Az idei év szeptemberében és novemberében is terítékre hoztak két állatot az ukrán határtól nem messze elterülő egyik vadásztársaság területén, amelyek a veszettség (Rabies lyssa nevű, vírus okozta betegség) tüneteit mutatták. A róka, és az ugyanezen a területen fellelt kutya kilövését indokolttá tette...
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére. Fogadja meg a mindenszentek és halottak napjához kapcsolódó tanácsainkat!
Megtartották a városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, a jogi és a gazdasági bizottságok üléseit október 24-én és 25-én a városháza tárgyalóiban, hogy előkészítsék és megvitassák az október 27-i képviselő-testületi ülés napirendi pontjait.
Kiskunfélegyházán tartották soron következő ülésüket Bács-Kiskun megye 4. számú választókerületének polgármesterei, október 7-én. A tanácskozáson a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna által várható fejlesztési lehetőségeket, a jelenlegi és jövőbeli pályázatokat, valamint a megye közbiztonságának helyzetét járták körbe a településvezetők.
Egy 12 éves kisfiú álmát teljesítették a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési szakemberei azzal, hogy kicsit közelebbről mutatták be a főkapitányság épületét.
Kiskunfélegyháza város képviselőtestülete 1911-ben hozott szabályrendeletet a bordélyügyről. A történetírásban sokáig tartott legyőzni a témához kapcsolódó prüdériát, azonban le kell szögezni, hogy az üzletszerű kéjszolgáltatások története is hozzá tartozott egy város életéhez.
Az idei évben a vasúti átjáróban sajnálatosan megnövekedett balesetek miatt fokozott figyelmet kérnek a rendőrség munkatársai az autóvezetőktől. Fekete-Setény Tamara rendőr zászlós, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság balesetmegelőzési előadója felhívta a figyelmet néhány nagyon fontos szabályra.
Az őszi és tavaszi hónapokban megnövekszik a vadak aktivitása, élelmet vagy párt keresve távolabb merészkedhetnek a megszokott területüktől, ráadásul kicsinyek is lehetnek a közelükben. Az úttestre kirohanó állatok (főleg éjszaka) gyakran sokkot kapnak a járművek fényszórójától, így meg sem próbálnak...
A szerződéses határvadász-képzést népszerűsítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség közös toborzó csoportja augusztus 30-án Kiskunfélegyházán, a Béke-téren.
A rendőrség mindig is kiemelt feladatának tekintette a gyermekek védelmét. Éppen ezért az iskolakezdés időszakában a – korábbi évekhez hasonlóan – idén is kiemelt rendőri jelenlét lesz azon oktatási intézmények környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, ezzel elősegítve a gyermekek...
Fokozott sebességellenőrzést végzett a magyar rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Roadpol) egyhetes akciójához csatlakozva augusztus 8-14. között az ország egész területén, 9568 esetben intézkedtek a sebesség túllépése miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu-n.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya akciót szervezett augusztus 10-én. A városban eddig még nem használt eszközzel, drónnal figyelték a szabálysértőket.
Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében alapfokú iskolai végzettségre (8 évfolyam sikeres elvégzésére) épülő képzést indít, amely eredményes teljesítése a rendőrségnél szerződéses határvadász beosztás betöltésére jogosít.
Timafalvi Lászlóné Gabriella Kecskeméten született. Szülei mindketten a Kecskeméti Rendőrkapitányságon dolgoztak, így adta volna magát a lehetőség, hogy ő is a rendőrség kötelékében találja meg a számítását. Ám Gabriella óvodás kora óta tudatosan az óvodapedagógiai pályára készült, és ettől az...
Elkezdődött az őzek párzási időszaka, ilyenkor nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, nappal is megjelennek az utakon, ezért most körültekintőbben kell vezetni.
Az újfajta rendszámtáblák két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A már meglévőket nem lesz kötelező lecserélni.
Tavasszal gyakran találkozhatunk túrázásaink, sétáink alkalmával újszülött vagy fiatal őzgidákkal, mezei nyúlfiakkal Kiskunfélegyháza környékén is. Ritkábban ugyan, de szemünk elé kerülhet kölyök róka, fácáncsibe, illetve térségünkre nem jellemző, de távolabbi területeken akár vadmalacokkal, szarvasborjakkal is.