A temető – úgyis, mint kert – fontos szerepet tölt be a települések életében. Ahogy Nagy Ágnes, Kiskunfélegyháza főkertésze mondja: otthona és jövője is csak azoknak a közösségeknek lehet, akik ápolják őseik, elődeik emlékét. Ennek a múlt iránti tiszteletnek elválaszthatatlan...
Közmeghallgatást tartott a Kiskunfélegyházi Roma Önkormányzat szeptember 29-én a városháza dísztermében. Az összejövetelen Buza Flórián elnök az elmúlt időszak történéseit összegezte. Balla László alpolgármester arról szólt, hogy a városi önkormányzat és a roma önkormányzat az elmúlt időszakban jól tudott együttműködni...
Kecskeméti állomásához érkezett a Pusztán Hatan Újratöltve, avagy hat megye rendőrségi összefogása az alföldi külterületeken és tanyákon élők biztonságáért című projekt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával.
Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, amelyet idén az előző évekhez eltérően – a pandémiára való tekintettel – online tartottak meg. Az ünnepi beszédek ezúttal a megyeháza elnöki irodájában hangoztak el, amit...
Nagy Krisztián rendőr főhadnagy és thai boksz edzőnek a Kiskunfélegyháza Város Sportjáért kitüntető díjat adományozta a képviselő-testület. Krisztiánt a sportban elért kiváló eredményei mellett elhivatott edzői munkájáért is jutalmazták.
Jelentkezzen Ön is a rendőrség által szervezett, országos közlekedésbiztonsági vetélkedőre, amelynek elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására.\n\n
A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület egy sikeres pályázatnak köszönhetően 120 ezer forint támogatást kapott idén júliusban a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, amit rádiók beszerzésére fordítottak. Ezek ugyanis elengedhetetlenek a labdarúgó mérkőzések biztonsági feladatainak ellátása közben. Marczényi Csaba elnök elmondta, hogy 2019-ben...
Két izgalmas regénye, a Revans és Az üldözött után hamarosan olvashatjuk Szántó Dániel harmadik könyvét, az Egy pap vallomását, amelyben egy pap egy bizarr kísérletet tesz: egy általa jó, illetve rossz életet élő embert élve eltemet, majd tettét megvallja a rendőrségnek, kíváncsian várva, melyiküket tudják...
Elkezdődött az őzek párzási időszaka, ilyenkor nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, nappal is megjelennek az utakon, ezért most körültekintőbben kell vezetni.
Ismét Kiskunfélegyházára érkezik Magyarország legnagyobb egészségügyi szűrőkamionja. Július 26-án, vasárnap 9 és 16 óra között érhető el az ingyenes vizsgálat a Korond utcában, az Egészségközpont előtt.
Kiskunfélegyházán folytatódott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott Police Coffee elnevezésű bűnmegelőzési program június 30-án, kedden. A város lakói egy finom kávé mellett bűnmegelőzésről és vagyonvédelemről kaptak felvilágosítást a rendőröktől.
Akasztón, a Faluház adott otthont a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés júniusi ülésének. A napirendi pontok ez alkalommal is számos, Bács-Kiskun megyét érintő kérdést öleltek fel mind a gazdaság, mind a kultúra és a közigazgatás területéről.
A csodával határos módon megmenekült az a kutya, amelyet sósavval öntöttek le Kisszálláson. Az állat maradandó sérüléseket szenvedett, önkéntes állatvédők fogták be az utcán kóborló ebet, most szerető gazdit keresnek a számára.
Az öreg mindig hajnali négykor ébredt. Aludhatott volna bármeddig, maga ura volt már évek óta, senki sem egzecíroztatta. Nem akart a korára gondolni, az állapotára meg végképp nem. Fészkelődött még egy kis ideig, aztán mikor megfájdult a háta, nagy keservesen...
Egy kiskunfélegyházi férfi tavaly ősszel egy veszekedés közben zsebkéssel szíven szúrta a lakótársát, aki a helyszínen meghalt. Emberölés miatt emeltek vádat a támadó ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen.
Sokkoló videót tettek közzé szerdán a Mályi Madármentők a Facebook-oldalukon, amiben arról számoltak be, hogy valaki eltörte egy tojó erdei fülesbagoly mindkét szárnyát, és két fiókájával együtt egy zsákban kidobták őket Megyaszó külterületén. A fiókák is megsérültek, a törött szárnyú...
Félegyháza középiskoláiban 626 tanuló kezdte meg az érettségi vizsgákat május 4-én, hétfőn. A hallgatók közül egy volt, aki nem vállalta a magyar érettségit, de ő sem a koronavírus-járvány okán, hanem egyéb betegsége miatt. Valamennyi intézményben használták a védőmaszkot, biztosított volt...
Mától megkezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakasza - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.