Befejeződött a nyomozás abban az ügyben, amelyet sikkasztás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, orgazdaság és hamis magánokirat felhasználása miatt folytattak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.
Kínával indított a „Tudás könyvei olvasó-kalandtábor”, a gyerekek átestek tűzviharon, megismerték az aranyásók életét, és üvegmatrica-készítés közben örömmel meséltek az élményekről
Rendőrségi feljelentést tesz Kiskunfélegyháza fideszes polgármestere, mert - mint mondta - manipulált hangfelvételekkel zsarolják, és arra próbálják rávenni, hogy lépjen vissza az indulástól az októberi önkormányzati választáson.
Az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata tisztelettel meghívja a Nemzeti Vágta programhoz való csatlakozással, a Kecskeméti Előfutam keretében megrendezésre kerülő III. Országos Polgárőr Lovas Szemle és Szintfelmérőre. \n \n
Komoly büntetést kockáztat ezután az, aki piros jelzésnél hajt át itthon a vasúti átjárókban. A szabálysértők 60 ezer forintos csekket kaphatnak. A MÁV összesen 180 átjáróban szerel fel kamerákat 2015-ig. Szegeden is több helyen figyelik majd ilyen eszközökkel a forgalmat...
Az utóbbi időben növekedett az internet segítségével elkövetett csalások száma - hívja fel a figyelmet a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság. Az áldozattá válás lehetősége odafigyeléssel és óvatossággal minimálisra csökkenthető. Ehhez szeretnének segítséget nyújtani a szakemberek néhány megfontolásra érdemes tanáccsal.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytatott vesztegetés bűntett és csődbűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Gyula 47 éves nyíregyházi lakos - vállalkozó és két társa ellen.
A felmérések tanúsága szerint az idős emberek az életminőségüket befolyásoló tényezők közül mindenek elé helyezik a biztonságot. A fontossági sorrendben ezt az egészség és az anyagiak követik. A tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a bűncselekmények sértettjeinek mintegy 18-20 százaléka a...
A Magyarországra tartó személygépjárműveknek a szerb oldalon több órát kell várakozniuk Tompán. Jelenleg Tompánál fél órára csökkent a várakozási idő a belépő személyforgalomban.
Mint arról a hét végén már beszámoltunk, egy Kecskeméten történt rablás sértettjét keresi a rendőrség. A nyomozó hatóság N. Ferenc kiskunfélegyházi lakos ellen folytat büntetőeljárást.
A „Lakótelepi anzix” címmel megjelent olvasói panasz írója három, az alábbiakban változtatás nélkül közölt levelet küldött el szerkesztőségünknek, amelyben – a feltüntetett dátumok alkalmával – segítségért fordult a címzettekhez. (Mint mondja, a levelek kézbesítéséről szóló visszaigazolást is őrzi.) Valótlan tehát...
Lakótelepi anzix címmel olvasói levelet jelentettek meg az újság online oldalán, melyben a levél írója arra hivatkozik, hogy eddigi bejelentéseire semmiféle választ nem kapott sem a város polgármesterétől, sem pedig a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet vezetőjétől. Minden építő jellegű...
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Róbert 21 éves nagykőrösi lakos ellen, aki Kiskunfélegyházán 2013. augusztus 28-án 22 óra 30 perckor biciklijével követett egy szintén kerékpárral...
Nyomozást rendelt el a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Ferenc 43 éves kiskunfélegyházi lakos ellen.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom