Húsz esztendővel ezelőtt, Jánosi Benő vezetésével alakult meg Gátéron a Kismakkos Néptánc Együttes. Először egy szüreti felvonuláson léptek fel, de 1995-től már minden évben megrendezték tavaszköszöntő fesztiváljukat. A jubileum miatt az idei különösen fontos volt a közösség számára. Meghívtak mindenkit,...
A III. korcsoportos kosárlabdázó fiúk Bács-Kiskun Megyei Diákolimpia Döntőjét rendezték meg április 14-én, a félegyházi sportcsarnokban. A KÖÁI József Attila Általános Iskola diákjai a selejtezőkön túljutva ezúttal is sikeresen szerepeltek. A lejátszott három mérkőzésükből kettőt megnyertek, így a második helyen...
Küzdelmes mérkőzésen a hajrában maradt alul 3-0-ra, a megyei II. osztály északi csoportjának 20. fordulójában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A félegyháziak ellenfele április 12-én a Ballószög SE volt, akik esélyesként ugyan, de a vártnál nehezebben szerezték meg a három pontot.
A Bács Megyei Kupa 4. fordulóját rendezték meg április 8-án, melyen a megyei I. osztályú Kiskunfélegyházi HTK az ugyancsak a megyei I-ben szereplő Kunszállás együttesét fogadta. A mérkőzés végig kiegyenlített játékot hozott. A vendégek a hajrában szerzett góllal végül 2-1-re...
A tavaszi napsütés a vízpartra csábítja a horgászokat. A megszállott pecások hajnaltól estig lógatják a zsinórt a sikerélmény reményében. Annak érdekében, hogy ne kelljen csalódottan távozniuk, a horgászvizek kezelői igyekeztek gondoskodni haltelepítéssel, és a környezetet rendbe tételével. A Balog tanyán...
Harmadik alkalommal rendeztek szakmai napot a gimnázium új, természettudományi laboratóriumában április 8-án. A kiskunfélegyházi tankerület igazgatójának, Mayer Tamásnénak megnyitója után dr. Róka András főiskolai docens „Az elektronok színháza” címmel tartott előadást a térség pedagógusainak. Ezt követően a félegyházi, kalocsai és...
Az országosan leadott szavazatok 86,27 százalékának összesítése után a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Bács-Kiskun megye 4. választókerületében Lezsák Sándor István (FIDESZ-KDNP) a szavazatok 90,1 százalékos feldolgozottságánál 54,09 százalékot szerzett. Őt követi Kollár László (JOBBIK) 21,28 százalékkal, a harmadik pedig...
Magabiztos játékkal, 38-25-ös győzelmet ért el a Hajdúszoboszlói KSKE ellen az NBII Dél-keleti bajnokságában szereplő P&P Félegyháza kézilabdacsapata. A félegyháziak végig uralták a találkozót és a győzelemmel kettő pontra megközelítették a Törökszentmiklóson botló, bajnoki éllovas Algyő csapatát. \n
Zsinórban a hatodik idei tétmérkőzésén is győzött a megyei I. osztályban szereplő Kiskunfélegyházi HTK. A félegyháziak a bajnokság 21. fordulójában, április 5-én a Kiskunhalas együttesét verték meg. A mérkőzést szoros első félidő után fölényesen nyerte meg a KHTK.
A 4-es számú választókerület 31 szavazókörében zavartalanul kezdődött reggel a voksolás. A délelőtt folyamán azt lehetett tapasztalni, hogy a 2010-es választásokhoz képest nagyobb a választók aktivitása. A 11 órás összesítés szerint a 73685 választásra jogosult közül 22 százalék járult az...
A vártnál nehezebb mérkőzésen 2-1-re győzött a Bácsalmás PVSE ellen március 29-én a Kiskunfélegyházi HTK. A megyei I. osztályú bajnokság 20. fordulójában a félegyháziak a szervezetten védekező bácsalmásiak védelmét csupán a véghajrában törték fel, de a megszerzett három ponttal ideiglenesen...
A Makói KC csapatát látta vendégül március 22-én a félegyházi sportcsarnokban a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. A mérkőzés esélyesének a tabella második helyén álló félegyháziak számítottak, annak ellenére, hogy a vendégeknél a 43 éves Vladan Matic, korábbi világválogatott, a szerb válogatott...
Továbbra sem szerepel jól a Bács-Kiskun megyei labdarúgó bajnokság északi csoportjában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A félegyháziak ezúttal március 22-én a Lakitelek TE-től kaptak ki 3-0-ra. A mérkőzésen a lyukas Vasutas-védelem több elkerülhető gólt is összehozott ellenfele számára.
Jó kép- és hangminőség, kulturált környezet, kényelmes székek. Ez jellemzi a megújult mozit Kiskunfélegyházán, amelyet március 21-én adtak át a nagyközönségnek. Az avatóünnepségen Kapus Krisztián polgármester és Reményi Richárd, a filmszínház üzemeltetője, a nemzeti színű szalag helyett egy régi filmszalag...
Harcban maradt a bajnoki címért a megyei I. osztályban szereplő Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata. A tabella második helyén álló félegyháziak március 16-án a listavezető Híd SC-t fogadták. A mérkőzés a jobban játszó Honvéd sikerét hozta, akik három pontra csökkentették hátrányukat az...
Kiütéses, 34-19-es győzelemmel tért vissza a félegyházi sportcsarnokba a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. Az NBII dél-keleti csoportjában szereplő együttes ezúttal a Püspökladányi KE-t múlta felül és továbbra is harcban áll a bajnoki címért.
Meglepő vereséget szenvedett el hazai pályán a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő Kiskunfélegyházi Vasutas labdarúgócsapata. A félegyháziak március 8-án a tabella utolsó helyén álló Bugac csapatát fogadták. A vendégek lelkesebb, pontosabb játékot bemutatva végül 3-0 arányban győzni tudtak.
Holló László születésének 127. évfordulójára emlékeztek március 6-án a festőművész szobránál és a szülőház falán elhelyezett emléktáblánál. Molnár István, a Holló László Képzőművészkör beszédében elmondta: Holló László az európai expresszionizmus egyik jeles képviselője volt. Egyéni, magyar, úgynevezett alföldi stílusával vált...
A vártnál könnyedebb találkozón kiütéses, 7-1-es győzelmet ért el március 2-án, a megyei II. osztály északi csoportjában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A mérkőzés szünetében már öt góllal vezettek a félegyháziak. Végül meg sem álltak hét találatig.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom