Az írás, a tánc, a zongorázás, a kerámiázás, a sütés-főzés és a festészet területén találta meg az önkifejezést dr. Spottle Andrea, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephely Mozgásszervi Rehabilitáció Osztály mozgásszervi rehabilitátor orvosa. „Az alkotások értelme eljuttatni a fényt az...
A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából közöljük Magyar Zoltán cikksorozatát, amelyben a néprajzkutató szerző Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő...
Jantyik Zsolt Artisjus és eMeRTon-díjas zenész-énekes tartott előadást az én Petőfim címmel október 16-án, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. Az eseményre diákok és pedagógusaik érkeztek, akik a lánglelkű költő életéről, hazaszeretetéről és sok már érdekességről hallhattak.
Nívódíjban részesült Ónodi András Máté kiskunfélegyházi tekerőlantos növendék, az október 15-én, Bonyhádon megrendezett Halmos Béla Országos Népzenei Találkozón. A kétévente megrendezett, 40 éve alapított népzenei seregszemlét immár 20. alkalommal rendezték meg a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban a hétvégén.
A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából közöljük Magyar Zoltán cikksorozatát, amelyben a néprajzkutató szerző Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő...
Kiskunfélegyháza múltjának kutatásakor a Kiskun Múzeumot, a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára Kiskunfélegyházi részlegét és a Petőfi Sándor Városi Könyvtárat érdemes felkeresni. A tulajdonukban lévő könyvekben, folyóiratokban, iratokban, valamint fényképek és képeslapok között keresgélhetnek a lelkes kutatók. Ám általános...
A képzőművészet nyolc ágát műveli Zsigóné Kati népi iparművész, a világhírnevet a tojásdíszítéssel vívta ki, harminc díszítési technikával dolgozik. Munkássága elismeréseként, és a magyar népművészeti értékek megőrzéséért tett törekvéseiért a Magyar Bronz Érdemkeresztet vehette át a közelmúltban.
"Légy a két látó szeme, az én távolba látó lelkemnek…" címmel nyílt meg október 5-én dr. Spottle Andrea, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephelye Mozgásszervi Rehabilitáció Osztályán dolgozó orvos kiállítása a kecskeméti kórház Lift Galériájában.
Ebben a rovatban – játékra buzdítva olvasóinkat – bemutatunk egy-egy együttműködést, kommunikációt, vagy önismeretet fejlesztő, egyszerű, de nagyszerű játékot, ami feldobhatja a családi, baráti és munkahelyi közösségeket.
Az általános iskolások és kisérőik közös mesefelolvasással ünnepelték a népmese napját szeptember 29-én, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című táncjáték előadására készül a szervező, Borvirág Táncegyüttes október 14-én, szombaton a Szent Benedek PG Sportcsarnokában.
A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából közöljük Magyar Zoltán cikksorozatát, amelyben a néprajzkutató szerző Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő...
Új lendülettel, régi-új oktatókkal kezdte a tanévet a Padkaporos Táncegyüttes. A tervekről és változásokról egy sajtótájékoztató keretében számoltak be szeptember 22-én, pénteken.
Szeptember 30-án, szombaton 14 órától újra várja a kézműveskedni vágyó hölgyeket a Móra Ferenc Művelődési Központ kézműves műhelye, az Őszi Női Kör, ahol az érdeklődők szebbnél szebb őszi dekorációkat készíthetnek.
A Magyar Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a költő születésének bicentenáriumát. A nevezetes évforduló alkalmából közöljük Magyar Zoltán cikksorozatát, amelyben a néprajzkutató szerző Petőfi születésének folklórhagyományait gyűjtötte össze és adja közre a szélesebb olvasóközönség számára, ismeretterjesztő...
Nemrégiben két új könyve jelent meg dr. Sinkó Melinda orvos, pszichoterapeutának: Az elnök asszony kocsija a harmadik kiadott regénye, A haragon át a megbocsátásig című írása pedig egy szakmai megközelítésű könyv, amelynek olvasásával segítséget kaphatunk az évek során cipelt lelki...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom