A kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun értékeit szeptembertől. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült hét ismeretterjesztő film egy-egy kvízbe ágyazva jut el a vármegye oktatási intézményeibe.
A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából közöljük Magyar Zoltán cikksorozatát, amelyben a néprajzkutató szerző Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő...
Új munkatárs érkezett Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatához. Az aprócska, humanoid robot, Pepper, hamar a csapat kedvence lett, és már mindent tud Petőfi Sándorról. Az emberi és a gépi intelligencia ötvözetének hála a kis robot képes szórakoztatóan tanítani bárkit. Hamarosan a nagyközönség...
Hét nagyszínházi és hat kisszínházi premierrel, köztük egy önálló táncszínházi bemutatóval, valamint két gyermekdarabbal készül a 2023/2024-es évadra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.
Megnyílt Sáska Tibor festőművész kiállítása a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. Az augusztus 19-i esemény az idei Félegyházi Napok programeleme volt. A tárlatmegnyitón Rosta Ferenc alpolgármester méltatta a kiállított műveket és készítőjét, valamint Fekete Zoltán és családja verses-zenés műsorát...
Ujvári Sándor kecskeméti fotóriporter egyike annak a 18 fős fotóscsapatnak, akik júliusban három hetet töltöttek a helyi kulturális minisztérium szervezésében Üzbegisztánban. A világörökség részeként ismert építészeti kincsek mellett idillikus élmény volt számára, ahogy az üzbég családoknál tett látogatás visszakalauzolta a...
Mohács özvegye címmel jelent meg nemrégiben Miklya Luzsányi Mónika legújabb könyve az Athenaeum Kiadónál. A félegyházi szerző II. Lajos feleségének, a nagyközönség számára kevésbé ismert Habsburg Máriának portréját rajzolja meg. A hiteles történelmi regény egy sírig tartó szerelem története, s...
Városunk küldöttsége Balla László alpolgármester úr vezetésével utazott Erdélybe, a fehéregyházi megemlékezésre, melyre a turulmadaras emlékműnek helyt adó múzeumkertben az 1849-es fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 174. évfordulója alkalmából került sor.
25 éve 1998. augusztus 2-án hunyt el Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművész, grafikus, író, Kiskunfélegyháza díszpolgára, Vas István (1910 –1991) Kossuth-díjas költő, író, műfordító felesége.
Eszik Alajos Kiskunfélegyházán született, de Szegeden töltötte ifjúsága nagy részét. Már egészen fiatal kora óta szenvedélyesen rajzol. Szinte minden technikát kipróbált és ezeket később oktatta is a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Alapító tagja a helyi Holló László Képzőművész Körnek. Tagja a...
Petőfi Sándor Végső gondolat című verse ihlette az előadóművészeket, hogy megzenésítsék, klipet forgassanak a gondolatok fonalát követve. A költő születésének 200. évfordulója megmozgatta az egész országot, sőt, a határainkon túl élő magyar közösségek, Petőfit tisztelők is sokat tettek, tesznek a...
Csipkekészítési pályázatot hirdetett Virágok a csipkében címmel a Halasi Csipke Közalapítvány a 2024-re tervezett, XXII. Nemzetközi Csipkekiállításhoz kapcsolódóan. A pályázaton hazai és az ország határain túli csipkekészítők, szakkörök, csoportok valamint közösségek vehetnek részt.
Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – tudatta a Nemzeti Színház szerdán az MTI-vel.
A Kiskunfélegyházi Tourinform Iroda felkérésére Kállainé Vereb Mária, Fekete Beatrix, Kovács Edit, Ozsvárné Kovács Éva és Tóth Attila Ákos képviselte Kiskunfélegyházát Szabadszálláson, a "Petőfi itthon van" című programon. A július 15-i eseményen bemutatták a város nevezetességeit, valamint rajzfoglalkozást is tartottak....
Tíz településről 18 fiatal kürtös érkezett június végén a városba, hogy zenei tudását elmélyítse. A fiatal tehetségeket Félegyházáról elszármazott neves kürtösök és a szegedi egyetem kürtművésze oktatta. A régióban egyedülálló program során nemcsak a művészeti iskola, hanem a város is...
Szőcs Lajos Székelyföldön, Küsmödön született 1938. április 4-én. Tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte. Első munkahelye Csélye tanyai iskolájában, majd Énlakán volt. Itt kezdett érdeklődni a néprajz és a helytörténet iránt.
Pálfy Gusztáv (1942–2021) szobrászművész köztéri alkotásait kerestük fel szülővárosában, Kiskunfélegyházán és műveinek születési helyén, Kecskeméten. A Munkácsy Mihály-díjas alkotó gazdag életművét özvegye, Pálfyné Ági segített feltérképezni.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom