A kunszentmiklósi rendőrök lezárták annak a két férfinak az ügyét, akik munkavégzés helyett inkább munkaadójuk bankszámlájáról emeltek le több mint egymillió forintot.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta annak a 32 éves helyi férfinak az ügyét, aki jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra egy külterületi földút mellett.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök légi támogatással tartottak közlekedésbiztonsági ellenőrzést február 26-án az M5-ös autópálya vármegyei szakaszán. Az akció célja a teherautósok szabálytalan előzéseinek visszaszorítása volt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt két fiatalkorú diáklánnyal szemben, akik tavaly januárban diáktársukat térdre kényszerítették és bántalmazták egy kecskeméti iskolában.
A termékekre az országban többen is tettek ajánlatot. Hol a teljes összeget, hol egy részét a gyanútlan vásárlók el is utalták a megbeszélt számlaszámra, ám nem érkezett meg a termék, és a hirdető is eltűnt.
A Ceglédi Rendőrkapitányság eljárást indított egy társaság tagjai ellen, akik hamis bankjegyek gyártásával és forgalomba hozatalával foglalkoztak. Az ügyben a Budakörnyéki Járásbíróság két férfi letartóztatását rendelte el – közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján.
Január 21-én bombariadók okoztak fennakadást több magyarországi intézményben. A fenyegetések miatt rendőri intézkedés keretében kiürítették az érintett helyszíneket, köztük több Budapesti és vidéki iskolát.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le annak a bűnszervezetnek az ügyét, amely illegálisan működtetett egy idősek otthonát. A banda kilenc tagját, köztük egy 61 éves nőt, összesen 34 bűncselekménnyel gyanúsítják.
Az elmúlt héten 1251 sofőr lépte át a megengedett sebességhatárt, és ezzel súlyos bírságokat kockáztattak. A szabálytalanságok minimum 50.000 forintos közigazgatási bírságot vonnak maguk után, de a legmagasabb kiszabható összeg 468.000 forint. Azon sofőrök, akik jelentősen túllépték a megengedett sebességet,...
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás, zsarolás és csalás bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú elkövetővel szemben, aki előbb egy kisfiútól csalt ki pénzt, majd a gyermek édesanyját zsarolta eredményesen, végül pedig kirabolta a fiút.
Bejelentés után a jánoshalmi körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, intézkedett a sérült állat ellátásáról, majd azonosította a tulajdonost, akit nem sokkal később már gyanúsítottként hallgattak ki.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom