Városi összefogással megvalósult kórházunk előkertjének virágossá tétele. Május 7-én délelőtt szorgos kezek ültették el azt a több mint kétszáz növényt, amelyet az Önök felajánlásaiból kapott a kórház.
A sírból hozta vissza a mérkőzést, így megőrizte esélyét a bajnoki döntőre az Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls, amely a női futsal NB I elődöntőjének első összecsapásán a Miskolci-Vénusz NFSE otthonában ért el 3-3-as döntetlent. A hazaiak már 3-0-ra vezettek, de az...
Kegyeibe fogadta az időjárás a félegyházi majálist. Így nem is csoda, hogy a napsütéses délelőtt, a kulturális, szórakoztató és sportprogramok, ezreket csábítottak ki a Városi Parkerdőbe.
Jelentős összeget fordít a félegyházi önkormányzat olyan műszaki tervek és dokumentációk elkészíttetésére, amelyek a jövőben tervezett nagy városfejlesztési projektek megvalósítását készítik elő. Erről április 28-i ülésén döntött a képviselő-testület. A kész tervekkel Félegyháza lépéselőnyben lesz a pályázatok kiírásakor – mondta...
Harminc éve, 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban. A Kijevtől 110, Csernobil városától 18 kilométerre északra, Pripjaty város mellett létesített Lenin atomerőmű négy darab 1000 megawattos könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK-1000...
Ünnepi kórushangversenyt tartottak április 23-án a Művelődési Központban Bárdos Lajos halálának 30. évfordulója évében megrendezett zenei hetek keretében. A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa szervezésében megtartott hangverseny méltó állomása volt a zeneszerző tiszteletére megrendezett programsorozatnak.
Nem kegyelmeztek hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK férfi kézilabdázói, kiütéses 42-23-as győzelmet értek el a Hajdúszoboszlói KSKE ellen az NB II dél-keleti csoportjának 19. fordulójában. A mérkőzést már az első félidőben eldöntötték, jelentős előnyre szert téve végig utalták a játékot....
A vártánál könnyedebb mérkőzésen 4-0-ás győzelmet aratott a Kiskunfélegyházi HTK a harmadik helyezett Kalocsai FC felett a megyei I. osztályú bajnokság 24. fordulójában. A találkozó már az első félidőben eldőlt, a KHTK három gólos előnyre tett szert és a mérkőzés...
Április 23-án nyolcadik alkalommal borult virágba a Petőfi tér. A Tavaszi Virágünnep alkalmából dísznövény-, virágkertészeti és kézműves-termékbemutató várta a virágkedvelőket.
Az ovis Tóth Barbi esténként megnézi Traktor Tom legújabb kalandjait, nagymamája hűtőszekrényre gyűjt, édesanyja pedig már nem kézzel, hanem mosógéppel mossa a ruhákat. Az elmúlt hetekben velük együtt összesen hét Félegyháza környéki tanya lakóinak változott meg gyökeresen az élete azzal,...
Kozma Imre atyától, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökétől hallottam először a vidék angyalainak nevezni a tanyagondnokokat. Mint fogalmazott, a gondnok szót esetükben úgy kell érteni, akinek „gondja van a másikra”, aki „gondot csinál magának a másik bajából”.
Fontos győzelmet aratott a bajnokság szempontjából Kiskőrösön a Kiskunfélegyházi HTK férfi kézilabda csapata az NB II dél-keleti csoportjának 18. fordulójában. A hajrát kivéve végig gólhátrányban játszottak a félegyháziak, csupán hét perccel a lefújás előtt szerezték meg a vezetést. Az utolsó...
Két-három hét, és eltűnnek a kátyúk Félegyháza kül- és belterületi aszfaltozott útjairól. Az önkormányzati utak javítását a Kossuthvárosban kezdték, április 13-án pedig a Kossuth utca déli szakaszán, illetve az ide torkolló utakon folytatták. A biztonságos közlekedést szolgáló felújításra, karbantartásra idén...
A papírformának megfelelően magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában. Korán megszerezték a vezetést a végig fölényben játszó félegyháziak és a hajrában tovább növelték előnyüket. A KHTK II. két...
Kolozsvári Sándor képzőművésznek nyílt emlékkiállítása a Móra Ferenc Művelődési Központban április 8-án. A négy esztendeje elhunyt „Koló” tárlatára éppúgy, mint korábbi kiállításaira, most is sokan voltak kíváncsiak. A művész nyers modora, szókimondása sokakat feszélyezett, alkotói tehetségét azonban soha, senki nem...
A költészet napja alkalmából Könyvbemutatót tartottak a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, melyen Löwey Lilla és Váradi Péter Pál Erdély című sorozatának Magyar Zsoltár – Dsida Jenő című könyvét mutatták be. A Magyar Örökség-Díjas és Tamási Áron-díjas szerzőpáros újabb könyve Erdély...
Harminchárom ország 98 férfi és 90 női öttusázója nevezett a jövő csütörtökön kezdődő kecskeméti világkupaversenyre. Az adatokat ismertetve Kármán Sándor versenyigazgató budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a magyar színeket mindkét nemben 12 öttusázó képviseli.
Homokzsákokat töltöttek, gátat építettek, hogy megakadályozzák a virtuális buzgár feltörését. „Életet mentettek”, gurították a tűzoltófecskendőt, és sok-sok játékos, gyakorlati és elméleti feladatot oldottak meg a kiskunfélegyházi tűzoltó laktanyában megtartott katasztrófavédelmi vetélkedő résztvevői április 6-án.
Amint arról korábban már írtunk, a félegyházi kórház új építésű szárnya körüli terület megszépítésére összefogást hirdetett a Félegyházi Közlöny, hogy egy-egy virág megvásárlásával minél többen járuljanak hozzá a kórház előkertjének virágossá tételéhez!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom