Sorban a hetedik kötete jelent meg Fliszár Károly Györgynek, Angyalok között címmel, amelynek bemutatóját tartották a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban szeptember 19-én, pénteken.
Átvették illusztrált pályaműveiket szeptember 17-én azok a fiatal alkotók, akik idén részt vettek a Kiskun Múzeum és a Déli ASzC Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum közös vers- és prózaíró pályázatán. Az esemény méltó folytatása volt az áprilisi eredményhirdetésnek, amely a Magyar...
Az I. Berényi Üveges Gyula Népdaléneklési Versenyre várja az általános iskola alsó és felső tagozatosait, valamint a középiskolás diákokat a Kiskun Múzeum.
A XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál első napjának legnagyobb nézőszámot vonzó produkciója a Félegyházi Táncszínház Lúdas Matyi című táncjátéka volt. A nagyszínpad előtti utcaszakasz megtelt, a táncosok felejthetetlen élménnyel ajándékozták meg közönségüket.
A XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjainak részeként kiállításmegnyitóra várták az érdeklődőket szeptember 11-én, csütörtökön a Holló László Képzőművész Kör galériájában.
Meghalt Prof. Dr. Kásler Miklós István MD, PhD, DSc, dr.h.c. Széchenyi-díjas egyetemi tanár, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette.
Szeptember 2-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban újabb állomásához érkezett a Félegyházáról indultak című helytörténeti beszélgetéssorozat. A vendég ezúttal dr. Lantos Csaba növénybiotechnológus és nemesítő, a Magyar Tudományos Akadémia doktora volt, akivel dr. Tarjányi Józsefbeszélgetett pályájáról, gyökereiről és hivatásáról.
A Kiskun Múzeumban soha nincs megállás: a nyári időszak a legtöbb látogatót hozza, a programok pedig egészen a Malom alatti sokadalomig sorjáznak. Mészáros Márta igazgatónőt arról kérdeztük, hogyan alakul a múzeum idei nyara, milyen különleges kiállításokat láthatunk, és mivel készülnek...
Kiállítás nyílt Bodor Miklós festő- és grafikusművész születésének 100. évfordulója alkalmából augusztus 19-én, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár kiállítótermében. A válogatás nemcsak a művész gazdag életművének sokszínűségét tárja fel, hanem alkalmat ad arra is, hogy a látogatók személyesebb képet kapjanak...
Balla László polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester megnyitó beszédével kezdetét vette a Félegyházi Napok programsorozata a sportcsarnok parkolójában augusztus 19-én, kedden este.
A Kiskunfélegyházi Libafesztivál nyitónapján, szeptember 12-én, pénteken mutatja be a Félegyházi Táncszínház új darabját, Ludas Matyi címmel. Az előkészületek már több mint egy éve zajlanak, hírportálunk a csapat egy hetes tánctáborának próbáján járt, a Borsihalmi Művésztelepen.
Elstartolt a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásának forgatása a Balatonnál: a 2026-ban mozikba kerülő romantikus vígjáték újra összehozza a Kuplung együttes tagjait, bonyodalmakban, érzelmekben és Demjén-slágerekben gazdag történettel.
Vidám hangulatú délelőttel zárult augusztus 15-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtár négyalkalmas, „Unatkozol? Vár a könyvtár!” című szünidei foglalkozássorozata. A pöttyös pénteken a papírszínházi mese után, Babócát, a katicalányt és színes gombákat készítettek a kisebbek, míg a nagyobbak a pöttyöző...
A Béke-Tér-Zene idei sorozatának utolsó fellépője a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar volt. Az együttes augusztus 15-én, pénteken 18 órától adott jó hangulatú koncertet a főtéren, Tóth László karnagy vezényletével.
25 fő fiatal érkezik hozzánk Kiskunfélegyháza testvérvárosaiból, hogy felfedezzék városunkat, megismerkedjenek a magyar hagyományokkal, ételeinkkel, szokásainkkal. A Youth for Europe program keretein belül augusztus 16. és 22. között német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel és belga látogatók vesznek részt a...
Folytatódott a Béke-Tér-Zene programsorozat augusztus 8-án, pénteken este a Sarlós Boldogasszony Templom előtt. Az eseményen a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola vonósegyüttese lépett fel Závogyánné Varga Ildikó és Kurai-Kis Szilvia vezetésével.
Gulyás László, a Vándormuzsikus hosszú évek óta járja az országot gólyalábon, kecskedudával és persze történeteivel, kicsik és nagyok örömére. Idén nyáron is több helyszínen találkozhatott vele a közönség: fellépett a Művészetek Völgyében, készül a Libafesztiválra, de szívügye, a Bajusz Fesztivál...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom