Míg zajlik az ünnepélyes tanévnyitó augusztus 31-én, hétfőn 17 órától a Platán iskolában, addig az intézmény kapuin kívül békés demonstrációt tartanak a szülők. Így juttatják kifejezésre: nem kívánják a jelenlegi iskolavezetéssel megkezdeni az új tanévet. Erről a szülői közösség képviselői...
A rendőrség a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján augusztus 18-án, 19-én és 23-án tartotta meg Magyarországon a TISPOL SPEED elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését. Az európai kampány ezúttal a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányult.
Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség, a keddtől letölthető ingyenes alkalmazás baleseti értesítésekkel és egyéb közlekedési információkkal segíti az úton levőket - jelentette be Pető János rendőr ezredes sajtótájékoztatón Budapesten.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal zárta le a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet gazdasági tevékenységének vonatkozásában H. Béla és társai ellen folytatott eljárást.
Fokozottan ellenőrzik a rendőrök a közlekedőket a TISPOL akcióban augusztus 18-án, 19-én és 23-án. Ezúttal a fő cél a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése.
Új módszereket alkalmaznak a csaló vállalkozások, lakásokban rendeznek termékbemutatókat, illetve korábban megvásárolt termékek visszavételét ajánlják fel - mondta el Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője.
Kovács Ernő megyei kormánymegbízott, mint a megyei védelmi bizottság elnöke rendkívüli ülést hívott össze a csütörtöki napon Kelebiára, ahol az ideiglenes biztonsági határzár építésével érintett települések és szervezetek vezetői társaságában egyeztetés folyt a migráció aktuális helyzetéről, illetve a kerítés építésével...
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki dr. Endre Szabolcsot, a kiskunfélegyházi önkormányzat korábbi jegyzőjét a „kamera-ügyként” elhíresült büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok alapján. A fenti ügy mellett a napokban a Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy másik két ügyben is a...
Augusztus 31-éig folyamatosan járőröznek a Constantínum rendvédelmi osztályának diákjai Félegyháza közterein. A Tourist Police feliratú mellényben feltűnő fiúk a nyugalmunkra vigyáznak. Feladatukat komolyan veszik, jelenlétük és figyelmük mindenképpen visszatartó erejű lehet főleg a lopások, zsebtolvajlások terén.
Az ittas járművezetés napjaink egyik legfőbb közlekedésbiztonsági problémájának számít, az ellene történő fellépés alapvető társadalmi érdek. Ezért a rendőrség és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a kezdetektől fogva támogatja az idén tizedik évfordulóját ünneplő „Soha ne igyál, ha vezetsz” kampányt. \n...
A vadonatúj, műszakilag felkészített, rendőrségi arculati elemekkel ellátott szolgálati kerékpárokat Szemereyné Pataki Klaudia, a város polgármestere adta át a megyeszékhelyen július 22-én hivatalos keretek között Kerti István r. alezredes városi kapitányságvezető részére.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével először rendezte meg az Országos MEKTA kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai versenyt Szolnokon július 16. és július 17. között.
A tanév befejeztével aki teheti nyári szabadságra megy, üdülőhelyre utazik. Embertársaink között azonban egyesek mások gondtalan nyaralását, pihenését kihasználva törvénysértő cselekményeket követnek el. A betörők és a tolvajok soha sem mennek szabadságra! Igaz a mondás "Alkalom szüli a tolvajt", de...
Rendhagyó tűzeseti helyszínelő továbbképzést szervezett a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság melyen részt vettek a társszolgálatok képviselői is.
A rendvédelmi és a honvédelmi dolgozói életpályamodellről szóló jogszabályok alapján júliustól 30 százalékkal emelkednek mindkét területen az illetmények.
Több mint száz olyan weboldalt azonosítottak a magyar szervek és nyomozóhatóságok a nemzetközi PANGEA akció keretében, amelyek gyanús gyógyszereket és étrend-kiegészítőket kínáltak. Ezek közül a jogellenesen működők hamarosan elérhetetlenné válnak. A - több esetben halált vagy közvetlen életveszélyt okozó -...
A Kecskeméti Katona József Színház adott otthont annak a gyakorlatnak melyen a sajtó munkatársai is részt vettek, június 26-án. A tűzoltóságok rendszeresen tartanak gyakorlatokat különböző helyszíneken - a jelentősebb közintézményekben, üzemekben - a hatékony beavatkozás és az esetleges tűzesetek gyors...
Polgárőr Város kitüntető címet adományozott a kiskunfélegyházi önkormányzatnak Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Az erről szóló oklevelet június 20-án, szombaton vette át Balla László alpolgármester és Marczényi Csaba, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület vezetője, a Komló-Sikondán megrendezett...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom