A szakemberek március 7-én, szerdán a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban tartanak széleskörű tájékoztatót a pályaalkalmassági követelményekről és a rendőri hivatásról. A képzésekkel kapcsolatban forduljanak bizalommal a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatához, a megye valamennyi rendőrkapitányságának, rendőrőrsének vagy határrendészeti kirendeltségének munkatársaihoz,...
– Úgy gondoljuk, hogy itt Kiskunfélegyházán, a 4. választókerületben a két párt közös megállapodásaként nagyon jó jelöltet találtunk Horváth Tamás személyében. Egyértelmű tehát, hogy őt fogja támogatni a Demokratikus Koalíció a kampány során és a választásokkor is – mondta el...
Két elutasító határozat után a rendőrség végül mégsem fizetteti meg a 300 ezer forint bírságot azzal az autóssal, akit tavaly októberben fotózott le a balatonföldvári szupertraffipax. Rendszerhiba történt, amikor a VÉDA kapu alatt áthajtó Skoda Octaviáról azt állították, hogy 50...
A héten Kiskunfélegyházán is várják az érdeklődőket a Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tagjai. A szakemberek a megjelenteknek részletes tájékoztatást adnak a pályaalkalmassági követelményekről és a rendőri hivatásról. A rendőrökkel február 5-én, hétfőn Kiskunfélegyházán, a Kossuth Lajos Szakképző iskolában találkozhatnak az érdeklődők.
A buszbaleset 17 áldozatának emlékére állított emlékművet a tragédia helyszínével szomszédos San Martino Buon Albergo önkormányzatának ifjúsági parkjában avatták fel.
Két helyszínre is lakossági fórumot hirdetett a 6-os körzet kiterjedt külterülete miatt Dongó József önkormányzati képviselő. Január 22-én, a volt Banfalui iskolában meghirdetett találkozó érdeklődés hiányában elmaradt, valószínű, hogy márciusban újra meghirdetik. A Zöldmező lakótelepen 23-án már nagyobb volt az...
Hosszú betegség után, január 20-án reggel, 74 éves korában elhunyt Makány Ferenc László, az egykori Alkotmány Tsz. agronómusa, 1985-től Kunszállás tanácselnöke. A rendszerváltás után három cikluson át volt a település polgármestere.
Sok régi foglalkozás, mesterség tűnt el vagy alakult át az idők folyamán, ezek közé tartozik az útkaparóké is. Egy 1909-ből származó vármegyei szabályrendelet segítségével bepillantást nyerhetünk egykori munkájukba.
Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességet választott egy motoros Kiskunfélegyházán. Egy 18 éves helyi férfi a Balassa utcán közlekedett, majd az Izsáki úti kereszteződésénél balra akart kanyarodni, de túl gyorsan haladt, ezért elcsúszott a járművével. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a...
Bács-Kiskun megyében tragikus volt a decemberi baleseti mérleg tavaly, így nem csoda, hogy most a gyalogos és kerékpáros balesetek megelőzéséről adott ki tájékoztatót a megyei rendőr-főkapitányság.
Január elsejétől a rendőrség biztosítja az elektronikus ügyintézés lehetőségét – hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Négy új szolgálati autóval gazdagodott december 15-én a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság. A Skoda és Audi típusú korszerű autókat navigációs rendszerrel látták el és LED-technológiájú, szöveges feliratok – például a rendőri intézkedés tartalmáról szóló tájékoztató, közlekedési információk, stb. – megjelenítésére is alkalmas...
Bemutatkozott a sajtó képviselőinek Samu és Carlo, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) két új méreg- és tetemkereső kutyája. A két szervezet együttműködésének eredményeként a madármérgezéses esetek visszaszorítása és megelőzése céljából a...
Kerékpár-regisztrációt tart a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a Béke téren, decermber 5-én, kedden 9 és 12 óra között. Az akció célja a kerékpárlopások számának csökkentése, illetve a felkutatott járművek visszajuttatása a tulajdonosukhoz.
A Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület idén 22. évzáró közgyűlését tartotta meg a városháza dísztermében. A polgárőröket – megköszönve egész éves áldozatkész munkájukat – Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Balla László alpolgármester köszöntötte. Ezt követően Marczényi Csaba elnök összegezte az idei...
Az ünnepek alatt, illetve az ezt megelőző néhány hetes időszakban kis odafigyeléssel, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait követve elkerülhetik az áldozattá válást.
A téli rendkívüli időjárás mentési, valamint az extrém időjárási körülmények okozta károk felszámolási munkálatai minden évben adnak feladatot a katasztrófavédelemnek és a védekezésben résztvevő társszerveknek. Minden közreműködőnek fontos a feladatellátása és nélkülözhetetlen a munkája. Ez a komplex munkavégzés csak szervezett...