A Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány szeretettel hív minden érdeklődőt díjkiosztó ünnepségére, amelyen az alapítvány által meghirdetett 2019-es irodalmi pályaművek díjazására kerül sor. A rendezvény április 11-én, csütörtökön 17 órakor lesz a Szakmaközi Művelődési Házban, a Szent János tér 3. szám alatt. Az ünnepi...
Petőfi Sándor színészi pályafutásáról tartott előadást Juhász István a városi könyvtárban. Mondandójában kifejtette, hogy a költő színésznek sem volt tehetségtelen. Pályafutása azonban megszakadt, mielőtt nagy szerepeket kapott volna. De jó döntés volt részéről, hogy inkább a költészetnek szentelte életét. \n...
1989/90 – ez a nagyjából kétévnyi idő – történelmi értelemben nagy tavasza volt nemzetünknek: megmozdult az emberemlékezet óta alvó, de 1945 óta különösen mély álomba zuhant magyar rög, és sosem remélt csírák kezdtek növekedni rajta. Isten nagy ajándéka, hogy kortársként...
Március 14-15-én zajlott a Lakitelek Népfőiskolán a 2019-ben is megrendezendő II. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekarok Találkozójának egyeztető, szervezői megbeszélése. A tanácskozáson részt vett Szedlacsek Emília, az NMI szakmai igazgatója, Dobson Tibor dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, Hegymegi Ildikó, a Magyar...
November 27-e és 29-e között rendezi meg a XIX. Lakiteleki Filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. és a Dunaversitas Egyesület.
A Népfőiskola Alapítvány „Pedagógusok a kistelepülésekért” díj elnyerésére hirdet pályázatot. Az alapítvány kuratóriumának döntése alapján 2019-ben legfeljebb három pedagógus részesülhet ebben az elismerésben. A díjazottak bruttó 100 ezer forint pénzjutalomban részesülnek.
A Móra Ferenc Gimnázium tehetséges képzőművész diákjai március 20-án rendezték meg a XXI. MFG Biennálét. A megnyitón Szabó Ildikó művésztanár, az alkotó közösség vezetője elmondta, hogy a mostani kiállítással kétszer húsz évet zárnak le. Az első tárlatot Rosta Ferenc művésztanár...
Kevésbé köztudott, hogy Holló László festőművész, a félegyháziak Laci bácsija mintegy 40 éven át töltötte el nyarait a Tisza melletti Tiszadada községben. Igazán ott érezte magát szabadnak. Lassan két évtizedes hagyomány már Tiszadada életében a március első hetében megrendezendő Holló...
1992-ben a Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték a víz világnapjának megünneplését. Hatására Dublinban az ENSZ 47. közgyűlése március 22-ét nyilvánította e nappá, amelynek célja, hogy ráirányítsa a döntéshozók, a szervezetek és a magánszemélyek figyelmét a mindenki számára elérhető, tiszta...
A város vezetősége a második világháború után lépéseket tett a település egészségügyi szolgáltatásának fejlesztése érdekében. 1950-ben megnyílt a közkórház és ugyanebben az évben született döntés arról is, hogy a város a Tomasovszky-féle magánkórház épületében városi központi egészségházat állít fel. Ez,...
A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárral karöltve idén is megszervezte a már jól bejáratott, diákok és pedagógusok nagy kedvencét, a Helyismereti vetélkedőt. A mostani műveltségi megmérettetés immáron a 15. a sorban. Samu Csillát, az intézmény múzeumpedagógusát...
Történetek Petőfi Sándorról címmel jelent meg Juhász Istvánnak, a gimnázium volt tanárának, Félegyháza díszpolgárának legújabb kiadványa. A valódi eseményeket bemutató, párbeszédekre épülő könyvet március 7-én mutatták be a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. \n \n
Félegyházára hozza legújabb produkcióját, a Gyöngyhajú lány balladája című musicalt az ExperiDance. Magyarország egyik legnépszerűbb táncegyüttese – amelyet 2008-ban Sanghajban a világ tíz legjobbja közé választották – a városi sportcsarnokban lép fel. A kulturális örömhírt Csányi József polgármester közölte lapunkkal....
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár nyertes pályázatának köszönhetően áprilisban újraindítja a tavalyi évben már sikeresen megszervezett, több, kis létszámú képzését, amelyek az egész életen át tartó tanuláshoz biztosítják a hozzáférést a hagyományos képző intézményekből kiszoruló használói rétegek számára.
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.
100 évvel ezelőtt, 1919. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napján került sor Magyarország első – és ezidáig egyetlen – teljeskörű szesztilalmának bevezetésére. Hogy mennyire fontosnak tartotta a proletárdiktatúra ezt az intézkedést, jól szemlélteti, hogy a Forradalmi Kormányzótanács második rendelkezése már...
2019-ben több évforduló kapcsolódik Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményéhez. A mű nyomtatásban először Kisfaludy Károly Aurora almanachjának 1829-re szóló kötetében jelent meg alcím nélkül, ám ekkor nagyobb feltűnést nem keltett.
Jenovay Dezső (1850–1927) Kiskunfélegyháza történetének fontos alakja. Kalmár Józsefné Fazekas Anna és mások ügyvédje, képviselője, a városi közélet aktív szereplője volt. Várospolitikai kérdésekben határozott, függetlenségi álláspontot képviselt, szociális érzékéről pedig a korabeli félegyházi újságokba írt cikkei tanúskodnak, az első világháború...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom