A Magyar Távirati Iroda fotóriporterének, Ujvári Sándornak január 25-én készült felvételein bivalycsordát hajtanak át a szabadszállási Zab-székről a fülöpszállási Kígyós-háti állattartó telepre a Kiskunsági Nemzeti Park területén, Fülöpszállás közelében. A 120 állatot a nyári legelőterületről hajtották be a téli szállásukra.
A 89. Oscar-díjátadó gála esélyesei között több jelöltnek is van magyar vonatkozása. Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje mellett jelölést kapott A vörös teknős című francia-japán animációs film is, melynek megalkotásában nagy szerepe volt a kecskeméti rajzfilmstúdiónak.
Pelyva Imre tanár úr meghívására látogatott az iskolába a 10 éve Pestről Bugacra költözött Varga Mihály, aki az ötödik osztályos gyerekekkel beszélgetett. Ő inkább mesemondónak, bőrdudásnak és a hagyományt megélni akarónak tartja magát.
Ünnepi műsorral emlékeztek városunkban a Himnusz születésnapjáról. A megjelenteket Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte. A rendezvényen részt vettek a városvezetők, a közművelődésben dolgozók és a kulturális civil szervezetek képviselői.
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület irodalmi szekciója a magyar kultúra napjának közös megünneplésére hívta Kiskunfélegyháza középiskolás tanulóit. A hagyományoknak megfelelően a diákok versmondó versennyel emlékeztek meg ezen az ünnepen.
1993 augusztusában az amerikai Living Blues magazin hasábjain Kiskunfélegyházáról írtak és a város kitörő lelkesedését méltatták az élő blues koncertekért. Hogyan is jutott el a helyi Crossroads Blues Club híre az Egyesült Államokig, és mi mindent adott ez a közösség...
„Élőtárlat” címmel Gubcsi Lajosnak, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumi elnökének, kortárs képzőművészeti gyűjteményéből nyílt kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban január 19-én. A magyar kultúra napjához kapcsolódó félegyházi események első tárlatán Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket, és méltatta a...
Január 20-áig tart a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Értékőrzők Bács-Kiskunban” című verseny 2. fordulója. A továbbjutott csapatok a kötelező feladatok megoldásáért járó pontokon túl, plusz pontokat is szerezhetnek. A plusz pontok fotókért szerezhetők, melyek egy-egy érték helyszínén készülnek.
E címmel új kiállítás nyílt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a Kárpát-medencében fellelhető magyar várakat, várromokat ábrázoló festményekből. A kiállítás március elejéig látogatható az emlékpark látogatóközpontjában.
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány most tette közzé a Magyar Kultúra Lovagja 2017. évi elismerésének különböző fokozatait és az újabb díjazottak névsorát. Közöttük szerepel „A közművelődés és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséért” kifejtett több évtizedes munkájáért az Európa Jövője Egyesület alapítója, Farkas Gábor...
A Kecskeméti Katona József Múzeum „A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” alkalmából pályázatot hirdet a Bács-Kiskun megyei középiskolák diákjai számára. A pályázatokat történészekből és képzőművészekből álló szakmai zsűri bírálja el.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma (Kecskemét, Kálvin tér 1.) a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbította Mező Tibor „Törékeny természet” című kiállítását március 31-éig. Nyitvatartás: keddtől szombatig: 10 és 18 óra között, vasárnap előzetes egyeztetés alapján.
A Kecskeméti Katona József Múzeum vezetése ezúton értesíti az érdeklődőket, oktatási és kulturális intézmények munkatársait, civil szervezetek tagjait, hogy az 1956-os forradalom kecskeméti és Bács-Kiskun megyei eseményei, valamint a dr. Szobonya Zoltán mártírhalált halt ügyvéd emlékezetére készült kiállítást február 25-éig...
Dr. Mezősi Károly történész, irodalomtörténész, múzeumigazgató, tanár, Petőfi- és Móra-kutató 1907. január 15-én született a Csongrád megyei Földeák községben, Metzner Károly Nándor néven. Gyermekéveit Csongrádon töltötte, elemi iskoláit is ott végezte. 1920-ban költözött családja Kiskunfélegyházára. 1924-ben Félegyházán érettségizett. Érettségi után...
1842. január 10-én, Kiskunfélegyházán született Magyar Gábor tanár, piarista szerzetes, iskolaigazgató és közéleti személyiség. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában és Szegeden végezte. 1859 szeptemberében, Vácott lépett be a piarista rendbe. A pesti főgimnáziumban érettségizett, míg tanári oklevelét a pesti egyetemen szerezte 1869-ben,...
A Hazahúzó stábja egész évben járta az országot. Hazánk 19 megyéjében csaknem 300 helyszínen keresték az érdekes helyszíneket és embereket. Az Echo Tv június 29-én mutatta be a Kiskunfélegyházáról készített filmjét, amelyet az ATV december 29-én, szintén műsorára tűzött.
A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta...
Betlehemes játékot mutatott be a Padkaporos Néptáncegyüttes december 22-én, Kiskunfélegyházán, a Gémes családnál. A róluk készült különleges hangulatú felvételek bejárták az országot. A fotókat Ujvári Sándor készítette.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom