A karácsonyi ünnepre hangoló műsort tartott december 22-én a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola. Szülők, testvérek és az érdeklődők örömére léptek pódiumra a hangszeresek, versmondók és táncosok ezen a napon. Közönségben, és a szeretetteljes ünneplésben sem volt hiány ezen a rendezvényen.
A zenész csaknem 40 éves zenei pályát hagyott maga mögött, és akkora slágereket, mint a "You Are So Beautiful" és az "Up Where We Belong". Az ikonikus énekes halálhírét ügynöke, Barrie Marshall is megerősítette.
A 12. Sébi- kupa fekvenyomó versenyt (II. Szabó József emlékverseny) rendezték meg december 20-án a Darvas József Általános Iskola aulájában. A megmérettetés ezúttal is látványosra sikerült. A résztvevők közül Szabó Tamás és Kozák Imre egyaránt 200 kilógramm fölött nyomott a...
A kormány feltett szándéka, hogy 2016-tól az óvodában és a bölcsődében is minden gyermek ingyenesen étkezzen, a szülőknek csak egy bizonyos jövedelmi határ felett kellene minimális térítési díjat fizetniük - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért...
Akaraterővel sok minden elérhető ebben a sportágban. Ezt vallja Rádi János, a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite Sportegyesület 2 danos mestere. A félegyházi egyesület két éves fennállása óta a sportág helyi népszerűsége a taglétszám növekedésében is nyomon követhető. Jelenleg közel harmincan vesznek...
16 aranyérmet, 17 második helyet és 9 bronzérmet szereztek a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület tagjai december 14-én a Bács- Kiskun megyei utánpótlás rövidpályás bajnokságon. A megmérettetésen négy csapat ( Kecskemét, Kiskunhalas, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) közel 90 versenyzője 16 számban indult el. A...
Csütörtök éjféltől várják a nevezéseket a 2015. május 23-án induló Nemzeti Bor Maratonra, amelyen 11 nap alatt csaknem 2580 kilométer megtételével 22 borvidék mintegy 120 településén futnak keresztül a jelentkezők.
Öt számítógéppel lepte meg a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekeket és felnőtteket Kiss Kálmán. A kiskunfélegyházi számítástechnikai berkekben Gustty néven jól ismert szakember a gépekre a tanulást segítő- és játék programokat telepített, emellett egy nagyobb teljesítményű géppel az internetes hozzáférést...
Kiskunfélegyháza adott otthont december 14-én a megyei utánpótlás rövidpályás úszóbajnokságnak, melyen 16 versenyszámban közel százan indultak el. A Bács-Kiskun Megyei Úszó Szövetség és a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület által rendezett versenyen a helyiek mellett Kecskemét, Kalocsa és Kiskunhalas legjobbjai vettek részt....
December 12-én, pénteken a közmeghallgatást tartott Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete. A meghirdetett időpontra zsúfolásig telt a városháza díszterme.
Orvostörténelmi jelentőséggel bír, hogy hamarosan Magyarországon is hozzáférhetővé válik a tüdőtranszplantáció – hangzott el az Országos Onkológiai Intézetben tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A kormány jelentősen kiterjeszti az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek körét, a feladatra fordítható összeg pedig jövőre megközelíti a 60 milliárd forintot - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormányszóvivői tájékoztatón.
Európa egyik legjelentősebb oldalkocsis szakmagazinja, a Sidecar Traveller őszi kiadása egész oldalas cikkel tudósít az első kiskunfélegyházi Oldalkocsis Találkozóról. Tisztelettel köszönjük az elismerést!
Csillagok, angyalkák, és valamennyi, a karácsonyt idéző díszek kerülnek a Petőfi tér fáira. A művelődési központ felhívására ugyanis a város valamennyi iskolájának, óvodájának gyerekei és nevelőik úgy döntöttek, hogy segítenek ünnepi díszbe öltöztetni a várost. December 10-én a József Atilla...
Advent második vasárnapja következik, Talapka István apát meggyújtotta a 2. gyertyát
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom