Egy japán módszer, amely nemcsak a tantermekben, de a gondolkodásmód is rendet tesz. A Dózsa György Általános Iskolában immár kilencedik éve alkalmazzák az úgynevezett 5S programot, amely az iparból érkezett, de az iskolai mindennapokban is bizonyít. Gyenes Attila igazgatóval és...
A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2022–2026-os stratégiájának egyik kitűzött célja a könyvtárlátogatók számának növelése, kiemelten a családok célcsoportjának erősítése az intézmény szolgáltatásaival. Az intézmény követve stratégiai céljait Családbarát Szolgáltató Hely tanúsító védjegy tulajdonosa lett 2025-ben – tájékoztatta lapunkat a...
Június 3-án, kedden délután a Szent István Templomban tartották meg tavaszi találkozójukat az esperes kerület katolikus papjai. A félévente megrendezett esemény ezúttal is lehetőséget nyújtott a lelkipásztorok számára a közös elmélkedésre, tanulásra és lelki feltöltődésre. A jelenlévő papok közös szentmisét...
A kivitelezési munkálatok zavartalan lefolyása érdekében a kivitelező június 10-étől – legfeljebb 20 nap időtartamra – lezárja a Vasas pályán lévő Skateparkot. Az újranyitás időpontjáról tájékoztatjuk a lakosságot.
A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a díszfák növényvédelmi permetezésének várható időpontja június 10.-e. Az időjárás figyelembevételétől függően pótnap: június 11-e, június 12-e.
Megható pillanatok, zenés-táncos műsorok és számos elismerés színesítette a pedagógusnapi ünnepséget Kiskunfélegyházán, ahol a város nevelői és oktatói közösségét méltatták hivatásukért és sokéves munkájukért.
Befejeződött a Kőrösi utca felújításának első üteme Kiskunfélegyházán, és már zajlanak a második ütem előkészületei. A város egyik legforgalmasabb útszakaszán megújul az ivóvízhálózat, majd hamarosan folytatódik az útburkolat cseréje is.
Hivatalosan is átadták a Kossuth Lajos utca újabb, teljesen felújított szakaszát Kiskunfélegyházán május 28-án. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásával valósult meg, amelynek keretében a város összesen 917 millió forint támogatást nyert el, amit csaknem 120...
Játék, tánc és mese várta május 25-én egész nap a család apraját és nagyját a sportcsarnok parkolójában és az öreglaktanya előtti területen. A gyereknapi programok között gólyalábasok, gyermekműsorok, néptánc, mesejáték és modern tánc is szerepelt.
Május 25-én, vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét tartottak a Sarlós Boldogasszony Templomban a város alapításának emlékére. A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál részeként bemutatott misét Geszler Péter plébános celebrálta, aki prédikációjában a hit és a szeretet megtartó erejéről szólt és...
A szenvedélybeteg szülők mellett felnövő gyermekek gyakran sosem tapasztalhatják meg a biztonságos, gondtalan gyermekkort. A „elveszett gyermekkor” kifejezés arra a veszteségre utal, amikor a gyerek a szülő helyett kénytelen felnőttként működni, miközben saját igényei háttérbe szorulnak.
Négy korosztályban 97 csapat, összesen 291 diák vett részt a XX. Helyismereti Vetélkedőn. A Kiskun Múzeum versenyének középpontjában idén a félegyházi gasztronómia és vendéglátás állt. A nyerteseket május 22-én, a városháza dísztermében jutalmazták.
Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere közösségi oldalán számolt be róla, hogy ma délután megnyitják a forgalom előtt a Kőrösi utca felújított, Bankfalutól a Szent Imre utcáig tartó szakaszát. A munkálatok befejeződtek, a forgalom újraindulása pedig nagy könnyebbséget jelent a közlekedők számára.
A katolikus egyház új pápát választott: XIV. Leó néven lépett hivatalba az észak-amerikai származású Robert Francis Prevost bíboros. A történelmi jelentőségű választás kapcsán Hajagos Gyula plébánossal beszélgettünk a névválasztás üzenetéről, a pápaság valódi küldetéséről és XIV. Leó pápa központi gondolatairól.
Szokásos éves ülését tartja meg a Kiskunfélegyházi Vállalkozókat Támogató Közalapítvány Kuratóriuma május 14-én, szerdán 14 órától. A gyűlés helye a polgármesteri hivatal I. emeleti tárgyalóterme.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltónapi állománygyűlést tartott Kecskeméten. Az eseményen a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság három munkatársát is dicséretben és jutalomban részesítették.
Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este 9 órakor, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom