Az Országos Meteorológiai Szolgálat január 31-én kiadott figyelmeztető előrejelzése szerint kedd délutántól szerda éjfélig jelentős mennyiségű ónos eső várható Bács-Kiskun megyében, így Félegyháza térségében is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb, harmadfokú riasztást adta ki a megye egész területére. A várt...
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön ismét megszervezte a Belügyminisztérium Országos Síversenyét a Zemplén Kalandparkban, melyre mintegy negyven belügyminisztériumi szervezeti egység 140 versenyzője adta le nevezését.
Bács-Kiskun megyében is megjelentek azok az ismeretlen elkövetők, akik a katasztrófavédelemre hivatkozva, nevünkben eljárva nyújtanak tájékoztatást a szén-monoxid-érzékelőkkel és a tüzelő-fűtő berendezésekre vonatkozó jogszabályi előírások érvényesülésével kapcsolatosan. Figyelmeztetnek, hogy mindenki számára kötelező az érzékelő-, riasztó készülékek beszerzése, azok használata, majd...
Felborult egy személyautó az 5-ös főúton Kiskunfélegyháza és Városföld között, a 102-es kilométer közelében. Nem sérült meg senki a balesetben, az autó viszont részben az úttestre lóg. A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók a rendőrségi helyszínelés után visszaállítják a kerekeire és áramtalanítják...
Vádemelési javaslattal küldte meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében keletkezett iratokat a Pest Megyei Főügyészségnek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon kedden.
A hideg időjárás ellenére több mint háromszáz óvodás és iskolás nevezett a Constaninum Intézmény hagyományos Mikulás futására december 8-án. A gyermekekre korosztályonként különböző hosszúságú távok vártak. A diáksereget Rádi Dezső szervező mellett Petyovszkiné Kovács Margit tagintézmény-vezető köszöntötte. Szoros és izgalmas...
A Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tartott tájékoztatást a diákoknak Kiskunfélegyházán, a Constantinum Katolikus Szakgimnáziumban. A végzős rendészeti fakultációban résztvevő fiatalok személyesen kaphattak információt a határvadász-képzésre történő jelentkezés feltételeiről, a szolgálatellátás részleteiről.
Rovatunkban „kézről kézre” adják a képzeletbeli stafétát Félegyházához kötődő emberek. Legutóbb Kis László a kihalóban lévő címfestő szakmáról mesélt, most az ő kérésére kerestük fel Molnár Attila boncmestert, hogy életről és halálról kérdezzük. A legjobb helyen tettük: a félegyházi városi...
A HVG megnézte a magyarországi bűncselekmények számát a 10 ezer lakosnál nagyobb városokban és érdekes megállapításokra jutott. A legutóbbi két lapszámában bemutatott adatokat a Legfőbb Ügyészség bocsátotta a lap rendelkezésére.
A Készenléti Rendőrség Sportegyesületével találkozott a női futsal Magyar Kupa 2. fordulójában a címvédő Astra-Selector Kiskunfélegyháza FC. A rendőrlányok az NB II nyugati csoportjában szerepelnek, az osztálykülönbség ellenére helytálltak az NB I-es Astrásokkal szemben. Némi meglepetésre a vezetést is megszereztek,...
Az elhunyt szeretteinkre való emlékezés napján megerősített szolgálatot látnak el a rendőrök Bács - Kiskun megyében. Minden körültekintés ellenére, amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak, kérjenek rendőri segítséget a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
1991. október 27-én este a Jugoszláv Néphadsereg vadászgépe bombázta a 12 ezres Barcsot. Több ház megrongálódott a város cigánytelepén, és csak a szerencsén múlt, hogy nem sérült meg senki. A motiváció nagy valószínűséggel csak akkor derülhet ki, ha személyesen meséli...
A mobileszközök sérülékenységre hívják fel a figyelmet és a biztonságos mobilhasználatot igyekeznek elősegíteni egy kampánnyal, amelyet egyszerre huszonöt államban, köztük Magyarországon indítottak.
Mindössze 20 nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon. Egy aprócska, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával. De mi is történt pontosan...
A Magyar Államkincstár tájékoztatja a lakosságot, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nagy kárt okozó csalás bűntettek elkövetésének megakadályozása és a visszaélések megelőzése céljából bűnmegelőzési felhívást tett közzé.
A Látni és látszani az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az XMEDITOR közös közlekedésbiztonsági kampánya immáron ötödik alkalommal indul útjára, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében felhívja a figyelmet a látás és láthatóság kiemelt fontosságára. Idén október 15-én kezdődik és december 10-ig tart...
Az elmúlt időszakban országosan előfordult a trükkös csalások újszerű elkövetési módja. Ennek lényege, hogy ismeretlen személyek többnyire számkijelzés nélkül, esetenként számkijelzéssel telefonon felhívják a sértetteket. Közlik, hogy az egyik telefontársaság, vagy gazdasági cég által meghirdetett nyereményjátékban pénzösszeget, vagy nagyértékű tárgyat...
Október 15-én, szombaton minden a paprikáról fog szólni az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban. Az egykori paprikatermesztők, paprikakofák világa elevenedik meg az Emlékpark skanzenjében. Törjön paprikát külüvel, vagy készítse el saját fűszerpaprika-füzérét!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom