök lelkes érdeklődése kísérte.
A Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME) rajzpályázatot hirdetett 1-8 osztályosok részére „Az én Félegyházám, az én otthonom címmel. Csányi József, az egyesület elnöke elmondta, arra kíváncsiak, hogy a gyermekek miként látják szülővárosukat, mire a legbüszkébbek Kiskunfélegyháza kis polgáraiként.
Nem „vitte be az erdőbe” Karafiáth Orsolya Havas Henriket. A feltett kérdések apropóján a Tanár Úr – ahogy megszokhattuk tőle – arról beszélt, amiről akart. S bár a beszélgetés során a róla általánosan kialakult kép „szerénység” összetevőjének mértéke nem változott,...
Kinek ne dobbanna meg a szíve, amikor a gyönyörű félegyházi lányok díszes ruhájukban, bottal, pomponnal, vagy zászlóval a kezükben ütemesen lépkednek a zene ritmusára! A Kiskunfélegyházi Mazsorett Együttes az elmúlt 22 évben rengeteg jókedvvel, élménnyel örvendeztette meg közönségét, és számos...
Balanyi Károly városi könyvtárban kiállított képsora nagy mélységeket és nagy távlatokat hordozó anyag. Már a címe is meghökkenti a látogatót, hiszen a Magyar Ugar „2011-2012” című alkotássorozat egyrészt megidézi nagy költőnket Ady Endrét, másrészt érződik némi áthallásos folytatás azon alföldi...
A Móra Ferenc-emlékévhez kapcsolódóan idén még számos rendezvényt tartanak Kiskunfélegyházán. Ennek előkészítő munkálatai megkezdődtek, a részleteket február 7-én pontosította a Móra Ferenc Emlékbizottság.
Balanyi Károly Ferenczi-díjas grafikus és zománcművésznek nyílt tárlata február 7-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A művész munkái nem ismeretlenek a tárlatlátogatók előtt, hiszen számos önálló és csoportos kiállításon jelent meg az elmúlt évtizedekben. Grafikával, zománccal és festészettel, illetve az...
A farsang jegyében több program is volt a hétvégén Kiskunfélegyházán. Délelőtt a kicsiket és szüleiket várták a Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekbirodalmában, ahol többek között a CókMók Gyermekszínház gondoskodott a jó hangulatról.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2014-ben a vasútállomás előtti parkban újraállítja a Návay – emlékművet. A több mint 7 millió forintos költséghez 500 ezer forint közadakozás szükséges. Ezért kérjük Önt, támogassa az emlékmű felállítását! Felajánlását átutalhatja a...
A Móra Ferenc-emléknapok rendezvénysorozata a Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény diákjainak ünnepi műsorával zárult a művelődési központ színháztermében. Az esemény megnyitójában Kapus Krisztián polgármester kihangsúlyozta, hogy az író bárhol járt, dolgozott, soha nem feledkezett meg szülővárosáról, Kiskunfélegyházáról.
A „Nemcsak középiskolásoknak” című előadássorozat keretében dr. Szörényi László tartott előadást Móra Ferenc életművének jelentőségéről február 6-án, a városi könyvtárban.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom