Több mint 150 millió forintos fejlesztési program veszi kezdetét idén tavasszal az Alpári út 1. szám alatti épületek felújításával és környezetük rendezésével. Egy nyertes önkormányzati pályázatnak köszönhetően a beruházás a jövő év végén fejeződik be. A program fő célja, hogy...
A Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság február 5-i ülésén 22 díszpolgárhoz, 10 sportolóhoz, sporttevékenységhez kötődő tevékenységet, alkotói munkát tartott érdemesnek arra, hogy a helyi értékek között szerepeltessék és gondozzák. Emellett a Kiskunfélegyházi Keringő és a Kiskunfélegyházi Simafejű Keringő galambok is a védett...
A munkaerőpiaci igényekre épülő szakképzés a célja egyebek mellett annak a programnak, aminek elindítását február 4-én, kedden, a Rocktárban megrendezett sajtótájékoztatón jelentett be Csányi József. Mint azt az a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület elnöke elmondta, az egészségüggyel kapcsolatos helyi...
2014. február 28-ig lehet javaslatot tenni a városi kitüntető cím, kitüntető díjak és elismerő oklevél adományozására. Az alábbiakban olvashatják a jegyző által közzétett tájékoztatót az ajánlás módjáról és részleteiről.
Évzáró közgyűlését tartotta a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület január 31-én, a volt Helyőrségi Művelődési Házban. A tagság egyhangúlag elfogadta Fekete Anna egyesületi elnök évértékelését, valamint a pénzügyi beszámolót. A 2014-es programtervről a februári közgyűlésen fognak dönteni.
Az elkövetkező évek területfejlesztésre fordítható pénzeit olyan tervek megvalósítására szeretnék fordítani, amelyek hosszútávon hasznosak, munkát és munkahelyet teremtenek – mondta el Nyitray András január 30-án a városházán megtartott fórumon. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke kifejtette, hogy 2014-2020 között komoly uniós...
Kiskunfélegyháza lakosainak véleményét, igényeit volt hivatott felmérni az a kérdőív, amit a közelmúltban minden háztartásba eljuttatott a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME). A „Munkára Félegyháza!” program egészségügyi konzultációjának szerves részét képező, a lakossági igények felmérésére hivatott kérdőív kiértékelésének tapasztalatairól,...
Az elmúlt év végén jelentette be Kollár László, hogy más irányú elfoglaltságai miatt lemond az önkormányzati képviselőségről. A jobbikos városatya helyét Szikszai László veszi át, aki a februári testületi ülésen teszi le esküjét. Az újdonsült képviselő kifejtette: munkájával szeretné elérni,...
A kilencven éves Mócza Józsefet köszöntötte születésnapján Kapus Krisztián polgármester. A szépkorú férfi feleségével, Erzsike nénivel fogadta a vendégeket január 29-én I. kerületi tanyájukban. Miután átvette a virágcsokrot és az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt oklevelet,lelkesen és szeretettel beszélt hosszú,...
„Akikre büszkék vagyunk”' címmel új rendezvénysorozat indult január 22-én Kiskunfélegyházán. A városháza dísztermében megtartott első összejövetelen Kapus Béla karnagyot, nyugalmazott középiskolai tanát, Kiskunfélegyháza díszpolgárát kérdezte életútjáról, hitvallásáról Kapus Krisztián polgármester, és az érdeklődő közönség.
1885-ben, helyi vállalkozások alapították önerőből a kiskunfélegyházi ipartestület elődjét, amely az elmúlt csaknem 130 esztendőben – hol könnyebben, hol nehezebben – de folyamatosan fenntartotta magát. Az akkori céhet az iparosok összefogás iránti közös igénye hívta életre, és ugyanez a szándék...
Kedd reggel volt, korán kellett kelnünk, hiszen a busz hét órakor indult a József Attila Iskola elől utasaival. Az iskola tanulói egy sportversenyre mentek Kalocsára, hozzájuk csatlakoztunk mi, a Móra Ferenc Gimnázium 14 tanulója, Ozsvár Péter földrajz tanár úr, valamint...
A város költségvetésének stabilizálását tartja az elmúlt évek legnagyobb eredményének Kapus Krisztián polgármester. Véleménye szerint Félegyháza jó úton jár a változásokban és ezt folytatni kell. Éppen ezért semmi akadályát nem látja annak, hogy az elkövetkező ciklusban folytassa városvezetői munkáját.
Eleget téve dr. Csölle Yvette, Kiskunfélegyháza volt jegyzője kérésének, az alábbiakban változtatás nélkül közöljük reagálását az őt érintő, január 20-án „Lezárult a hivatal és a volt jegyző közötti munkaügyi per” című cikkre.
Az elmúlt év márciusában bekövetkezett rendkívüli hóhelyzet, valamint a 2013. júniusi árvíz hatékony megoldás kidolgozását tették szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, ugyanakkor célzott tájékoztatására.A rendkívüli helyzetekben való tájékozódás új rendszere elérhető már mobil készüléken is. A részletekről dr. Sipos Krisztina,...
– A Jobbik tagja voltam, vagyok, és maradok. Jelenleg a mozgalom országgyűlési képviselőjelöltjeként dogozom a Jobbik kormányra kerülésén – jelentette ki Kollár László, aki a személyét érintő téves hírek tisztázásához kérte lapunk segítségét.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Okmányirodai Osztálya mellett már a Járási Földhivatalban is lehetőség van bankkártyás fizetésre.
Lezárult a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal és dr. Csölle Yvette közötti munkaügyi per a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. Félegyháza volt jegyzőjének munkaügyi keresetét a munkaügyi bíróság elutasította. Erről január 20-án tájékoztatta a sajtót dr. Endre Szabolcs a város jegyzője.
Kiskunfélegyháza képviselő-testülete január 16-i rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a költségvetési törvényben előírt feltételekkel igénybe veszi az állam által felkínált adósságállomány átvállalást. Ez azt jelentheti, hogy a város több mint másfél milliárd forintos adósságtól szabadul meg. A városatyák emellett döntöttek...
„Menzaügyi rendelet”. Így került a köztudatba az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezett rendelete, amely – szándéka szerint – megreformálja a közétkeztetést. A cél, hogy egészségesebb táplálék kerüljön az iskolákban, óvodákban, egyéb közintézményekben étkezők tányérjába. Az új rendeletben azt is szabályozni tervezik,...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom