Hazánk egész területén közúti ellenőrzést végez a rendőrség december 6. és 12 között az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának akciója keretében.
Harmadik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a Police Café elnevezésű szakmai programot. Az október 28-án, a Móra Ferenc Művelődési Központban szervezett közös, szakértői beszélgetés célja az volt, hogy a résztvevők az adott település bármely ügyével, kérdésével, problémájával foglalkozzanak, tapasztalatot szerezzenek egymástól,...
Mindenszentek (November 1.) és a halottak napja (November 2.) a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek napja azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 9. század óta kötelező ünnep. A katolikus egyház tanítása szerint...
Tarjányi Ágoston pedagógus, díszpolgár, 1956-os elítélt tiszteletére avattak emléktáblát október 22-én, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarán. A megjelenteket Kállainé Vereb Mária nyugalmazott igazgató köszöntötte, majd a megemlékezés további részében beszédet mondott Csányi József polgármester. Az eseményen Sutus Péter,...
Élénk érdeklődés kísérte Szabó József, a 6. számú választókörzet önkormányzati képviselőjének lakossági fórumát október 14-én, csütörtökön. A Bankfalui óvodában megtartott eseményen jelen volt Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző és Juhász László városüzemeltetési osztályvezető.
Az Európai Uniónak és Magyarországnak is az a célja, hogy 2050-re eljussunk oda, hogy senki nem hal meg közlekedési balesetben – mondta az innovációért és technológiáért felelős miniszter Budapesten.
Vasútbiztonsági napot tartott a MÁV Zrt. a rendőrség bevonásával Kiskunfélegyházán. A szeptember 17-i rendezvény a biztonságos közlekedésre, illetve a vasúti sínen való szabályos átkelésre hívta fel az utazók figyelmét. A eseményen résztvevők totófeladatokat oldhattak meg, szóróanyagokat kaptak, kérdezhettek a szakemberektől....
Újra felbőgnek a motorok a Parkerdőben, egy héttel az Oldalkocsis Motoros Találkozó után ismét motoros eseményre várják az érdeklődőket. Augusztus 13-án és 14-én Predator Party és Közlekedésbiztonsági hétvégét szerveznek az említett helyszínen.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) augusztus 9. és 15. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott. Ennek értzelmében a rendőrség Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végez.
Huszonnyolcadik alkalommal rendezi meg nagy sikerű futóversenyét a Jogging Plus Sportegyesület augusztus 22-én vasárnap, Kiskunfélegyházán, a Kossuth utcán. Nevezési díj nincs. A futás helyszínét a városi polgárőrség és rendőrség biztosítja.
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, vadásznyelven: üzekedése. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete, azt kéri az autósoktól: a szokásosnál is figyelmesebben vezessenek, mivel az állatok nappal is sokkal aktívabbak és gyakran keresztezik a...
A magyar köztudatba a rendőrség egy olyan, nemzetközi porondon feltűnt segítségkérő jelzést vezet be, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy veszélyben vannak.
Dr. Fónagy János parlamenti államtitkár és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő járt július 10-én, szombaton Kiskunfélegyházán. A vendégeket Csányi József polgármester kalauzolta végig a Molnártelepi úton, a városközpontban és a zsidó temetőben tartott helyszíni bejárásokon, és ismertette meg velük a város...
Gyermekrajzpályázatot hirdetett „Így közlekedtek ti!” címmel óvódások, alsó tagozatos és felső tagozatos általános iskolai tanulók részére az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága kiírása alapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. gyorsforgalmi utakat figyelő kamerái számos meredek és sokkoló esetet rögzítettek már, de olyat, mint ami hétfő délután történt az M1-es autópályán, még a tapasztalt diszpécserek sem nagyon láttak: egy fiatal férfi ugyanis e-rollerrel közlekedett az...
99 éves korában, egy hónapnyi kórházi tartózkodás után otthonában elhunyt Fülöp, edinburghi herceg. Pártállásra való tekintet nélkül mindenki a tisztelet hangján beszél II. Erzsébet pénteken elhunyt férjéről. A közösségi médiában kegyeleti okokból részben kommentelni sem lehet.