Bántalmazta, majd ellopta a sértett pénzét az a körözött férfi, aki közel két éven át prostitúciós tevékenységből származó jövedelemből tartatta ki magát.
Közveszéllyel fenyegetés miatt javasol vádemelést a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság. Telefonon tett bejelentést egy ismeretlen személy a rendőrségre 2014. május 30-án 9 óra 53 perckor arról, hogy bomba fog robbanni Kiskunfélegyházán, a Mezőgazdasági Szakközépiskolában.
Futótűzként terjed a hír az alföldi városban, hogy a hét végén őrizetbe vették Bábel Balázst, Kalocsa-kecskeméti érseket. A hírek 2,5 milliárd forintos pénzügyi visszaélésről szóltak, továbbá, hogy az ügyben a Vatikán is vizsgálódik.
Hiába változtatták hajviseletüket a trükkös tolvajtársaság nő tagjai, a rendőröket nem tudták átverni. A zsaruk november 15-én elfogták a tolvajnégyes utolsó tagját is.
Szakmai továbbképzést szervezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Dél-régió megyéiben a rendőrség ifjúságvédelmi iskolai programjait oktató rendőrök (DADA, ELLEN-SZER, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó, drogprevenciós összekötő) számára november 25-én.
Közös sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire az Országos Rendőr-főkapitányság és a Polgárőrség.
Szakmai konferenciát tartott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala „Migráns gyermekek jelzőfényei” címmel november 20-án a Gyermeki Jogok Világnapja alkalmából.
Kamiondübörgésre ébrednek hajnalonta a jászszentlászlóiak. A falu főutcáján megnövekedett tehergépjármű forgalom azonban nem csak a nyugalmukat zavarja, házaik is tönkremennek.
20 évvel ezelőtt alapították a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Hírös Közterületi Támogató Alosztályát. \nA Bács Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 1994. május 1-jén alakították meg 19 fővel Lénárt András r. alezredes vezetésével a Beavatkozó Alosztályt. Kezdetben a két csoportban működő alosztály 11 fővel...
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság illetékeséi területén található Selymes körzet 32 hobbiházát fosztották ki a gyanú szerint azok a férfiak, akiknek ügyében vádemelést javasol a rendőrség.
Felkészülési gyakorlatot tartott rendkívüli téli időjárási eseményekre a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes létszámú Operatív Törzse melyen valamennyi járás helyi operatív törzs - a jánoshalmi operatív törzs mellett még egy helyszíni operatív törzs is - részt vett.
Feltehetőleg egy Opel Corsa sofőrjét keresi a rendőrség, aki kocsijával egy már előzésbe kezdő autó elé kanyarodott ki november 8-án az 5-ös főúton, ezzel balesetet okozva.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya sikkasztás és csalás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Borbála 52 éves helyi lakos ellen.
Vádemelést javasol a rendőrség azzal a kiskunfélegyházi férfival szemben, aki a gyermeke előtt egy bozótvágóval követelte vissza kölcsönadott pénzét, majd megrongált egy autót.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom