Munkahelyi, vállalkozásbeli, házvásárlásbeli és egyéb célokat, terveket is felsoroltak a megkérdezettek az idei esztendőre vonatkozóan. A legfontosabb sokaknak természetesen az egészség és a család, illetve hogy sikerrel boldoguljanak az év során.
A folyamatosan növekvő forgalom egyre óvatosabb közlekedést igényel a belvárosban. A kerékpárosoknak, a gyalogosoknak és az autósoknak egyaránt figyelniük kell egymásra a biztonságos közlekedésért, a balesetek megelőzése érdekében. Heti körkérdésünkben arra keressük a választ, hogy milyennek tartják az itt élők...
A MÁV tervei között szerepel 50 vasútállomás felújítása 2023-ig. Ebbe a programba a félegyházi állomás is bekerült. A modernizálás érinti többek között a nyílászárókat, a várótermi bútorzat cseréjét, akadálymentes mosdó kialakítását, peronok javítását. Emellett egységes utasbeállók telepítését, valamint utastájékoztató vitrinek...
A kellemes időjárást hozó októberi hónap után az utcai emberét arról kérdeztük, vajon milyen tél várható. Akadt, aki hideg és gyorsan érkező télre számít, míg más csak későbbre várja az első havazást és a fagyosabb mínuszokat.
Bár manapság igen széles körben elterjedt a tetoválás, a közvéleményt továbbra is megosztja ennek a megítélése. Legtöbben sajátos és egyedi kifejezési módnak, viselője magánügyének tekintik az alkotásokat. Mert igen. Napjaink tetoválásai sokszor igazi művészeti alkotások.
Fával, gázzal, elektromos fűtéssel egyaránt megoldható a hidegebb időszakban a ház és lakás melegen tartása. Akad, aki hagyományos megoldásokra esküszik, míg más a fűtésrendszer modernizálásában hisz. Az ingatlan típusa ugyancsak befolyásolja a fűtési módot.
Környezetünk megóvása, a környezetszennyezés mérséklése egyre fontosabb napjainkban. Számos olyan praktika létezik, amivel mi magunk is sokat tehetünk Földünk egészségéért. Többek között kevesebb nejlont használva vásárlásnál, vagy tudatos közlekedésünkkel mérsékelve a károsanyag-kibocsátást.\n
Egy-egy esemény, épület, esetleg étel, vagy egy adott személy munkásságához köthető tevékenység is számíthat helyi értéknek. Ezúttal arról kérdeztük a városlakókat, ki mit tart félegyházi értéknek.
Sütve, vagy főzve egyaránt finom étel készíthető libából. A sült libamáj, vagy éppen a liba raguleves sokak által kedvelt. Szinte minden része fogyasztható, így többek között a zúzapörkölt, vagy éppen a libatepertő is nagy népszerűségnek örvend - derült ki a...
A szünidő beköszöntével többféle szabadidős tevékenységet szervezhetünk a gyermekek számára. A szabadtéri tevékenységek, a kirándulások, vagy a mozgással, sporttal kapcsolatos programok, egyéb nyári táborok hasznos kikapcsolódást nyújthatnak. Ezúttal félegyházi gyerekektől kérdeztük meg, hogy ők mivel töltik a nyarat.
A rendszeres testmozgást, a helyes táplálkozást és a káros szenvedélyektől mentes életmódot említették meg többen az egészségmegőrzés módszereit kutató kérdésünkre. A stresszmentes élet és a lelki egyensúly megteremtése szintén szerepelt a válaszok között. Épp testben ép lélek. Ez volt az...
Sok dicséretet kapott a június 3-án megnyílt Egészségközpont, amely modern környezetben központosított szolgáltatásokkal várja a betegeket. Akadt, aki a környezet megszépülését emelte ki, de pozitívan hatott a parkolóhelyek, a tágas, világos várótermek megléte is.
Hagyományosan minden évben megrendezik a helyismereti vetélkedőt a diákság körében. A nagy népszerűségnek örvendő verseny egy-egy adott téma köré épül – egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a diákok megismerjék Kiskunfélegyháza múltját, történelmét. A versenyben résztvevő fiatalokat arról kérdeztük, ők mit nyertek...
Tavasztól őszig évről évre számos szabadtéri program népesíti be a várost. A parkerdőben egyebek mellett a majális és az oldalkocsis motoros találkozó kap helyet, a belvárost többek között a Városalapítók Hete, a libafesztivál, a kézműves sörfesztivál és a Múzeumok Éjszakája...
Megérkeztek az első ajándékok a városháza aulájában elhelyezett kincsesládába, amelyet a Zöldváros projekt kapcsán fognak elhelyezni a főtér új burkolata alatt. Az elrejtett tárgyakat - a jelenkor üzeneteivel - a tervek szerint 50 év múlva felszínre hozzák. Körkérdésünkben annak jártunk...
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe", amelyhez számos népszokás és hagyomány kötődik. Körkérdésünkben arra kerestünk választ, ki hogyan készül húsvétra, és mivel tölti az ünnepnek köszönhető hosszú hétvégét.
Hamarosan teljesen átalakul a korábbi Vasas pálya. Az elhagyatott, lepusztult épületek helyét a tervek szerint dinamikus sportéletre lehetőséget kínáló szabadidőközpont veszi át. A tervezett sportparkban futópálya, fitnesz, játszóterek és kosárpálya is helyet kap. A változás a városlakók szerint örömteli, mert...
Modernebb és zöldebb városközpontot, élhetőbb tereket, valamint 21. századi egészségügyi központot várnak az itt élők a városban folyó beruházásoktól – derült ki körkérdésünkből.
Akad, aki a rendszeres testmozgásban és a vitaminok szedésében hisz. Más az influenza elleni védőoltás felvételének fontosságát, illetve az egészséges, vitamindús táplálkozást emelte ki a betegségek megelőzése és az immunrendszer erősítése kapcsán a hidegebb évszakokban.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom